Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 1. szám

3 Váltójogi eset. A forgatmányi érték meg nem kapása iránti váltójogi kifogás. A br—i kerületi — mint váltótörvényszék K. Ede váltótulajdonos kérésére V. András előzője — kibocsátó s forgatója ellen 471 ft váltóöszlet s járulékainak 3 nap alatti megfizetése végett meghagyást bocsátott ki. E meghagyás ellen a törvényszabta időben V. A. panaszlott kifogásokat adott be; állítván, hogy K. E. panaszló a váltó- vagyis forgatmányi értéket nem adta volna neki át, s e szerint felperesnek a váltóösszegre követelési joga nem lenne, vagy ha igen, ugy a forgatmányi érték ellenkövetelésként a felperesi követelés ellenében leróvandó lenne. K. E. felperes megengedé ugyan, hogy a forgatmányi értéket V. A—nak saját kezeihez nem adta át; de állitá egyszersmind, hogy ez kikötve nem volt, s igy alperesnek joga sem lenne, ilyet, még pedig a váltóban foglalt összegben követelni. A beperelt váltó azonban neki, felperesnek, eredetileg egyedül az elfogadó aláírásával levén bemutatva, ő azt csak ugy vállaláel fizetés gyanánt, ha egy jóhitelü kibocsátó, forgató járulna hozzá; s igy ez okból forgatmányozá alperes a kereseti váltót; melyet most — az elfogadó azt be nem váltván — forgató alperes ellen beperelni teljes jogában volt; alperesi ellenvetés — miután a váltóérték ki általi felvétele kérdésbe sem jöhetne — alaptalan, s mint nem a váltótörvényeken (82. cz.) épült, félrevetendő^ ezek szerint a kibocsátott fizetési meghagyás fentartandó lenne. Alperes a fenti jogviszonyt merőben tagadva, a követelési jogalap s czim hiányában, felperesnek a kezességi viszony vagy értékszolgáltatási kimutatásárai kötelezettségét állitá stb. A kerületi törvényszék 1859. jan. 14. kelt Ítéletével a fizetési meghagyást fentartván, alperest a váltóöszlet s járulékain kívül az ujabbi költségek megtérítésében is elmarasztalá, a következő Indokokból: „Alperesnek a beperelt váltóból eredő váltói kötelezettsége kérdés alá nem vonathatván, kötelessége leendett bebizonyitni azt, miszerint a váltó érték, s nevezetesen a beperelt váltó összegébeni átadás általa a forgatmányozáskor kialkudtatott légyen. Ez bebizonyítva nem volt, s különben is alperes által elismerve lévén, hogy ő a kérdéses váltót tudva s önként — minden mellékfeltét s kötelezettség elleni tiltakozás mellőztével engedé át felperes birtokába, ajáudoktételnek nézhető legfölebb ez eljárás az általa kifejtetteknél fogva, melynek folytán alperes sem értékátadást felperestől követelni jogosítva, sem a váltónak viszkereset utjáni beváltásától magát óvni képes nem lehetne. — Feltéve bár továbbá, hogy alperesnek általában jogában állana is, váltói értéket felperes — mint forgatmányostól követelhetni, (mi semmikép sincs bizonyítva) de sem ezen követelhető érték összege, sem az nincsen kimutatva, hogy épen a kereset alatti váltó összegének magasságát érné el ezen értékkövetelhetési joga felperes irányában; — fenhagyatván egyébiránt neki viszkereset utján az eredeti elfogadót aziránt megidéztetni" stb. Az alperes által ezen Ítélet ellen beadott felebbvitel folytán az erdélyi cs. kir. főtörvényszék 1859. márt. 17. kelt határozatával a kérdéses fizetési meghagyást megsemmisítve, felperest keresetével elutasitá; mintán: A forgató, utódja — a forgatmányos — irányában csak viszkeresetileg van köteleztetve fizetésre; viszkereseti követelhetés azonban előleges értékadást vagy jutalmat feltételez, melyért követeltethetnék a kárpótlás, v. i. indíttathatnék a viszkereset. Miután tehát jelen esetben felperes önvallomása által bebizonyul az, hogy ő alperesnek váltóértéket nem adott, s e szerint amaz a v. r. sz. 82. cz. szerint feljogosítva van, polgárjogi ellenvetéseket is tenni az irányában viszkereset utján indított követelésre nézve: alperes annyival kevésbé köteleztethető a kérdéses váltói érték lefizetésére , miután felperes be nem bizonyította, hogy a forgató alperes ezen váltót jutalom nélkül engedte légyen neki át, vagy hogy annak (alperesnek) forgatói aláirása csak az elfogadó által történendő fizetés megtartása iránti kezességül kívántatott s adatott volna stb. Felperes felülvizsgálati kérvénye következtében a legfőbb törvényszék 1859. sept. 7. 9013. sz. alatti döntvényével a b—i kerül, törvényszék ítéletét az ott kifejtett indokoknál s a ptk.323. §-nál fogva — miután e szerint a birtokos jogczim kimutatására fel nem hivattathatok — helybenhagyta. (Legf. tszéki döntvény 1859. sept. 7. 9013. sz. a.) Közli Kh. E. V e % j e §. Hoffmann Pál Lajos, Római magánjog rendszere mai érvényében (Pandecták) czimü munkájának II. füzete e napokban megjelent. Ez alkalommal jelenti a szerző, mikép a tárgy kimerítő előadhatása végett mi főkép nálunk nagyon is kívánatos, kénytelenitetikkét füzet helyett 3-mat, 12 ív helyett 18 ivet adni,s ez okból ahhoz mérve az előfizetési dijt is 2 ftról háromra emelni. Ezen sok szakavatottsággal irt munka tehát, mely februárban teljesen befejezve jutand a közönség kezei közé, 18 ivből fog állani, mi csak a kimerítő alapossága iránti bizonyosságot emelhetendi. Ujolag ajánljuk azt juristáink figyelmébe, és az előfizetések elfogadására s megrendelések teljesítésére e lap szerkesztősége egész készséggel ajánlkozik. Egy Amerikából érkezett magán levélben iratik: A halifaxi (Éjsz.-Amerika) fenyitőtörvényszék előtt 1859. nov. 7-én egy 16 éves nőszolgáló elleni bűnvádi per folyt le, ki az okból, mert úrnője őt szolgálatából elüzetéssel fenyegette — az egész családot megmérgezé, melynek következtében a család négy tagja — nő s három gyermek — iszonyú kínok közt haltak meg. A tény s bűnösség teljesen ki világitatván a mérgező életfogytiglani börtönre Ítéltetett. Nem tudjuk az erkölcsi romlottságot, vagy a kormány s törvényhozás azon hanyagságát sajnáljuk-e, minél fogva a Strychnin, Laudan stb. mérgek szabad árulását megengedi. Törvénytár. A bel- és igazságügyi minisztériumoknak 1859. nov. 11. kelt rendelete, kiható Magyar, Horvát és Tótországra, a Szerbvajdaságra s temesi bánságra, az úrbéri törvényszékeknek, a nemesi közbirtokos-