Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 8. szám

31 sárai kötelezettségét; — ferpéreőnék a belső (lak) telek s az 1—20, sz. a. külső földekre nézvei elutasitásását; — a perköltségek kölcsönös megszüntetését, és a történt bírói szemle költségeinek alperes általi viselését mondá ki, a következő Indokokból: „A. kiküldött biróság által eszközlött birói szemlének az úrbéri tszék elé terjesztett jelentéstételéből világosan kitűnvén, hogy a keresetben 21 — 26. sz. a, felhozott külső javak a volt felső Fehérmegye — se szerint nem székely föld területén léteznek — azoknak úrbéri természetük az urb. pát. 2. s 3. §§-ai alapján kétség alá nem vonható — se szerint alperes azok visszaadására köteleztetendő. Ellenben, ugyan a íenernlitett kiküldött bírósági jelentés alapján a perben álló beltelek s az 1 — 20. alatt felsorolt külső földek székelyföldöm fekvése, s e szerint az 1848-ig fenállott székely törvényhatóság alatti állása derülvén ki; felperes által pedig az, hogy e földdarabok az 1848. időszakig urbériség természetét öltötték s azzal bírtak légyen, (mi a fenállott s az urb. pát. 28. § a értelmében zsinórmértékül szolgáló törvények szerint csakis a királyi jog (jus regium) behozatala nyomán történhetett volna) nem állíttatván, s még kevésbé bizonyittatván, — a kereset ezen részével felperes elutasítandó volt. A perköltségek kölcsönös megszüntetése a p. perrdt. 576. §. s a szemleköltségek alperesrei hárítása az úrbéri szabályzat 177. §-án alapszik." Az ez ítélet ellen mindkét fél által beadott felebbvitel következtében az erdélyi cs. k. urb. főtszék azt helybenhagyta következő Indokokból: „Az első ítélet alapjául szolgáló, a történt birói szemle feletti bírósági jegyzőkönyvből kiderülvén az úrbéri természetüeknek itélt (21 — 26.) küljavak megyeterületéni fekvése, — miután az urb. pát. 3. §-a értelmében minden ilyes, 1848. évi jan. 1-én jobbágyi kézen volt telek úrbérinek tartandó, — alperes a kérdéses földek megválthatlan természetét nem bizonyítván , az itéletelső része helybenhagyandó volt, — annak második része pedig azért volt megerősítendő, — mert felperes az ellen érdemleges indokokat fel nem hozott. Az alperesre rótt szemleköltségek őt, mint az azokat okozót, az úrbéri eljárás 177. §-a nyomán, általa fizetendők stb. Az úrbéri legf. tszék alperes részéről beadott felülvizsgálati kérelme folytán az alsóbirósági Ítéleteket az azokban felhozott indokokból helybenhagyandónak találta. (Urb. legf. tszéki döntvény 1859. sept. 29. 1444. sz. a.) Közli K h. Ede. Büntető-jogi esetek. L A btk. 187. s 188. SS-hoz. A sikkasztási bűntény büntethetőségének megszűntté az okozott kár jóvátétele folytán. M—r városi hivatalnok ellen azon vád emeltetett, hogy az mint városi pénztárnok az ellenőrrel egyetértve, a reá bizott pénztárból 1373 ft 86 krt sikasztott el. A vizsgálat elrendeltetvén, kihallgatásakor M —r tettét beismeré. Ennek folytán bűnössége a btk. 182. s 183. §§-ban körülirt sikasztás bűntettére nézve kétségtelenné vált. A vádirat szerint M—r apródonkint szedte ki egy év folyamában a reá bizott pénztárból az elidegenített összeget s midőn az év végén az összeszámolás elérkezett, saját előjárói előtt, szinte városi hivatalnokok előtt , önkényt azon vallomást tette, hogy abban 1373 ft 86 kr hiány lesz, melynek megtérítésével ő, M—r tartozik, s azt igérte, hogy azon hiányt az összeszámítás befejezése előtt jovateendi. És ezt akkép teljesítette, hogy másnap atyjától 1373 ft 86 kr erejéig jótálló levelet hozott , melylyet B— város mint károsult s mint M— rnek előjárója vádlott atyja házára betábláztatott. A pénztár vizsga s összeszámítás befejeztetvén s azt eredményezvén , mit vádlott előre bevallott, M — r mint sikkasztó a büntető hatóságnál feljelentetett. A vádirat szerint M—r saját vallomása alapján bűnösnek kimondandó. Ez ügyben 1859. nov. 5-kén folyt le a végtárgyalás. A védő vádlott mellott azt fejté ki, miszerint annak cselekvénye, habár tulajdonai folytán a btk. 182. s 183. §§-ban körülírt sikkasztás bűntényét képezi is, mindamellett a btk. 187. s 188. §§-ai rendelkezésénél fogva megszűnt büntethető lenni. E felhívott szakaszok értelmében ugyanis minden sikkasztás megszűnik büntethető lenni, ha a tettes tevékeny bűn bánatból, mielőtt a biróság bűntettét megtudná a tettéből eredő egész kárt jóvá teszi. M—re nézve pedig ez kétségtelenül áll s igy reá az idézett rendelkezések alkalmazhatók , mert M—r midőn 1858. jan. elején, a város előjárói nála pénztárvizsgálatot s évi számtételt akartak végezni — mielőtt azok még legkisebb gyanúra jöhettek volna is, felfedezte, hogy a pénztárban hiány van, ez 1373 ft 83 krt tesz, s azt mert tartozik vele kipótolandja s másnap csakugyan azon összeg erejéig jótálló levelet hozott s az mint érvényes elfogadtatván, M—r atyja házára betábláztatott. Tehát mielőtt a sikkasztás bűntettét a biróság megtudta — M — r a tettéből eredő kárt jóvá tette. E szerintM — r megszűnt büntetendő lenni. Az államügyészség vitatása szerint azonban M—r mentségei nem méltathatok figyelemre, mert midőn nála B. város pénztárvizsgálatot tartott, ezt mint hatóság s felsőbbség tette; midőn M—r a vizsgáló bizottmánynak bevallotta tettét,azt B. város mint felsőbbség tudta meg, igy mielőtt M—r a kárt jóvá tette, B. város mint felsőbbségi hatóság a büntettet megtudta. — De feltéve s meg nem engedve, hogy B. város csak mint károsult jött a cselekvény tudomására, még akkor is hiányzik a büntethetőség megszűntére egy kellék, az t. i. hogy vádlott nem magáéból tette jóvá a tettéből eredő kárt, mert egy harmadik személy által — milyen vádlott atyja is — kiállított jótálló levél, nem bírhat egyéb hatálylyal, mint hogy a büntetés kiszabásánál enyhítő körülményül szolgálhat. A törvényszék M—r elleni vádat s kifejtett jogalapjait megerősítvén, vádlottat saját vallomása alapján bűnösnek mondotta ki és 2 évi börtönre itélte el. Az ítélet felebbeztetett. miáltal igen szép büntető jogi kérdés jöhet kifejtés s megállapítás alá — mely által a btk. 187. s 188. §§. árnyékban nyugvó jótéteményes rendelkezései kellő világba hozathatnak.