Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 71. szám

285 inét különbözők t. i. a császár személye s jogai, az uralkodás forma, az állami egység és az álladalom kül- s belbiztonsága. — Nevezetes jellege e bűntettnek az, hogy igen széles alappal bir. E bűntett bevégzettnek — consumáltnak — veendő ugyanis már akkor is, ha a bűnös tett csak merényletből áll is, azaz ha eredményre nem jutott is. Kísérlet itt nincs, mert már az is bevégzett büntettet képez. És a büntársaság felelősége alá esik itt eltérőleg más bűntettektől már az is, ki a felségárulási merényletet vagy ily merényletről ismert személyt csak feljelenteni mulasztana is — abbani minden bünrészessége nélkül is. Az előbbi ausztriai (1803-ki) codex szerint büntársaságot csak az képeze, ha a bűnös merényletbe avatkozóna.v — tehát csak a személynek feljelentése mulasztott el, mig az uj (1852-ki) törvény magának a merényletnek — tettnek s eszközeinek — fel nem jelentését is elégli. Ezek az alapok s elvek, melyeken jelen felségárulási vádlottaknak, részint mint közvetlen tetteseknek, részint mint bűntársaknak büntetti felelősége alapszik. „A mi Tancsicsot illeti, megjegyzendő jellemzéséül, mikép épen nem mondható mindennapi embernek, mint olyan t. i. ki 20 évnél öregebb korában kezde a tanulmányokhoz és vas szorgalma s kitűnő munkássága által daczára súlyos életkörülményeinek a közönségesnél nagyobb műveltség fokára képes volt magát felemelni. Azonban sajátszerű, különös nézetei már fiatalkorában nyilvánulának , azáltal p. o. hogy rosz vért csinált nála már fiatal éveiben, hogy szülőföldjén a falubeli német ajkú lakosok elsőbbséget, kiválóbb helyzetet, s kedvezményeket kerestek, s hogy azok arra hivatkozának, mikép a császár is német. Itt alapszik főleg forrása annak, mi neki későbbi életében oly sok bajt s kellemetlenségeket oko zott. „A vádbüntettnek tényálladékát 3 forradalmi irat képezi, melyek az Előszó, Ifjú barátim, és Forradalmi kathekismus. Az Ifjú barátim Írására egy a magyar radikál — nemzeti párt ellen irt czikk, mely a hivatalos német lapban 1849-ben jelent meg, s melyet vádlott véletlenül a könyvtárban az utóbbi időkben olvasott — szolgált alkalmul. Legalább, mint állítja, olvasása után határozá el magát annak írására s akkor adta is azt át Pápainak, hogy terjeszsze azok kozt, kik hivatvák a szabadság óráját megkondítani, s hogy tanulják ismerni azt, kit ő oly rég gyűlöl már Ily irat, melyben világosan a forradalom előidézésére van felhívás, hol a fiatalság arra ösztönöztetik, kétségtelenül az 58. §. súlya alá esik. Az Előszó bevezetése leendett egy nagyobb munkának, mely Népkönyve czimmel birandott. Azt mondja vádlott, azért irta, hogy általa valami keresete legyen — azt kinyomatni s így kiadni szándokolván. Ki akarta nyomatni és igy a benne foglalt eszméket terjeszteni. 3 részből állandóit, melyek a 7 nemzetiség, egy compromittált szenvedései s a forradalmi káté, melyek közül csak az utolsó van a bíróság kezénél. Az előszó, melyet leírás végett Pápainak adott át, bevezetése leendett, melyben világosan mondatik , hogy azt akarja, mikép ezen eszmék szájról szájra terjedjenek, hogy mielőbb valósuljanak, miért terjesztését mindenki szent kötelességéül jelöli ki. Ezen elő szóból ismerhetni meg az elő nem keríthetett 7 nemzetiség lényeges tartalmát is, mely lényegében az, hogy a szomszéd 7 nemzetiségek egyesüljenek és lerázva igájokat függetlenségüket kivívják. És igy itten is azon eszme valósítása mellett agitált, mely az erőszakos felforgatás s változás előidézése. Tehát ez is oly merénylet, mely