Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)

1859 / 4. szám

Pest, péntek Jan. 14, 1859. 4. szám. Első év. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, TARTALOM : A polgári perrend. 548. §. értelmezése ; a személyi végrehajtás tanának kifejtésével, tekintve a régibb s ujabb törvényhozásokat. — Legfel sőbb-törvénys-éki döntvények; közölve pesti ügyvéd Tliaolioffer ur által. — Törvénytár. - Vegyesek. - Hivatalos tudnivalók. A polgári perrend. 548. §. értelmezéseA személyi végrehajtás tanának kifejtésével, tekintve a régibb s ujabb törvényhozásokat III. Mielőtt megérintenők azon okokat, melyek az európai törvényhozásokat a végrehajtási mentességnek túlságos kiterjesztésétől, különösen az özvegyekre is, viszszatarthaták, és a melyek épen Magyarország viszonyaihan kiváló fontossággal birnak; előbb megkísértjük annak kimutatását, hogy azon mentességnek alapjai törvényünkben nincsenek felállítva, és nem is lehetnek megalapítva. Vegyük nevezetesen a hermeneuticát segélyül. Az 548. j. azt mondja: a házastársak ellen a személyi fogságot gyermekek lételében nem lehet egyszerre elrendelni. Mit jelent itt e szó: egyszerre (zugleicher Zeit)? bizonyosan semmi mást, mint csak azt, hogy ugyanakkor, midőn az egyik házastárs személye végrehajtás alá vétetik, a másikat is szabadságától megfosztatni nem lehet. Mert ez : egyszerre — egyidejű, egy időpontba eső működést, eseményt stb. jelent. Már pedig, ha az egyik házastárs nem létezik, ha tehát özvegyről van csak szó, akkor már az egyszerre, egyidőben való kifejezésnek alkalmazhatása teljesen hiányzik. Mert akkor már csak az özvegy irányában lehet valamit tenni, és hiányzik egy más személy, ki az]egyszerrei intézkedésnek tárgya lehetne. A törvénynek tehát ezen mentességi szabály a csak azon esetre szól. s alkalmazható, midőn két házastárs van életben, s nem akkorra is, midőn az egyik már elhunyt. Ez esetben a mentesség lehetősége megszűnik, mert a lehetőség is megszűnt az egyszerre, egyidőben való működés alkalmazhatására. És ezen összeszorító értelmezés koránt sincs ellenkezésben a törvény czéljával, irányeszméjével. Az emberiség, és igényeinek kielégítése itt azon czél, mely a törvénynek mentességi szabályát alapította meg. De onnan, hogy ott a törvényhozó az emberiség nemes érdekeit tartotta szem előtt, mit legnagyobb méltánylattal ismerünk el: nem következik, hogy az özvegynek abbani nem részesítése által az emberiség igényei mellőztetnének, tehát hogy a törvény önmagával jönne ellenmondásba. Mert az ellátatlan gyermekeknek neveltetése, irántuki gondoskodás s ápolás itt az alapczél — ez az, mit itt az emberiség igényel el nem hagyatni. — Az azonban, ha az özvegytől a fogság által az ápolási képesség elvétetik, nem vonja korántsem maga után azt is, hogy azon ellátatlan gyermekeknek ápolása s neveltetése egészen el lenne hagyatva. Mert a polgári társaságban ily szükségekről előre van gondoskodva. Valamint azon esetben, midőn a szülőknek mindenike elhalt, azért ellátatlan gyermekeik nem lesznek az elhagyatottságnak, minden nevelés nélküli elbarbárosodásnak, hogy ugy mondjam, elvadulámak, vagy nyomornak kitéve ; épen ugy nem szükség annak történni az özvegy szabadságának elvételével sem. Vannak ugyanis intézkezések államunkban is, melyek azt eszközlik, hogy az ily, mint más szülők nélkül maradt gyermekek is, ápolás és neveltetés alá vétessenek, tehát hogy mind biztosságukról, mind kiképeztetésükről gondoskodva legyen. Ily esetekben tehát azt, mit a szülők egyikének kellene teljesíteni, maga az állam gondoskodása végezi, És igy az emberiség igényei nem lehetnek sem mellőzve, sem sértve; mint nem akkor, midőn a szülőknek mindenike megszűnt életben lenni. És ha az özvegy mentességének védői az emberiség igényeire támaszkodnak; akkor mi szintén az emberiség érdekeire hivatkozunk azt állítva, hogy azok szükségelik az özvegyi mentesség megszüntetését. Ha ugyanis azon mentesség léteznék, sokszor megtörténhetnék, hogy az özvegy nem levén a végső kényszerűségnek kitéve, nem érezné szükségét tartozásait kielégítésének. Innen pedig következnék, hogy a hitelező nem juthatván pénzéhez, ismét saját tartozásait nem fizethetné, saját hitelezőit nem elégíthetné ki; minek következése lenne, hogy akkor ő vettethetnék nem-fizethetése miatt adóssági fogságba. Már pedig az, hogy az özvegynek, egy egészen idegen személynek mentesítése végett egy harmadik személy szenvedjen személyi végrehajtást, legkevesebbé sem egyezhetik meg az emberiség igényeivel. Hogy valaki önhibája s vétsége nélkül ily veszélynek és szenvedésnek más jóvolta miatt tétessék ki, az emberiség által nem igényeltethetik , nem követeltethetik. Sőt ellenkezőleg az emberiség azt igényelvén, hogy hibája nélkül senki sem szenvedjen, természetszerűleg azt is igényelhetni, hogy az ártatlan fél érdekei más hibájáuak káros következései ellen a törvény által kellően biztosítassék. Nem említve azt, hogy az emberiséguek ily fogalma számtalan csalások s visszaélések forrásává alakulhatna, miután azon igényelt mentesség biztosítása sokakat épen oly adósságok tételére csábíthatna, melyek az emberiség örve alatt a személyes végrehajtási mentességet vehetnék igénybe, a legbecsületesebb hitelezőknek, és épen talán szegény özvegyeknek, árváknak legkárosabb kijátszával, s megkárosításával. A mi pedig azon okokat illeti, melyek az európai törvényhozásokat az elősoroltakon kivül, melyek szinte kiindulási pontul szolgáltak, az özvegyi mentesség el nem fogadására vezették, — ezek a jogbiztosságnak s ez által a közhitel fentartásának s előmozdításának nagy fontosságú érdekeiben központosulnak. Ezek azok, melyek, mint előbb már érintettük, a személyi végrehajtás jogi intézetét korunk jogi életébe is áthozták. Ha pedig ez áll, akkor következik, hogy az attóli mentesség minél szűkebb körre szorítassék; mert minél nagyobb terjedelemben gyakoroltatnék az, annál több jogi érdek szenved, s annál