Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)

1859 / 19. szám

Pest, kedd Martius 8. 1859. 19. szám- Első év. TÖRVÉNYSZÉKI CSAMOK. TARTALOM : Az átaiános polgári lörvényköny v vezérelvei Hegedűs Lajostól. — Az urb éri telkek kiszámítása s törvényes igazolása. — A szolgalmakra s li?soii jogokra vonatkozó telekkönyvi bejegyzések kérdéséhez. — Külföldi törvénykezés. — Hivatalos tudnivalók. Az áfalástos polgári törvénykönyv vezérelvei. Igaz. miniszteri fogalmazó dr. Hegedűs Lajos úrtól. IV. A dologi jogokhoz a mondottakon felül tartozik a zálogjog, a szolgalmak s az örökjog. A z á 1 ogj ogo t (II. R. G fej.) a polgári törvénykönyv egészen más szempontból tekinti, mint az a magyar magánjogban időfolytában, ideiglenes adás-vevés minőségében kifejlődött, s azért szűkebb térre is szorult. Elvekül a polgári törvénykönyv a következőket állitá fel: 1) a zálogjog csak jog czim, s a tárgyhoz illő átadás folytán szerezhető (454—455. 471. §§.). 2) A lejárati idő előtt a hitelezőnek követlésére nézve egyedül biztosítékul szolgál (454 — 460. §§.), 3) annak elérkezte után azonban kielégítési alapot képez (4G1 — 4G6. 470. §§.). 4) Visszatartási jognak helye nincsen (471. §.). Hazai törvényhozásunkban a szolgalmaknak (polgári törvénykönyv II. R. 7. fej.) magánjogi szempontból csak csekély nyomára akadunk, mig a polgári törvénykönyvben részletesen tárgyal tatnak, habár a törvénykönyv ebbeli intézkedései világosan a római jogra, mint jogforrásra, melyből átvétettek utalnak. A szolgalmak különböző nemei (473 -479. 504. 509. 521. §§.) némely fekvő birtokok sajátságos viszonyainál fogva ezek használatára szükségesek, sőt a körülmények szerint nélkülözhetlenek ugyan : mindazáltal a legtöbb szolgalom, a mennyiben nem szoros értelemben gyakoroltatik a kötelezettre nagyobb terhet ró, mint a mit valószínűleg felvállalni kivánt; miért is némely esetekben az okszerű mezei gazdászatnak nagy hátrányára lehetnek. Ezek tekintetbe vétele a törvényhozót következő elvek felállítására birta u. m. 1) a szolgalom mindenkor valaminek, a kötelezett részéről, a jogosított javára való eltűrésében vagy elhagyásában áll (472. §.); 2) szolgalmakat rendszerint mindenki által fölállíthat, de azokat mindenkor az engedély világos értelme szerint kell gyakorolni (480— 481. §§.). 3) A szolgalmakon tágítani nem szabad, sőt a mennyire természetük s az engedélyezés czélja megengedi megszoritandók (484. §.), s 4) minden szolgalom a mezei gazdászat gyarapítása végett, politikai tekintetekből többrendű megszorításoknak van alávetve. Az első elvre vonatkoznak a polg. törvénykönyv 482. 483. 487—491. 494. 503.508.512. 515. 517. 519. §§.; a másodikon alapulnak a 479. 485. 586. 492. 493. 495. 496. 497. 499 — 501. 505. 508. 510. 511. 516. 518. 520. 523.; a harmadik s negyedik elvnek kifolyásai a polg. törvénykönyv 499 — 507. 511. és 522. §§. A szolgalmak megszűnési módjai (524 — 529. §§.) részint ezek természetéből folynak, részint más dologi jogok megszűnésével közösek. A dologi jogok között legnagyobb fontossággal bir az örökjog, mert annak szabályai az összes családi, társadalmi s követve az állami életet, annak minden ágaira, a közjólétre, s a közerkölcsiségre lényeges befolyást gyakorolnak. Innen van, hogy kevésbbé kifejlett jog rendszerekben, s a néptörvényekben a büntető iogon kivül az örökjogot látjuk legelőször megalakulni, ugy hogy e körül a többi jogintézmények, mint valamely jegeczedési pont körül, ahhoz alkalmazva s általa nagyrészt föltételezve, képződnek. A polgári törvénykönyvben az örökjog a római jognak alapján lőn szabályozva, bár annak kinövései s szőrszálhasogató képzelményei abból kizárattak. Az örökösödés rendé nyolcz fejezetben részletesen szabályoztatott, miért is minden netáni árnyoldalai mellett a polgári törvénykönyv legfényesebb s legsikerültebb részét képezi. Az észjog szempontjából annyira vitatott kérdés, váljon az állami állapoton kivül létezik-e örökjog vagy sem, valószínűleg tagadólag döntendő el; a törvényhozónak azonban nyomós okai vannak ugy a végrendeleti, valamint a végrendelet nélküli örökjogot szentesíteni. Ezredek tapasztalása tanusitá, miszerint az örökjog által a vagyon szerzése s gyarapítása , s ez által a takarékosság is tetemesen előmozdittatik, a rokonság, s a barátság kötelékei pedig szorosabbra füzetnek. Az örökjognak, az ausztriai polgári törvénykönyvben alap s vezérelve, hogy az örökhagyónak akár világosan kimondott, akár véleményezett akarata, a mennyiben alapos jogi vagy politikai akadályok fen nem forognak, szentül tiszteltessék s ótalmaztassék. Ezen vezérelvből az örökjogra nézve, melynek alapján az örökösre az összes hagyaték, vagy annak az egészre nézve meghatározott része (531. 532. 535. §§.) szál, következő elvek állíttattak fel: 1) Az örök jog az örökhagyó egyoldalulag nyilvánitott akaratából örökszerződésből vagy a törvényből (az örökhagyó véleményezett akarata szerint) vagy ezek mindegyikéből folyhat (533. 534. §§.). 2) Az örökös még csak az örökhagyó halála után; de akkor azonnal az örökségbe lép, föltéve, hogy akkor örökösödésre képes volt (536. 537. 545. 546. §§.). 3) Az egyedörökös az örökhagyónak minden, a többi örökösök pedig az őket illető részre eső s átruházható jogait s kötelességeit vállalja át, s e szerint az örökhagyó személyét képviselik (547. 550. §§.). 4) Rendszerint mindenki bir örökösödési képességgel (538. §.) ha, csak ezen képessége jogi s politikai tekinteteknél fogva nincsen korlátozva, vagy arra magát érdemetlenné nem tette (538. 544. 551. §§.). Az ausztriai magánjog szerinti örökösödés túlnyomókig a végrendeleti alapra levén fektetve, természetes, hogy a végakarat nyilvánítása s annak hatálya iránt a 19