Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)
1860 / 55. szám - A malom- és halászati jogról 2. [r.]
Pest, kedd Jiil. 17. 1860. 55. süni. Második év. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, TARTALOM : A malom- és halászati jogról. Uradalmi ügyvéd Ábrahámffy János úrtól. II. — Legfelsőbb-tszéki döntvény a vrsz. 83, a ptk. 1001. s az id. p. perr. 127 §§-Loz. — Büntető-jogi esetek stb. — Törvénytár. — Hivatalos tudnivalók. y A inalom- és halászati jogról. Uradalmi ügyvéd Ábrahámffy János úrtól. &£lL Sokkal több küz^t&teHrtfiel jár a száraz malmok utáni dijak beszedése, vagy is a malomjognak ez iránybani gyakorlata. Mig ugyanis a volt jobbágyok, sőt sok mások is, átalánosan azon nézetben vannak, hogy a földesuraknak malomjoguk a száraz malmokra nézve megszüntetett, s ezen nézetüket az 1836 : VI. tcz. 7. §-ban szabályozott boltbérszedési jognak az 1853. márt. 2-ki cs. nyiltparancs 2. §-nak 3. pontja által lett megszüntetéséből merített analógián alapítják, addig e téren maguk a hatóságoknak is, elágazó véleményeikkel lehet találkozni. A bíróságok ugyanis, az 1836 : VI. tcz. s az úrbéri pátens 24. §-nak alapján a száraz malmok utáni béreket rendszerint megszokták Ítélni a malomjog tulajdonosának, sőt ujabb időben arra is volt eset, hogy az úrbéri legfőbb törvényszék a volt jobbágynak a malombóli kibecsültetését a malomjog tulajdonosa által tett kérelemhez képest elrendelő alsó bírósági Ítéletet helybenhagyta! A közigazgatási hatóságok ellenben — hova ügyes bajos dolgaikban a volt jobbágyok még most is legtöbbnyire fordulni szoktak — vagy általában megtagadják a volt földesúrnak jogát, malomdijat szedhetni a száraz malmoktól, vagy legjobb esetben is, azon megkülönböztetést teszik, hogy ott, hol a birtokviszonyok a volt földesúr és a jobbágy között — habár a kisebb királyi haszonvételek kikötött fentartásával is, — kiegyenlittettek vagy itéletileg rendeztettek, a malomdijszedési jog megszűnt, mert azon földterület, melyen a malom áll, az illető malombirtokosnak, már teljes, minden uri kapcsolattól ment tulajdonává vált. Mily okon lehet alapítani azt, hogy a volt földesúrnak a száraz malmok után dijat venni, tehát malomjogát ez irányban is élvezni nem volna többé joga ? — nem tudom, miután azon hatósági határozat, melyet e tekintetben alkalmam volt olvasni, egyszerűen, minden legkisebb indokolás nélkül volt kiadva. De valószínű itt is azon indok, mely a fönnebb érintettem megkülönböztető nézetnél felhozatik. Sőt ha ezen ok egyáltalában fölhozható s megállható lenne, abból csak is azt lehetne logikai uton következtetni, hogy a száraz malmoktól általában nincs joga a volt földesúrnak dijakat szedni. — Az 1853. márt. 2 ki cs. ny. parancs 2. § a ugyanis a volt jobbágynak beltelkét és telki állományát, valamint a zsellérnek is az ő zsellértelkét, az országos alapbóli földtehermentesités jobb magyarsággal s egyszerűbben mondva, úrbéri kárpótlás folytán tulajdonául mondotta ki. Ha tehát a malomjog s igy az attól szedett díj azon területhez volna kötve, melyen a malom létezik, a díjszedésnek az 1848. évtől meg kellett volna szűnnie, s e tekintetben nem leendett szükség a volt földesúr és jobbágy közötti birtokviszonyoknak további vagy végleges kiegyenlítésére várakozni, mert a telek, melyen a malom létezik (rendszerint belső telken lévén a szárazmalmok) ezen birtokviszonyi rendezés nélkül is, az úrbéri kápótlás által már tulajdonává vált az illető birtokosnak, (. De a malomjog nem is volfVölna földbirtokhoz kötve, s azon csekély dijért, mely mellett a volt földesurak kizárólagos malomjoguk gyakorlatát másoknak is megengedték, soha sem köteleztettek a vállalkozónak területet — fundust — is adni, melyen a malom fölállittathassék. Pedig a fönebbi nézetek nyomán egyenesen az következnék , hogy a volt földesúr a malom fölállítására szükséges térséget is tartozott volna a vállalkozónak adni, ha a malomdijat szedni, vagyis malomjogot gyakorolni akart. Ezen kötelezettség soha, sem törvény, sem szokás által megállapítva nem volt, a gyakorlati életben sem létezett. — Lehet, hogy némelyek azt vetnék itt ellen, miszerint 1848 előtt a földnek a volt földesura volt tulajdonosa s igy bárki és bárhol állított is föl malmot a határban, az csak a földesúr tulajdonán állíttathatott Ez ellenvetés azonban a gyakorlati élet által eléggé megczáfoltatik, mert igen jól tudjuk, hogy a jobbágyföldeknek a földesurnáli tulajdonisága az 1836.de még inkább 1840. év óta, inkább fíctio juris — mint valóságnak tekintetett; a jobbágytelkek adásvevési forgalom tárgyát képezték, és pedig legtöbbnyire nemcsak a superaedificatum értékében, hanem azt sokkal meghaladó árban is, hogy tehát számtalan jobbágyi- és zsellértelek, mint megvásárolt valami, általában tulajdon gyanánt tekintetett az illető birtokos által. Föl kell továbbá tennünk a törvényhozásról ama praecisiót, — szabatosságot, — miszerint az esetben, ha a malomjogot csakugyan a volt jobbágyi vagy zsellértelek tulajdoniságához kötöttnek tartotta volna, e jognak további föntartásánál a szükséges különböztetést megteendette s nem mondá vala ki egész általánosságban annak fentartását; mely fentartásnál az 1836 : VI. tcz. 8. §-a — hol világosan „bárminő" malomról van szó, — a figyelmet nem kerülhette ki s bizonyosan különböztetésekre szolgált volna alkalmul. Ez azonban nem történvén, világos, hogy a malomjog nem földhöz kötött, hanem egészen elvont tiszta jognak tartatott a törvényhozás által. — Másik ellenvetés tétethetnék is a most idézett törvénynek azon rendelkezéséből, hogy a volt földesúr a malombirtokost abból kibecsültetheti; — de a törvény szövege itt már határozott, s azt mondja „úrbéri uton" kibecsültetheti, vagyis oly malomra nézve, mely úrbéres földön van, a malomjog tulajdonosának erősebb, nagyobb, terjedtebb jogot ad, s épen ^zen megkülönböztetéssel is kifejezi azt, 55