Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 6. szám

Pest, péntek Jan. 20. 1860. ö. szám. Második év TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. TARTALOM : A „telepe sT^zó értelmezésihez. —eh ügyvédtől Pozsonyból. — Jogeset s legfelsőbb-törvényszéki döntvény az 1S56. oct. 3. kibocsátott i Lázassági törvény alkalmazásákoz. — Törvénytár. — Hivatalos tudnivalók. A „telepes" szó értelmezéséhez. —c h ügyvédtől Pozsonyból. A váltó törvénykezés mezején sokszor fordulnak elő esetek, midőn valaki, mint intézvényes vagy forgatmányos önmagánál telepitett váltó birtokában, követelését csak az elfogadó ellenében tartva fenn, a közváltórend 43. czikkében a telepitett váltókra nézve á tálában előirt óvástételt elmulasztja, s e miatt az elfogadónak mint közvetlen váltóadósának a fennebbi törvényczim 2. §-ára támaszkodó kifogásaival kénytelen találkozni, melylyek bármennyire ágazzanak is szét a bíróságok nézetei, nem ritkán a váltókereset leszállítását vonják maguk után. Uyforma birói ítélet, a törvény puszta szövegét tekintve, külsőleg igazoltnak mutatkozik ugyan, de ha az emiitett 43. czim törvényhozói indokolását vizsgáljuk, érezhető hiánykép tűnik fel, hogy az 1847-ben Lipcsében tartott váltóértekezlet, midőn nov. 9-ki ülésében ama törvény-szakaszban szótöbbséggel megállapodott, három külön váltói személy, úgymint váltótulajdonos, elfogadó és telepes egymásközti viszonyát vevé csak szemügyre, azonban figyelmén kivül hagyá azon esetet, midőn váltóbirtokos és telepes egy személyben egyesülnek. — Innen van, hogy azon iránytadó okoskodások, melyek a lipcsei váltóértekezlet jegyzőkönyvei szerint *) a váltórendszabály 43. czikk 2. §-át alkoták, a fenérintett három váltói személy külön létezését feltételezvén, egy szóval sem érintik az óvástétel szükségét azon esetben, midőn a telepes és váltólajdonos minősége egybeolvad. A lipcsei váltóértekezlet többsége ugyan is, melynek ellenében a kisebbség velős védokokkal harczolt, a porosz javaslat nyomán igy okoskodott : „Az elfogadó a telepítés által a telepes irányában afféle viszonyba lépvén, minőben áll a kibocsátó az intézettel szemközt, a váltótulajdonostól ép oly mértékű gondosság követeltethetik, mint minőt ő a kibocsátó irányában tanúsítani tartozik. Mert a telepes nem tekintethetik a telepítő elfogadó megbízottjául, hanem ez utóbbi mintegy a kibocsátónak, vagyis annak kötelességébe lép, ki egy harmadik személy általi fizetést igér. A váltótulajdonos tehát az elfogadó irányában ép azt, a mivel a kibocsátónak és hátirókink tartozik, köteles teljesíteni. Az elfogadó — ép ugy mint közönségesen a kibocsátó — a telepesnéli fedezetről gondoskodni — vagy ha e gondoskodást a ki*) L. ,,Protokolle der zur Beratbung einer. allgemeinen deutsclien "SYechsel Ordnung in der Zeit vom 20. Oct. bis zum 9. Dec. 1847 in Leipzig abgebaltenen Conferenz." Leipzig 1S4S LVIII., LIX. S2, 83, 84, 85, 86, 87. lapokon. bocsátó vállalta magára, — aziránt tartozik kezeskedni, hogy a telepes fedezettel legyen ellátva, és •fizessen. Azért ha a váltótulajdonos a telepesnéli bemutatással késik, keresetének az elfogadó ellen is el kell enyészni, minthogy különben az elfogadó kénytelen volna a váltóértéket kétszeresen , t. i. önmagánál és a telepesnél készen tartani, mely feltevés ép ugy ellenkeznék minden jogfogalommal, mintha a kibocsátó a váltóösszeget kétszer, egyszer önmagánál, másodszor az intézettnél készen tartani és megvárni köteleztetnék, hol fogna a váltótulajdonosnak tetszeni jelentkezni" stb. Ezen elmélkedésből látható, hogy noha a positiv törvény e szavakkal : ,,ha a telepes ellen a kellő időbeni óvástétel elmulasztatott, ezáltal nemcsak a kibocsátó és hátirók, hanem az elfogadó elleni váltójogi kereset is elenyészik" — egész átalánoss ágban rendelkezik, mégis ezen törvénynek alapindokai, a mint azok a lipcsei értekezletben felmerültek, a váltóbeli jogviszonynak csak azon különös alakzata észleléséből eredtek, a midőn váltóbirtokos, telepes és elfogadó három külön személyiséget képeznek. Nem vagyunk'tugyan hivatva a lipcsei értekezlet tudósainak a fennebbi törvényt alkotó nézeteit részletes taglalás alá venni, de ugy vélekedünk, hogy a fennközlött törvényindokok és az azokból vont következtetés közt, mely szerint az óvásnak a telepesnéli elmulasztása magát az elfogadót is feloldja váltókötelezettsége alól, szoros észtani összefüggés nem létezik. Mert először is inkább merésznek, mint alaposnak mondható azon, nem valódi, hanem költött viszonyból merített felfogás, mely az elfogadót a telepes irányában mint intézőt, a telepest pedig mint intézettet tünteti elő, s igy mintegy váltót a váltóban képzel, melylyel szemközt a tulajdonos a pontos bemutatásra, illetőleg óvástételre ép oly szorgosan tartoznék ügyelni, mintha viszkereseti jogának fentartása forogna kérdésben. — Nézetünk szerint az intéző és intézett közti jogviszony természete lényegesen különbözik azon viszonytól, mely az elfogadó és a telepes közt létezik. Ez utóbbi ugyanis, miután a telep és telepes megnevezése a vrend 4. czikk 8. pontja szerint nem szükséges kelléke a váltónak, mint mellékszemély váltóbeli kötelezettséget nem vállal, hanem csak az elfogadó helyettesítésére van hivatva, ki a telepítés által a tulajdonosnak kezességet ád aziránt, hogy a váltó a telepen ki fog fizettetni vagy általa, vagy a telepes által. E tekintetből nem látjuk át, miért legyen a váltótulajdonos sorsa súlyosabb, ha az óvástételt az elfogadó képviselőjénél a telepesnél, nem pedig magánál az elfogadónál mulasztja el. — Az mondatott továbbá, hogy az elfogadó köteles lévén a telepesnél fedezetről gondoskodni, ha a váltótulajdonos keresetének elvesztése alatt nem köteleztetnék a váltót a telepesnél óvással bemutatni, az elfogadó kényte6