Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 2. szám

7 nak veendő, épen abból kiviláglik, hogy a fassionalis levél 2 köztulajdonosra szól, hogy a földesuraság ezt nem ellenezte, következőleg azt törvényesnek elismerte. A becsüsök a hely szinére ki sem mehettek, mert 1858. mártiusban a szőlőhegy még térdig érő hóval borítva volt — a 214. §. 1. 2. 4. 5. 7. pontjai megvoltak tartva; — az ingatlanok egyenként megvoltak becsülve az illető szakértők által; s habár erre különösen meg nem voltak esküttetve, a bírósági kiküldött őket arra emlékeztette, hogy mint helységbeli esküdtek (unter eidesstattiger Verpflichtung) kötelesek a becsüt megtenni, mire nézve a becsüsökre mint tanukra is hivatkozik. A bíróság előtt M— József előljáró bizonyítványa a katastralis hiteles kivonat ellenében figyelembe nem vétethetett; de ha tudta volna is, ekkor T— Magdolnának csak arra lehetne joga, hogy a szőllő felét mint tulajdonát kihasitási keresettel követelhesse, mert T— József az illető árverési jegyzőkönyv aláírásával, helybenhagyásával, s abbani mindeddig tanúsított megnyugvásával az eladást a maga felére nézve törvényesnek, helyesnek s megmásolhatlannak elismeri. Az 507. §. illetőleg : az árverési hirdetmény szokott módon ki volt hirdetve, a bíróság házára fölszegezve, ugy szinte a rohonczi község kapujára is, és mind előbb, mind az árverési határnapon is dobszó által Rohonczon kihirdetve. Miután pedig ezen elárverezett szőllő csak 60 ftra volt becsülve, azt mint az 507. §. értelmében csekélyebb értékű vagyont nem volt szükséges a hírlapokban kihirdettetni. — T—né az árverési'ől értesítve vala, mert M. József alperes mint. előljáró őt személyesen az edictum megvételével arról értesítvén figyelmeztette, hogy hajún. 4-én nem fizet, vége van. De felperesnő meg is jelent az árverésen, s akkor megtarthatási jogát gyakorolhatta volna; de sem akkor, sem előbb az egész végrehajtási folyam alatt tulajdoni jogával tettleg föl nem lépett, sem a zálogolás, sem a becsű ellen tulajdoni jogát be nem jelentette, sem nem érvényesítette, de még ezen árverés ellen sem a törvényes 14 nap alatt élt jogorvoslattal, s így az jogerejüvé emelkedett. — Az állítólag jun. 4-én eszközlött letisztázása, s ennek folytán F—Zsigm. elállása, mint elkésett a már akkor megtörtént birói leütés foganatját meg nem hiúsíthatja. Miután tehát felperes az árverésen megjelent, s az őt illető megtarthatási jogát, vagy többet igérési szabadalmát nem használta, csak önön mulasztása okozta a leütést; — mely leütést károsnak nem lehet mondani, mert ezen 60 pftra becsültvagyon 201 pft. adatottel, s igy sokkal drágábban is, mint magok is megvették az az 120 ft, holott már M. József 1856-ban egy darabkáját 20 pftnyi vételára fejében elszakította. Felperesnő tehát csupán a 447. §. szerint csak a vételárából őt illető fele részét követelheti, mert a p. perrdt. 506. 507. 508. 509. §§. szabályai megtartva s a szőllő felosztható vagyon lévén, az 525. §. ide nem alkalmaz ható. Ezeknél fogva alperes az át. ptk. 367-ik §. védelme alatt a jóhiszemüleg szerzett tulajdon s birtokban leendő fentartása mellett felperesnek keresetét elüttetni s őt a perköltségekben elmarasztatni kéri. (Vége következik ) Büntetőjogi vsvt. A bűnt. tk. 223. $. d), 227—230. §S-hoz. Egy elévülési kérdés felett. Sz— A. és neje C. 1847. febr. 12-én W*. izraelitától 100 ftot vettek fel kölcsön,és arról kötvényt állítottak ki, melyben kötelezék magokat az összegnek 6 hónap alatti lefizetésére, s melyben W—nek jogot adtak, a köles n összeget anyósuknak J. M. asszonynak, ki a kötvényen mint jótálló fordul elő, V—ben fekvő házára, betábláztathatni. W. izraelita a Sz— hitestársak aláirásánál jelen volt, de nem J. M. asszony jótállási nyilatkozatánál s aláirásánál is. Ez okból a kellő tudomás szerzése végett Sz. hitestársakat kérte fel, hogy anyósukat neki mutassák be. Ez 1847. márt. l-jén megtörtént, csakhogy W—nek J. M. asszony helyett Sz. P. kisasszony, Sz. A—nak sógornéja mutattatott be anyósként, ki a kötvényen létező J. M. aszszonyféle aláírást valódinak, sajátjának nyilvánította. W. a hitelező a bemutatott hölgyet feltünőleg fiatalnak találván arra, hogy az Sz—né anyja lehessen, gyanuskodni kezdett, váljon kijátszására nem valamely más személy állitatott-e elébe J. M. helyett. Azért elment V.be ott J. M. asszony után tudakozódván s attól megtudta, hogyő a gyermekei által tett kölcsönről semmit sem tud, a kötvényt alá nem irta, tehát azon nevének aláírása hamis. — Ezt megtudván W. izraelita, panaszt emelt a tettesek ellen. Sz. A. s neje ugy J. P. kisasszony ellen a vizsgálat 1852-ik évben inditatott meg csalás bűnténye miatt. J. P. kisasszony 1852. dec. 8. hallgattatott ki először, midőn beismerte, hogy testvére és sógora iránti szeretetből, minden haszonlesés nélkül vetemedett arra, hogy magát 1847. márt. l-jén azok anyósának adja ki. Ezen J. P. a b—i tszék által 1859. apr. 26. helyeztetett vád alá, de a kihirdetésnél a perpefogási végzést az ügynek reá nézve fenforgó elévülése miatt felebbezte. A pesti cs. k. orsz. főtszék 1859. oct. 24-én hozott határozatával az elsőbiróság végzését megsemmisítvén, J. P. kérelmének helyt adott s bűntényének elévülését kimondotta, azt következő okokkal támogatva. J. P. beismerte ugyan azon cselekvényt, hogy ő Sz. hitestársak kérelmére , magát W. előtt mint Sz — nénak anyja adta ki, miáltal a csalás büntényébeni részvétét is bevallá; de tekintve, hogy ő azt még 1847. év márt. 1-ón tette volt, és ez ügyben első kihallgattatása csak 1852. dec. 8. történt, tehát hogy igy a bűnös tett idejétől 1847. márt. 1-től vizsgálat alá vonatásáig 1852. dec. 8-ig öt év folyt le; ezen időszak pedig azon esetben, ha a tettes kezei közt a bűntettből semmi haszon sincs; ha ujabb bűnt el nem követett s ha megszökés esetébe nem jött, a bűntény büntetésének elévülését eszközli, J. P. pedig a csalásból a körülmények kivilágítása szerint hasznot nem hozott, magát el nem rejté, és az öt évi idő alatt semmi ujabb váddal nem lőn terhelve, ezek következtében a btk. 223. §. d) 227. 228. 229. 230. §§. értelmében büncselekvényét elévültnek kellvén tekinteni, büntethetésére az elévülést jogosan kellett kimondani.