Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)
1860 / 78. szám
314 Ha ezen eset nem forog fenn, a helybiróság a megjelent felperessel egyedül tárgyaljon s azután a peres ügyet a kimaradt alperes meghallgatása nélkül is döntse el. Ha felperes nem jelent meg, ugy a peres ügyben ítélet nem hozandó , felperes azonban a kimaradása által a megjelent alperesnek netalán okozott költségeket, ha ez kívánja, megtériteni tartozik. 13. §• Tanuk és szakértők vallomásai az ítélet hozatalánál csak akkor vétethetnek figyelembe , ha őket a helybiróság maga hallgatta ki. A peres felek kötelesek arról gondoskodni; hogy a tanuk kihaílgattathassanak. Azon esetben, ha a tanuk vonakodnának megjelenni, a bíróság által megidézendők s eléje állitandók. Ha azonban a tanuk megjelenését fontos ok gátolná. ugy a tanuk megidézése más napra halasztandó. 14. §. A tanuk és szakértők kötelesek legjobb tudomásuk és lelkiismeretök szerint vallani. A peres feleknek szabadságában áll, a kihallgatásnál jelen lenni, s kijelölni azon körülményeket, melyek iránt a tanuk és szakértők kihallgataDdók. Minden tanú vapy szakértő köteles, vallomásának letétele előtt a bíróságnak kézadással fogadni, hogy ő mindazon körülményekről, melyek iránt meg fog kérdeztetni, kétértelműség nélkül, azaz mást nem mondva, mint a mit gondol, és mást nem gondolva, mint a mit mond, kedvezés, gyűlölség vagy félelem nélkül, legjobb tudomása és lelkiismerete szerint a tiszta és teljes igazságot hűn előadandja és abból semmit elhallgatni nem fog. Az átalános büntető törvénynek a bíróság előtti hamis tanúságot tárgyazó határozatai a helybiróságok'előtti tanúságokra is alkalmazandók. 15. §. A helybiróság tagjai a peres ügy tárgyalásánál és eldöntésénél legjobb tudomásuk és lelkiismeretök szerint kötelesek eljárni. Az itélet a berekesztett tárgyalás alapján és szótöbbség szerint, ha lehet haladék nélkül hozandó s ha mind a két peres fél jelen van, tüstént kihirdetendő. Ha a tárgyalás alperes távollétében rekesztetett be, s ő elmarasztaltatott, ugy az itélet neki Írásbeli kiadványnyal haladék nélkül tudtára adandó. Az itélet tüstént a hivatalkönyvbe iktatandó (24. §• c). 16. §. Ha az ügy vesztettnek pénzösszeg fizetése tétetik kötelességévé, erre neki határidő szabandó, melynek azonban 14 napot soha sem szabad meghaladnia. Más esetekben neki a körülményekhez mért időhatár tűzendő ki, mely alatt ő vagy kötelezettségét teljesíteni, vagy pedig azon pénzösszeget lefizetni tartozik , mely a helyett az Ítélethez képest felperes által elfogadandó (2. §. b). Az itélet teljesítésének határideje az azon nap után következő napon kezdődik, melyen az itelet kihirdettetett, vagy melyen az ügyvesztettnek kézbesitetett. 17. §. Az eljárás folytában tett intézkedések ellen panasztételnek nincs helye. Ha azonban valamely fél a helybiróság ítélete által magát terhelve érzi, szabadságában áll, a pert az itélet kihirdetése, illetőleg kézbesítése utáni nyolcz nap alatt, az illető jbíróságnál, vagy pedig ha az ügyben, mint p. o. a bérfizetés fölötti perlekedések némely eseteiben, a politikai (rendőri) hatóság volna illető, ennél megindítani. A járásbíróság, illetőleg a politikai (rendőri) hatóság, a menynyiben a peres összeg 25 ausztriai forintot meg nem halad, végérvényesen határoz Ha a peres összeg ezen mennyiséget meghaladja, további felebbezésnek van helye azon esetben, ha a helybiróság ítélete a járásbíróság, illetőleg a politikai (rendőri) hatóság által megváltoztattatott. 18. §. A pernek a járásbíróság, illetőleg a politikai (rendőri) hatóság előtt lett megindítása által a helybirósági itélet végrehajtása nem gátoltatik, a helybiróságnak azonban szabadságában áll, a körülményekhez képest az árverés teljesítését a végképeni eldöntésig felfüggeszteni. 19. § Ha az egyezség vagy itélet által meghatározott kötelezettség a kiszabott határidő alatt nem teljesíttetik, a helybiróságnál a végrehajtás kérethetik; a helybiróság a végrehajtás eszközlésére a községi közlönyöket használhatja. 20. §. Ha egyik peres fél a másiknak valamely dolgot tartozik átadni, az tőle elveendő s ennek kézbesítendő. Ha egyik peres fél a másiknak pénzösszeget tartozik fizetni, az adóstól a netalán nála találtató készpénzből annyi veendő el, a mennyi az adósság törlesztésére szükséges, s a hitelezőnek átadandó. Ha az adósnál elegendő készpénz nem találtatik, ugy ingóságainak végrehajtási árverése elrendelendő, s annakutána az árverés helye és ideje a község házáni kiszegezés által közzéteendő. A nélkülözhetlen öltözet, s a szükséges műszerek, melyekkel az adós a maga és családja szokott élelmét keresheti, semmi esetben sem vétethetnek végrehajtás alá. (Folyt, következik.) Hivatalos tudnivalók. Pályázatok. Aradi tszéknél tszéki segéd 735 illetőleg előléptetéssel 630—525 fttal 14 nap alatt a tszéki elnökségnél. — Gyulai tszéknél segéd hív. igazgatói segéd 630 fttal 14 nap alatt a tszéki elnökségnél. — N.Váradi orsz. tszéknél járulnok 315 fttal 14 nap alatt a tszéki elnökségnél. — edelényi vegyes szolgabiróságnál tollnok 420 fttal 14 nap alatt a borsodi megyehatósághoz. — Közjegyzőség Szatmár-Németiben 4 hét alatt a szatmári tszéknél. Csődök. S c h l e i f e r Lázár s Jakab testvérek lenti keresk. el. az alsó lendvai szbiróság által, bej. nov. 15. perü. Pirovics Károly és Molnár Alajos ügyvédek Lendván. — Szalay István s neje Somogyi Sára tabajdi földmivesek el. bicskei szbiróság által, bej. dec. 15. perü. Somogyi Vincze és Tóth Antal ügyvédek. — Berghofer János pesti kéményseprőmester el. a pesti or. tszék által, bej. oct. 31. vál. nov. 8. perü. Schmidt Titus és Klinit József pesti ügyvédek. — F 1 e i s z i g Bernát pesti liszt- s gabnakeresk. a pesti orsz. tszéktől, bej. dec. 10. vál. dec. 13. perü. Morlin Imre és Neuhoffer Gyula ügyvédek. Egyességi elj. Greger Ignácz pesti keresk. el. a pesti keresk. tszék által, bej. oct. 24. Bujanovics János közjegyzőnél. Csődiuegszüntetés. Ifj. Varga József győrmegyei réthalapi lakos s birtokos el. a győri tszék által. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKGLAY ISTVÁN. Megjelenik a „TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK" jelen alakban — hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési árak egész évre 6 frt, — félévre 3 frt — negyedévre 1 frt 70 kr. ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: Belváros, fehérhajóutcza 7. sz. 2-ik emelet. Ide küldendők mind a levelek , mind az előfizetési pénzek. Pesten, 1860. Nyomatott B e i m e 1 J. és Kozma Vazulnál.