Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 6. szám

24 leik sorsa iránt a rendes bírói hatóság előtt tárgya­landók, miről az átal. polgári tkönyv 142. §-a figyelembevételé­vel kételkedni nem lehet; tekintetbe vévén továbbá , hogy ez az 1856. oct. 8. kibocsátott házassági törvény által semmi változást nem szenvedett, de sőt inkább ezen törvény 1. függeléke 60—G3-ik §§-aiban a gyermekek sorsát illető peres kérdések és tárgyalások mind az elválás kimondása előtt, mind annak elrendelése után a rendes birói ható­sághoz utasitvák, hogy tehát egészen eltekintve a perlekedő szülék elválását illető tárgyalások­tól, s az egyházi házassági bíróságoknak a perle­kedő szülék leányára vonatkozó határozataitól, — mindenesetre a rendes birói hatóság van hivatva, a perlekedő szülék közt leányuk iránt fenforgó peres kérdésnek eldöntésére, kö­vetkezőleg a vámosmikolai szolgabírói hivatal mint biróság a férj 1859. apr. 28. 1423. sz. a. benyújtott kérelme fölött saját ható­sági körében határozott, — a folyamodó nő felülvizsgálati folyamo­dásának helyt adott, s a folyamodott határozat feloldása mellett a főtörvényszéket a folyamodó felebbviteli folyamodásának érdemleges eldöntésére utasította. (1859. oct. 5. 8354. sz. a. kelt döntvény). Ezen legfőbb törvényszéki határozatai tehát kimondatott, hogy nemcsak a fentelőadotthoz hasonló ítéletnek végrehajtása -— nem a közigazgatási — hanem a birói hatóság köréhez tartozik, hanem egyszer­smind az is, hogy a házassági perbe bonyolult szülék gyermekei iránti érdemleges határozásra is nem az egyházi házassági biróság, hanem a ren­des személyi biró van hivatva. A pozsonyi cs. k. orsz. főtörvényszék mindazonáltal, a nő fe­lebbezési folyamodását érdemileg akként döntötte el, hogy a férj, a polg. perrdt. 439. és a törvényhatósági szabály 67. §§-ai alapján, valamint annak tekintetbevételével, hogy a midőn a vm. szolgabiró­ság a végrehajtás teljesítésére megkerestetett, a végrehajtandó íté­let még nem volt jogérvényes, végrehajtási kérelmével az 1-ső fo­lyamodásu egyházi házassági bírósághoz vagyis ugyanahhoz, mely a végrehajtatni kért Ítéletet hozta, utasittatik. (1859-ki novemb. 30. 11339. sz.) Ezen főtörvényszéki határozat ugyan a nő felebbezési folya­modása értelmében van kimondva, de minthogy azáltal a perlekedő szülék leánya iránti kérdés ismét az egyházi házassági biróság ha­tározása alá kerülne, mi a fentebbi legfőbb törvényszéki határozat­tal s az ott hivatkozott törvényekkel nyilván ellenkezik : a nő az utóbbi főtörvényszéki határozat ellen is folyamodik, mely folyamo­dásnak kimenetele annak idején közöltetni fog. Törvénytár. A bel- és igazságügyi minisztérium 1859. dec. 26. kelt rendelete. (Bir. tlap 1859. 232. sz.) melylyel Horvát- és Tótországban, a csáktornyai politikai járást ki­véve, továbbá a Szerbvajdaság és temesi bánság közigazgatási terü­letéhez tartozó illokí és rumai járásokban, az 1857. máj. 17. kelt császári nyiltparancs <a'r. tlap 98. sz.) és az 1856. febr. 24. kelt cs. rendelet (bir. tlap 28. sz.) által a földbirtok tagosításának és a határ úrbéri szabályozásának kérésére , továbbá a foglalások megtámadá­sára és az irtásföldek visszaváltására, nemkülönben a hegyi és bér­telkek szabályozására és visszaváltására kitűzött határidők meghosz­szabbittatnak. A bel- és igazságügyi miniszterek