Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 43. szám

171 költségek megtérítésében, különbeni végrehajtás terhe alatt elmarasztatni. Alperes ezek ellenében előterjeszti, hogy a visszahelyezésnek nincs helye, mert 1) a jelen peres tárgyban első itélet 1851. nov. 27. kelt; az akkori időbeni törvénykezés szerint pedig, jelesül az 1340.15. tcz. II. r. 200.§a szerint csak egyszer volt szabad ujitani; de 2) a kérelem a p. perr. 353. §. szerint sem állhat meg, az ügyvédi mulasztásra nem alapitható, mert a) N. Ábrahám tanúnak kihallgatása nem történt a bíróság székhelyén, s felperesi ugyvéd a kihallgatás helyére meg nem jelenhetett, mivel e czélra költséggel ellátva nem volt; különben is az A. B. C. albák recognitiója eszközölhető nem volt azért, mert a tanú csak az előtte tudva levő ténykörülményekre hallgattatott ki. — b) H. Hermann tanú kihallgatásának megrendelése ellen folyamodni nem lehetett, mivel ezt a törvény nem engedi, c) Tagadja alperes, hogy felperesnek az albák betáblázásakori távolléte kimondva nem lett volna, de ez különben sem nyomatékos, mert felperes az ellen később sem tiltakozott, d) Tagadja, hogy az A. B. C. alatti okiratok a lefolyt perben megtámadva, és a pénz leolvasásának igazolása követelve nem lett volna, az ügyvédi mulasztást felperes maga lerántja azzal, hogy volt ügyvédjét bepanaszolni elmulasztotta; ugy nemkülönben uj okiratok alapján sem állhat meg a kérelem, mert a) N. Sámuel bizonyítványa uj bizonyítéknak nem tekinthető, mert atyának tanúságára hivatkozik, és nem nyomatékos azért, mivel, ha az utóbbival meg nem egyez, felesleges, ha azzal ellenkezik, a kettő egymást levonja, de az sincs bebizonyítva, hogy felperes azzal az előbbi perben nem élhetett volna.— b) E. Károly levelei sem ujak, sem nem nyomatékosak, mivel e tanú mindent, mi előtte tudva volt, elmondott, tagadja alperes egyébiránt, hogy a levelek még 1852. keltek volna. — c) a tovább mellékelt váltó uj, de nyomaték nélküli bizonyíték, mely a tanú hitelességét ki nem mutatja. Ezek szerint kéri alperes az előbbi állapotbai visszahelyezés megtagadását. Érdemileg megjegyzi, felperes a kereseti követelés iránti első perben azért lett elmarasztalva, mivel gondnoka azt, hogy nem azon per előtti félelmében távozott el, nem igazolta és mivel az A. B. C. alatti okiratok valódisága ellen kifogást nem tett. — Az ujitott perben ezen okiratok azzal lettek megtámadva, hogy felperes által kiskorúságában üresen bocsátattak ki, és hogy azokra pénz nem adatott, és ennek igazolásául felhozatott N. és E. bizonyítványa , a váltótörvényszéki czimbejegyzés, az 1802. 21. tcz. szerinti visszahívás, és pótlóeskü ajánltatott arra, hogy felperes valutát nem kapott. (Folyt, következik). Külföldi Pitaval. Vad orzás alkalmávali gyilkosság esete Poroszországban. (Folytatás). A gyilkosság tényálladéka teljesen kivilágított levén, a gyilkos egyénisége iránt sem maradtak fel sokáig nagy kétségek. A legnagyobb valószínűséggel gyanítatott, hogy a gyilkos nem lehetett más, mint valami vadorzó. Erre mutatott, hogy 0—nak kitűnő jó fegyvere, mi a vadorzók előtt megbecsülhetlen kincs, némely fatöredékeit kivéve, egészen hiányzott. És a vadász jelentése szerint kétségtelen nyomai voltak, hogy 8 nappal előbb 0. erdejéből egy őz oroztatott el, miből