Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 73. szám

293 megtámadni, mert a kormány szolgáltatott alkalmat hivatalos közlönyeivel, hogy köztudomásra jöjjön az angol miniszternek a parlamentben tett ilyetén nyilatkozata, miszerint „minden nemzetnek joga van saját kormányát megválasztani", s hogy „az angol kormány az eképen választott kormányokat elismeri", miután pedig ezen nyilatkozat a hivatalos hírlapokban megjelent, tettleg bebizonyította a kormány, hogy veszélyes elveket tartalmazó iratok olvasása által felségárulás nem követtetik el, s azoknuk másokkali közlése szinte nem vonhatja maga után a bünfenyitő hatalom fellépését; és mivel ez tényleg áll, bátor vagyok kérdeni, miután az eset hasonlatosságánál fogva tudomásomra a kormányközlönyeinek kezelői közül senki felségárulási vád alá véve nincs, s mi kik a kormánylapokból az angol rovatban a fentebbi parlamenti nyilatkozatot olvastuk, szinte menten állunk a felségárulási vádtól, hogyan indokoltatik b. Kász Ivor ellen a bünkereset, vagy nem állunk-e mindannyian egy és ugyanazon törvény alatt ? Olvasni, t. tszék, mindent szabad, mert az olvasásból sem az államegységre, sem az állam fejére nem következhetik veszély, azért adatik a hatalom kezébe az erő, hogy a merénylet által bekövetkezhető veszélyt elháríthassa, ha kitört, legyőzze, s a veszély okozóját büntesse; de az alattvalókat politikai hiteikért, ha az veszélyes merénylettel nincs kapcsolatban, büntetni nem szabad, olyan törvény, mely ezt megengedhetné, nincs, de nem is lehet, mert jogtalan törvény nem létezőnek tekintetik. Tehát, hogy a szőnyegen forgó bünkeresetre a btk. 58. §. nem alkalmazható, a kormány saját eljárása eléggé igazolja. Elnézve egyébiránt ezen czáfolhatatlan indokoktól, ha a tettleges értelmezés által a bünt. tkönyv 58. §-nak a kereseti bűnügyre alkalmazhatatlansága igazolva nem volna is, még akkor sem állana b. Kász Ivor ellen a fel ségárulási bünkereset, mert a hivatkozott §-ban követelt bünkellék „olyat m erény el" a vád alatti cselekményben fen nem forog, mert mindössze az egész eljárásból csak annyi a tényálladék, hogy Táncsics Mihály nézeteit aziránt, hogy kellene egy forradalom kitörése esetében eljárni, és tulajdonképen milyennek kell lenni a forradalomnak, hogy az czélt érjen, papírra tette, s Pápay által, mivel maga szemei gyengesége miatt nem tehete, letisztáztatá. Nincs meg tehát a törvénynek a bűnösségre kívánt kelléke a tényben, mely azáltal, hogy Táncsics Mihály tudtán kivül a szőnyegen forgó iratokat, néhány még éretlen korú fiatal ember elolvasta, szinte nem alakult át bünténynyé, mert hogy ez felségárulási büntényképen tekintethessék, a merényletrei szövetkezés mulhatlan szükséges, ily szövetkezés pedig nem csak hogy nem igazoltatott, de mint a végtárgyalás bizonyítja, nem is létezhetett. Mi büntetessék tehát, ha merénylet nem volt? az elolvasás talán? hiszen az elolvasásról az 58. §-banszó nincsen, — vagy az egymássali közlés? erről ismét szó nincsen; hol van hát a körülbelül 20 ezer §-ból álló ausztriai törvénygyűjteményben azon §, melylyel b. Kász és társai ellen a felségárulási bűntény álladéka indokoltathatik? mert szeretem hinni az igazságszolgáltatásról, hogy ha már 5 vagy 6 gyerek által a monárchia egységi kapcsolatát veszélyeztetve látja, eljárását nemcsak §-szal, hanem annak betűszerinti szavaival is indokolja. Még egy pár megjegyzésem van — b. Kász Ivor végtárgyalás alatti viseletére s azután befejezem védbeszédemet. Vádlott az iratokban foglalt elvek feltételes veszélyességét