az 58. §. alá esik. — A forradalmi káténak, melyet elterjedés végett külföldön akart kinyomatni, czéljául azt tűzte ki, hogy az uralkodó eltávolitassék, mi nem egyebet czéloz, mint a fejedelem jogainak megszüntetését. Kétségtelenné teszi szándokát az is, hogy előadja részletesen, mily eljárást kell a népnek a forradalom kiütésekor követni, és melyek a kivitel eszközei, melyeket háromban öszpontosit t. i. fegyver, pénz és sajtóban. Nem lehet tehát semmi kétség, mikép ez nemcsak az 58. §. b. c. pontjainak, hanem azon §. a. pontjának tényálladékát állítja elő, miután a fejedelem uralkodási jogai ellen intéztetett. „Azon kérdésre, hogy vádlottat mi vezérlé ezen bűnös merényletet képező iratok készítésére, azt feleié, hogy egyrészt a kereset szüksége, másrészt a hazafiság kötelességei s érzelmei. Hogy azonban az első czél mennyire valósult, s az ily kereset helyes-e, mutatja egész élete. Azóta, hogy ily eszméknek él s azokkal foglalkozik, folytonos üldözösnek van kitéve, mi jó keresetmódot nem szolgáltathat. Másrészt nem az a hazafi ki csak ilyeket tesz. Másban áll a hazafiság. Szép az s mindenki büszke lehet reá. „Neki vérét zavarja annak látása mi jelenleg létezik, mi a jelen állapotot képezi. Azért, mert azt nem a nép rendelé s eszközlé. Azonban azon rendszer, mely létezik, minden perczben megváltozhat. A baj nem ebben áll tehát. A baj az, hogy a változást a nem hivatottak akarják eszközleni és előidézni. Vádlott nincs hivatva a jelenleg megváltoztatásának eszközlésére. És ő erőszakkal akar változást eszközleni s előidézni. „Ezek elegendők a bűntett tényálladékának lételére. Bűnössége pedig az előadottakból és saját vallomásaiból szinte kétségtelen. „Táncsics után közvetlen tettesnek még csak Pápai lenne vehető. Ennél azonban a beszámithatás jön kérdésbe. Kétségtelen, mikép organikus baja van, kedély baja, tulcsigázott fantáziája volt talán oka is, hogy Táncsicshoz némi hasonlatosság, öszhangzás folytán annyira vonzódott. Az összes szakértők véleménye bizonyolja kedély- s elme betegségét, mely a beszámítást kizárja; ámbár gyanús, mert 2 évig járá ez idő alatt is iskoláit rendesen s háborodás nélkül, és a jelen végtárgyalás alatt is akkép viselé magát, hogy oly baj nyomai nem nyilvánultak. Ez okokból felmentetését — de csak bizonyítékok elégtelenségéből, indítványozza. Most áttér a többi vádlottakra, kik mint mondá közvetlen tetteseknek nem tekinthetők, hanem igen is bűntársaknak. „Draveczky — mondá — szinte közvetlen tettesség vádja alá vétetett, az alól azonban őt felmentetni kéri, s csak bűntársnak tekintetni. Mert elismeri ugyan önmaga, hogy leirta — legalább nagy részében a kátét, a leirás pedig közlés czéljára mutat, mert mások olvashatásának eszközlésére tehát továbbterjesztésre szolgál. Miután azonban nem tudni, hogy kinek számára irta, miután lehető, hogy a szerző számára irta, és igy miután nem lehet bizonyítani, hogy azért irta légyen le, hogy másokkal közölje, ennélfogva a továbbterjesztés merénylete irányában kimutatottnak nem vehetö. — 0 azonban, mint önkényt bevallá, nagy részét leirta, tartalmát tehát tudta, s abból megítélhette annak veszélyes voltát s azt, hogy a Felség elleni merényletet tartalmaz. Mindamellett elmulasztotta azt feljelenteni, miért bűntársnak veendő. ,.Baró Káss ellen a tárgyalás alatt még több merült fel, mint előbb volt tudva. Előbb részéről csak az Előszó s lfju barátim iratok olvasását s közlését tudtuk, most azonban saját vallomásából megtudtuk, hogy ő a forradalmi kátét is bírta s terjesztette. Tagadja ugyan, hogy a ben-