gyaníthatni, hogy a vadorzók ismét megjelentek ez erdőben újra őz után leskelődni. Az pedig köztudomású tény volt, hogy O. ur a vadorzók dühös ellensége volt s rendkívüli haragra lobbant, valahányszor csak hallá, hogy erdejében vadorzók voltak láthatók. Tudatik, mikép O. többször nyilvánitá, hogy vadorzókkali találkozása esetében készebb lenne reájok lőni, mint előlük kitérni. Innen természetes volt azon következtetés, mikép vadorzók járván azon időben erdejét, könnyen lehető volt találkozása a vadorzókkal, kiknek ugyanazon időben nyomaik fedeztettek fel; ez esetben pedig a fentebbiek szerint az összeütközés s következésül a szomorú esemény könnyen bekövetkezhetett. Ezen igen alaposnak mutatkozó vélemény folytán a közelebbi gyanú csakhamar két igen rosz hirü egyénre esett, t. i. a közelből való Breitenauban lakó Kalz G-ottfrid napszámosra ésLindner iparosra, ki kisBahren községben lakott, s kik többször voltak már bűntetteik miatt fenyitve, de a kik a vadorzási merényleteik s kihágásaik miatt is ismertesek lőnek. Közülök Kalz különösen vadorzás miatt már büntetve is volt, boszubóí elkövetett vagyon sértésekért is börtönöztetett, sőt gyilkossági kisérlet miatt is volt már elitéive. K. kétszer állt már gyilkosság vádja alatt. 1829-b. az alól csak ideiglenesen mentetett fel; 1835-ben pedig gyilkosság kísérletéért el is Ítéltetett. A vadorzás tettén kapatván s üldözőbe vétetvén, egy elébe jött embernek, mivel kiáltására meg nem állt, fejét s arczát nagy seréttel összelődözte, mi teljesen bebizonyult reá. Egy 1855-ben történt gyilkosság gyanújával is ő terheltetett, ámbár az ki nem világitathatott. Mind oly tények, melyek nagyon is feltételeznek Kalznál oly jellemet s erkölcsi tulajdonokat, melyek a gyilkosság létesítésének képességét, tehát azt is, hogy ő gyilkosa lehetett O—nak, megengedik s valószínűvé teszik. Nem kevesb gyanúra alkalmat nyújtó jellemmel és előélettel birt Lindner is, ki t. i. szinte volt már fenyitve vadászati kihágásokért; valamint testi bántalmazásokért és erőszakos ellentállásért is. Kalz a vizsgáló biró által előállitatván, azonnal az esemény idejekori holléte iránt vonatott feleletre. Éz akkép szólt : hogy apr. 23. délig Seiffert falusi tanitó breitenaui szántóföldjén dolgozott, azután a korcsmába ment s innen haza. 3 óra tájban kis Bahren faluba távozott Balke szabómesterhez, kinél mintegy 4 óráig időzött s azután Lindnert látogatta meg — állítása szerint azon okból, mert. ahhoz egypár nyelet vitt, melyek zsákba voltak betéve. Öt óra tájban szülői házához ment enni, mit elvégezvén körülbelül egy óra múlva még egyszer Lindnerhez ment; és később 8 óra tájban gazdasszonyához Schuman napszámosnéhez, kinél töltötte az egész éjt. Egész nap, melyet szerinte részint Breitenau mellett részint kis Bahren faluban töltött, nem volt állítása szerint a weissagkei mezőn s tájókon és O. földbirtokost nem is ismerte. Kalz merőn tagadá mind azt, hogy azon gyilkosságban részt vett, — mindazt, hogy arról csak valami tudomással birt volna is. Azonban a gyanujelek s vádbizonyitékok, melyek a vizsgálat alatt merültek fel, ellenkezőt tanúsítottak. Tanúvallomások tétettek, melyek bűnössége mellett hatalmasan szólottak. Nevezetesen saját sógora Lehman is oly nyilatkozatot tőn, mely őt nagyon is gyanússá tette. Az, mint