Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)

1859 / 17. szám

Pest, kedd Martitis 1. 1859 17. szám- Első év. TÖRVÉNYSZÉKI tJSAMOK, TARTALOM: Az elzálogitott ingatlanok visszaváltás* iránti peres eljárás szabályzása. Mészáros K. — Legfelsőbb törvényszéki döntvények. Közölve — s — 8-től. — Külföldi törvényhozás. — Vegyesek. — Hivatalos tudnivalók. Az elzálogitott ingatlanok visszaváltása iránti peres eljárás szabályzásaII. Részint a már mondottakból; de különösen, a szóban levő miniszteri rendelet 2-ik s 5 ik §-szainak összevetéséből kitűnik, miszerint minden zálogváltásnál lényegi leg háromnál több különböző eljárás, illetőleg háromnál több per van megengedve, u. m. 1) azon külön kereset, mely szerint a zálogváltó a jószágkibocsátása miatt, a netalán tett rongálások kimutatásával fölszerelve, perét megindítja; 2) midőn a zálogos jószág visszabocsátását elhatározó ítélet alapján, a zálogos snmma és javítási költségek megtérítése miatt a kapott Ítélet jogerőre lépte napjától számitandó 30 nap alatt pört indít; 3) végre, midőn a zálogtartó a fóügyben viszonkövetelését csak a zálogos sommá kifizetésére nézve érvényesítette, de a javítási költségekre nézve csak később lép fól a törvény által meghatározott elévülési határidő alatt. — E hármas eljárásnak ily különválasztott s egymástól ennyire függetlenné tett pörviszonyait tekintve, első pillanatra kissé hosszadalmasnak látszik az; a dolog érdemére nézve azonban, mely abban áll, hogy a zálogváltó minél hamarább hozzájuthasson a jószághoz, igen bölcsen van rendelve, miszerint a zálogtartó akár tartotta föl a javítások iránti igényét, akár nem, a zálog kibocsátását meghatározó ítélet a zálogos sommá lefizetése mellett azonnal végrehajtassák (5. §.). E rendszabályban ugyanis félremagyarázhatlan azon szellem, mely szerint a legislativ odatörekszik, mikép mindenek előtt s haladék nélkül, a zálogos viszonyok hozassanak tisztába, s aztán: a tulajdon- és birtokjogi alapok is biztos talapzatot nyerhessenek. A hozott Ítéletek végrehajtásában ugyanezen elv van irányul kijelölve azon esetre, midőn az alperes a zálogos sommá mennyiségének elismerésébe vagy teljességgel nem bocsátkozott, vagy nagyobb zálogos sommát követel ugyan, de azt be nem bizonyítja; avagy, ha nagyobb zálogos sommá beperlését tartotta föl magának (6. §.). S miután meg van engedve az is, hogy az alperes a zálogos sommá tekintetébeni nagyobb követelését az elévülési határidő alatt szintén érvényesíthesse, — előáll ugyanazon egy jogügyletben egy negyedik per megindításának lenetősége is, mely szerintünk bár az alperesre nézve kedvezménynek látszik is, közelebbről vizsgálva, mindkét félre nézve terhesnek s hátrányosuak tűnik föl. Ám szabadjon megmondanunk, hogy miért? Kétségtelen, hogy fordulhatnak elő esetek, midőn a zálogbiztos, aszóban levő miniszteri rendelet 2-ik § szában foglalt azon szabálynak, miszerint a zálogos sommá és avitási költségek féjébeni viszonkövetelését a kitűzött 30 nap alatt adatok hiánya, vagy az ügy bonyolódott volta miatt érvényesitni nem képes, s igy kénytelen azt később külön perúton teljesitni. Ámde, már ekkor nincs kezében a jószág, s történhetik, hogy mig ő a maga viszonkeresetét megindíthatja, ez alatt ugyanezen jószág harmadik s negyedik kézre is juthat, sőt el is pusztulhat , s igy : az ő viszonkeresetének ezen biztositékától, végkép eleshetik. Lehet ugyan immár ily igények biztositása végett telekkönyvi előjegyzésekkel vagy följegyzésekkel is élni; de nincs is más mód, mely szerint a később föllépendő egykori zálogbirtokos magát biztosithassa, s igy világos, hogy sokféle káros eshetőségeknek ki van és lehet téve. De más részről, a jóhiszemű zálogváltó is terhelve van ; mert bizonyos, hogy mindaddig, mig ilynemű zálogos sommák iránti igények nyomják jószágát, ennek hitele meg nem szilárdulhat, s valódi értéke az eladásnál vagy kölcsönzéseknél mindig gyanúsan fog föltűnni. Mi czélszerűbb expedienst kellett volna tehát alkalmazni? Biz erre hirtelenében magunk is nehezen tudunk biztosabb és kielégítőbb módot mondani. Mert bizonyos, hogy valamint a jószágot kiváltó tulajdonjogi igényének érvényesítése a legnagyobb méltánylatot igényli, ugy más részről a leggyorsabb eljárást is; mig ismét, arra is figyelemmel kellett a törvényhozásnak lennie, hogy a volt zálogbirtokos, ha netalán rögtön nem igazolhatná is minden követelését, ettől mégis, az eljárás gyorsasága miatt el ne essék. Azt véljük mindazonáltal, hogy, ha az elévülési határidő helyett inkább egy bizonyos, például 3 évig tartó záros határidőt s olykép tűzött volna ki a törvényhozás, hogy minden volt zálogbirtokos, a ki ezen záros időtartam alatt bármily viszonkövetelését törvényesen beigazolni elmulasztja, jövendőre, minden oly keresettől elmozdittatik, mely a kiváltott jószágra vonatkozik; — tán kevesebb hátrány terhelé vala mind a zálogváltót, mind a volt zálogbirtokost, — főleg : ha e záros határidő alatt a kiváltott jószág egyszersmind bírói zárlat alatt tartatott volna. Ily kölcsönös megszorítás mellett, bizonyos, hogy a volt zálogbirtokos nem halasztaná viszonkövetelései beperlését ad graecas calendas, s igy nem is tarthatná, még isten tudja meddig, folytonos bizonytalanságban s hitelt rontó állapotban a kiváltott jószágot, mig más részről : a bírói zárlat által biztosítva lett volna arról is, hogy viszonkeresetének alapja be ne zavartathassák, vagy meg ne semmittessék. Minthogy azonban az új zálogváltási perrendtartás nem ily szabályt tűzött ki a később igazolandó viszonkeresetek tárgyában: az elévülési határidő az, a mire itt különös figyelemmel kell tehát lenni. Figyelmet érdemelnek még ez új rendszabályban a 3-ik §. utolsó sorai is, melyekben parancsoltatik, hogy „ezen már folyamatban levő zálogvisszaváltási perekben, melyekben a zálogos sommá ós javitásokbeli viszonkövetelések iránt, tárgyalás még nem történt, a 2-ik és 3-ik §-ban foglalt szabályok szerint kell eljárni még azon esetben is, ha a zálogtartó, ezen követeléseket magának vilá-