belátta, s azért azokat az iratokban foglalt helyeselhetetleu részei mellőzése mellett fogadta el, de hogy terjesztője azon veszélyesekül ismert elveknek nem volt, mennyiben azoknak két meghitt barátjaivali közlése terjesztésnek nem tekinthető, az nemcsak vallomásából, de beismert tetteiből, miszerint az iratokat elégette, bevalósitatik. Hogy egyébiránt szilárd jelleménél fogva azok neveit, kiktől a kérdésbeli iratokat olvasás végett kapta, és barátait, kikkel közölte, a vizsgálatnak fel nem fedezte, öntudatában leli értelmezését, mert miután a bünössséget magáról be nem ismerte, következetességétől nem lehete várni, hogy másokat bűntelen szenvedésbe keverjen, s ez által önmagát kétszeresen sújtsa. De egyébként is ezen elhallgatása jelen bünkeresetben fontossággal nem birhat, mert büntényáíladék a hivatkozott btk. 58. §-ból kimutatható nem levén, barátai neveinek elhallgatása beszámítást nem képezhet. Miután tehát az előadottakból világos, hogy b. Kász Ivor ellen a felségárulási bün tényálladéka bizonyítva nincs, hogy a bt.. 58. § nak épen azon kelléke, mely a cselekményt bűnné alakítja, hiányzik, hogy maga a törvényszövegben szinte nem fordul elő, miszerint még merénylet esetében is az iratoknak olvasása, vagy barátokkal lett közlése bűnesetet képezhetne, a végtárgyalás eredménye szinte sem a cselekmény vétkes czélzatát, sem a rosz szándék létét nem igazolhatta be; tekintetbe véve tehát, hogy a mondottak szerint a törvény betűszerinti értelmezése sem sütheti ki vádlottra a bűnösséget, még észtani értelmezés utján a bűnösség következtetése különben is lehetetlen, — figyelembe véve továbbá, hogy a kormány fentebb tényállásozott eljárása által tettleg bizonyítva van, hogy az 58. §-nak a törvényszék részéről eddig tulajdonitottt értelmet adni épen annyit tenne, — hogy mi saját testvéreink üldözésében még elleneinket is buzgalmunkkal felülmúlni törekedünk, — nem kételkedem, hogy a t. tszék figyelembe véve, miszerint a szóban forgó iratokban semmi olyas nem foglaltatik, mi a nyilvános életben közvitatkozás tárgyát nem képezné, s hogy ezen iratokban letett elvek a hírlapokban szinte közöltetnek, és nyilvános olvasmány tárgyai lettek, s igy a mai körülmények közt a bűnösség kimondására mint az élet viszonyaival ellentétben állók, elégtelenek, b. Kász Ivort a felségárulási bünkereset alól tényálladék hiányában felmentendi. A többi vádlottak védelme következőkben adatott elő : Draveczky részéről a védő két kérdést állított fel; először : ismerte-e a forradalmi katekismus czélját; és másodszor fel kellett-e azt jelentenie. Mert a bűnösségének kérdése, mint azt a vád alapitá meg, azon tények megalapításától feltételeztetik. Már pedig az elsőre nem lehetett igennel felelni, miután vádlott az érintett műnek csak egyharmadát irta le, mi kivilágitottnak veendő; egy harmadából pedig az összes munkának czélját és irányát ki nem ismerhette, fel nem foghatta. És pedig annál kevesebbé, minthogy egyszeri leirás nem igen lehet eléggé alkalmas arra, hogy valamely mű természetét, jellemét, irányát meghatározhassuk, annál kevesebbé lehet valaki arra képes oly fiatal korban, melyben vádlott van, mely kor nem nyújthat még annyi tehetséget, mely ily rögtöni felfogásra s megítélésre képesíthessen. — Ha pedig vádlott azon irat czélját nem ismerte, s nem is ismerhette, akkor magától következik, hogy a másik kérdésre is nemmel kell felelni — mert nem ismerve a mü irányát, nem is lehetett arról szó, hogy azt fel kellett volna jelentenie. Azért felmentetése kéretik.