az 1859. dec. 23. kelt legf. határozványnyal kapott fölhatalmazáshoz képest következendőket rendelik : 1. §. Azon határidő, mely Horvát-és Tótországban, a csáktor­nyai politikai járást kivéve, továbbá a Szerbvajdaság és temesi bánság közigazgatási területéhez tartozó illoki és rumai járásokban, a földbirtok tagosításának és a blitár úrbéri szabályozásának kérése végett, az 1857. máj. 17. kelt császári nyiltparancs (bir. tlap 98. sz.) 13. §-nak alapján, az 1857. dec. 29-kán kelt rendelet (bir. tlap 1858. évfolyam 1. sz.) 155. §. által 1859. június végéig tüzetett ki , ezen­nel 1860. dec. utolsójáig hosszabbittatik meg. 2. §. Az 1857. máj. 17. kelt nyiltparancs (birod. tlap 98. sz.) 17. §-ban a legelő elkülönzésére és az erdei haszonvételek szabályo­zására nézve megállapított határidők, csak az ezen rendelet l.§-ban meghosszabbított határidő eltelte után kezdődnek. 3. §. Az 1857. máj. 17. kelt nyiltparancs (bir. tlap 98. sz.) 4. § ban a foglalások külön megtámadása végett szabott határdő ha­sonlókép 1860. dec. utolsójáig hosszabittatik meg. 4. §. Az 1856. febr. 24. kelt császári rendelet (bir. tlap 28. sz.) 2. 3. 4. és 5. §§-ban az irtásföldek visszaváltása, a hegyi és bér­telkektől járó tartozások szabályozása, s a hegyi és bértelkek vissza­váltása végett, az ezen szakaszokban kijelölt körülmények létezése mellett, 1859. dec. végéig szabott határidők, ezen föltételek világos föntartása és csupán az ezen rendeletben megállapított időhatár megváltoztatása mellett, hasonlókép 1860. dec. végéig hosszabbit­tatnak meg. 1859. dec. 31-én jelent meg a bir. tlap LXVII. darabja. Tartalma : 235. sz. A pénzügyminiszt. 1859. dec. 25-ről kelt kibocsátvá­nya, a Lombardia felé eső vámrend a Po folyamon tuli vámvonalnak helyreállításáról. 236. sz. A pénzügyminiszt. 1859. dec. 27-ről kelt s mindazon koronaországokra nézve érvényes kibocsátványa, a hol nyilvános könyvek állanak fönn, a vagyonátruházásoktól! illetékeknek a nyil­vános könyvekbei bejegyzéséről. 237. sz. A belügyminiszt. 1859. dec. 28-ról kelt s a birodalom egész területére érvényes kibocsátványa, az Enns fölüli ausztriai főherczegségbeni négy kerületi hatóság megszüntetésére vonat­kozólag. Hivatalos tudnivalók. Pál j ázat. Újvidéki urb. tszéknél tszéki segéd 735 fttal 4 hét a. Csődök. Pesti orsz. tszéknél W o 11 s a k Traugott könyvkötőmes­ter el. perü. Schmidt Titus és Ghyczy Gyula bej. apr. 10. apr. 12. — B i 11 ­s e i szbirós. Klein Lipót rőfös keresk. el. perü. Urbanovszky Mór és Szu­lyovszky Imre bej. jan. 23. vál. jan. 27. — Zombori ker. tszéknél nemes­militicsi Czintula Antal földbirtokos el. perü. Ruszits és Lalloszevits bej. máj. 12. — Szalontai szbirós. özv. Grünberger ítáthánné k gyáni lakos el. perü. ifj. Ercsey Sándor bej. márt. 9. vál. márt. 10. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZ0K0LAY ISTVÁN Megjelenik a „TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK" jelen alakban — hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési árak egész évre 6 frt, — félévre 3 frt — negyedévre 1 frt 70 kr. ausztriai értékben. — Szerkesztési szállás: Belváros, aldunasor 20. sz. 1-ső emelet. Ide küldendők mind a levelek , mind az előfizetési pénzek. Pesten, 1859. Nyomatott B e im e 1 J. és Kozma Vazulnál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom