Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 44. szám - A talált vagyon körüli vétség 1. [r.]

174 vitel, a lopott tárgynak az illető birtokábóii eltávolítása igényeltetnék. Furtum fit (G-aius. Instit. 1. 3.) non solum cum quis intercipiendi causa rem alienam amovet, sed generaliter cura quis alienam rem invito dominó contrectat. Azért mondják a commentálorok : „ad furti crimen contrahendum non esse necesse ut res auferatur, sufficere eam dolo malo contrectari" 3). Ezen fogalom folytán többé nem lehet meglepő, bogy a rómaiak a tolvajlás fogalmát maga az ingó vagyon lényegén kivül még az ingóság használatára s birtoklására is kiterjesztessék , ugy hogy szerintök nem csak furtum rei ipsius létezett, hanem furtum usus is, midőn valamely ingó basználata vétetett valaki által jogtalanul gyakorlatba, (de elhasználat nélkül mi már furtum rei ipsius lenne) vagy a jogosan nyert használat megengedett határai áthágattak, mint p. o. : ,,Sive ereditor pignore, sive is apud quem res deposita est ea re utatur; sive is qui rem utendam accepit, in alium usum eam transferat, quam cuius gratia ei data est — furtum committit" (Inst de obi. quae ex delic. nasc. §. a.) Valamint a rómaiak szerint furtum possessionis is volt; midőn maga a tulajdonos tulajdon ingójának birtokát az arra jogosítottól jogtalanul elvonja p. o. valamely különös szerződés által elzálogitott s kezei között létező ingó vagyont egy másnak elidegeníti *). Aziránt nem igen látszatik többé kétség lenni, hogy az ős római jog a XII. táblákban ily tág kört nem engedett a tolvajlás fogalmának, abban a rablás büntette igen is, de nem a furtum usus s possessionis, s nem a csalás tényei is tartalmaztatván 5). Csak a későbbi tudomány és joggyakorlat terjeszté tovább a tolvajlás fogalmát, és pedig annyira, mikép az a csalások körébe is átvágott és a sikkasztások eszméjével is összekeveredett, mi érvényre is emeltetett 6). Azért e későbbi jogkifejlődés szerint a furtum alatt csalások tényei is értettek p. o. midőn valaki csaló módon idegen követeléseket beszed és a tárgyat elsajátítja; sőt még azon eset is, midőn valaki bizonyos kötelezvényi okiratot keresztül húzza, hogy magát a tartozástól megszabadítsa, s a hitelezőt követelési igényétől megfossza. — Hasonlóan furtum alá soroltatnak az elsikkasztások is, midőn valaki a reá bízott, a 1 eteményezett javakat elidegenítette. Ezt mutatja : fa 29. D. depos. „Si sacculum vei argentum signatura deposuero, et is, penes quem depositum fűit, me invito contrectaverit, et depositi et furti actio mihi in eum competit." És hasonlóan : 1. §. 1. 2. D. de furtis : „Sola cogitatio furti faciendi non facit furem. Sic is, qui depositum abnegat, non statim etiam furti tenetur, sed ita si intercipiendi causa occultaverit." Ugyan ezen jogalakulás folytán — mi kitűzött értekezési tárgyunkra különösen vonatkozik — a talált — elvesztett — tárgyak elsajátítása is a rómaiaknál a furtum esetei közé soroltatott. „Qui alienum quid jacens — mond Ulpián — lucri faciendi 3) Azért mondja a hires franczia jogtudós H e 1 i é a contrectatio értelméről. Or, dans ce cas, il y avait bien maniment, aprehension — mais il n'y avait pas enlé vemen t." 4) K ö s 11 i n : „ Abhandlurjgen aus dem Strafrechte." Tübingen 1858. 203. lap. 5) R o s c h i r s : „Arcbiv des Criminal-Rechts. Neue Folge III. 80. \Y á c h t e r : Rechts-Lexicon v. Weiske Hl. 355. Klein : Revision der Grundsátze über das Verbrechen des Diebstahls. I. Dollman: Die Entwendung." 1834. *) Roschirs : „Geschicbte und System" II. 279. causa sustulit, furti obstringitur, sive scit cuius sít, sive ignoravit; nihil enim ad furtum minuendum facit, quod cuius sit ignoret" (L. 43. §. 4. Dig. de furtis). Azért törvényül szolgált :,,Nihil ad furtum minuendum facit, quod cuius sit ignoret, mihez a glossák : furtum uti fiat non est necesse scire dominum ipsum rei; sed sufficitsciat rem esse alterius." — Ugyanazon szabálylyal voltak öszhangzásban s azt erősítek nemleges értelemben a következő szabályok is : „Si jacens tamen túlit, non ut lucretur, ted redditurus ei cuius íűit, non tenetur furti." (§. 5. Dig. de Furtis). És bővebb magyarázatául : „Furti non tenetur qui rem in via accepitanimo restituendi eam dominó quandocunque appar^rit" "). Ha tehát a rómaiak szerint valaki a talált vagyon körül azon szándékban volt, hogy azt előkerülő, vagy tudva levő tulajdonosának vissza ne adja, tehát hogy a talált vagyont magának megtartsa, az furtum vétségét követte el, mi szinte tanúsítja, hogy Rómában a talált vagyon elidegenitésének vétségei eltolvajlásnak tekintettek. Ez volt a római jogtana a lopás és különösen a talált vagyon körüli elidegenítések vétségei körül. Azt, hogy abban az egymástól lényegesen különböző fogalmak s tények, a lopás, csalás, sikkasztás stb. összekeresve benfoglaltattak, mi azon tekinteteknek is véljük tulajdonithatni, melyekkel a rómaiak átalában a vagyon, anyagi érték, s vagyoni állapot iránt viseltettek, Rómában a vagyon túlnyomó, majdnem mondhatni túlságos becsülésben s tekintélyben részeltetett, mi később a hanyatlás, az erkölcsök sülyedésének legfőbb forrása lett. A vagyonnak e túlbecsülése volt majdnem a legkiválóbb kiindulási pont s tekintet az állam intézkedések s törvényhozás irányzatában. Ezen irány szellemében mindazon vétségekben s tilos cselekvényekben, melyekben a vagyont illették, u. m. a csalásban, lopásban, sikkasztásban stb. nem láttak egyebet, mint csak a vagyon megtámadásait, és sérelmeit, s a vagyonállapot veszélyezését. Ez volt az alap s egyedüli eszme, melyből azok vizsgálatánál s mérlegezésénél kiindultak. És igy nem csodálhatjuk, hogy mindezen különböző vétségeket összekapcsolák s ugyanegy név s czim alá foglalák, miután valamennyit egy tekintet alá vették, s valamennyiben ugyanegy érdek sérelmeit látták. A nélkül, hogy ez eszmét tovább, részletesben fejtegetnék, csak e tolvajlás körüli római tan ismertetésére kívántunk szoi itkozni, mit azonban nem mulaszthatánk, miután ez szolgált később is a törvényhozásokban és tudományban hosszas ideig uralkodó irányul — különösen a talált vagyon tekintetében is. Legfelsőbb-törvényszéki döntvény. Az előbbi állapotbai visszahelyezés kérdésében, a polg. perrendtart. 253. 360. 366. SS- alkalmazásával. A bírósági itélvények által megalapított jogviszonyok ingatagságának elkerülése végett a viszhelyezési jogorvoslat szorosan a törvény korlátjai között tartassék. Azon átalános kifogás , hogy a tárgyazott ténykörülmények és bizonyítékok a jogvéd által nem kellőleg használtattak, mint viszhelyezési alap, figyelembe nem vehető. , t..; r ,.. ± vi yj Arra alapul csak a döntő ténykörülmények felhozásának , azok tagadásának , és a bizonyítékok előállításának elvetésből 7) Farinacius : „De furtis. quaessio" 168. nr. 64.