Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)

1859 / 14. szám

14. szám- Első év. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, TARTALOM : Az átalános polgári törvénykönyv vezérelvei; dr. H egedíis Lajos urtöl — Legfelsőbb törvényszéki döntvények, Közölve dr. . . . y Pestről. — Végtárgyalás Rózsa Sándor ügyében a budai orsz. törvényszék előtt. Az átalános polgári törvénykönyv vezérelvei. Igazságügy ministeri fogalmazó dr. Hegedűs Lajos úrtól. II. Habár minden jog egyedül csak személyeket illethet, szokás mégis személyi s dologi, helyesebben vagyonjogról (jus personarum et rerum) szólani, az első alatt a személyeket egymás irányában illető jogok foglalalatja, az utóbbi alatt pedig azon jogok értetvén, mik valakit akár a törvénynél, akár valamely cselekvénynél fogva, bizonyos vagyonra illetnek, minők a birtok tulajdon, zálog, örök jog, a szolgalmak, szerződésekből eredő jogok, s a kártalanítási jog. Azon tulajdonság, melyből minden eredeti vagy szerzett, természetes vagy tételes magánjog ered, az ember személyisége; különböző állapotok azonban, minők a kor, észbeli fogyatkozás, távollét, jogászi személyiség, állampolgárság s vallás ezen magánjogokat különfélekép módosítják. Az emberi ész szerint minden emberi egyenlő eredeti jogokkal s egyenlő jogosultsággal bir, miszerint szerezhető jogokat szerezhessen; minthogy pedig az állam feladata polgárait jogaikban védeni, ezek viszont egyenlő engedelmességgel tartoznak az államnak, világos, miszerint nem létezik jogi ok arra, hogy a polgárok jogai különbözők legyenek. A történelem s államtan ellenben számtalan példával tanúsítja, miszerint nem egy országban az idegenek s benszülöttek s ezek különböző osztályai között a magánjogokra nézve is tetemes különbség uralkodott, s létezik maiglan. Mily tetemes különbség létezett az ókor államiban, s nevezetesen Rómában az idegen s benszülött, a patrícius és plebeus szabadosok, rabok és szabadon szülöttek között, mily tetemes befolyást gyakorolt későbbi időben a vallási különbség a magánjogra, és mily egyenetlenség létezik sok helyütt a férfi s nőnem között magánjogi tekintetben, — köztudomású. Mindezen különbségek azonban nem jogi, hanem politikai viszonyokban alapulnak, s habár a haladó mivelődés azok kiegyenlitgetésére törekszik, azokat a mennyiben természetes állapotokban gyökerezők, végkép soha sem fogja megszüntethetni. A polgári törvénykönyv I. Rész, 1. fejezete, mely a személyes tulajdonságokra s viszonyokra vonatkozó jogokat tárgyalja, ez oknál fogva inkább politikai, mintsem jogi törvényjellemével bir, s következő alapelveket állit föl: 1) Minden lakos nemcsak egyenlő mértékben élvezi a vele született jogokat (15 —17. §§.), de nem-, rang- és valláskülönbség nélkül, új jogok szerzésére s jogainak követelésére egyenlő szabadsággal bir. 2) Csak azon (egyes phisicai vagy képzelt (jogászi) személyeknek, kik jogaikra kellőleg fölügyelni nem képesek, nyújt az állam, az egyenlőség helyreállítása végett, különös ótaliuat (21 — 27. §§.). 3) Idegeneknek a viszonyosság elvének funtartása mellett, az állampolgárokkal egyenlő jog s érvényesen tett jogügyleteik (33 — 38. §§.) föntartása, nem különben azon jog is biztosíttatik, miszerint a politikai törvényekből a polgári törvénybe átvett föltétek teljesítése mellett (28 — 32. §§.) állampolgárokká lehetnek. A tárgyikig vett személyjogok, melyek egy személyt a másik irányában átalán, nem pedig csak egyes szolgálatokra nézve illetnek, a családi viszonyból erednek, s a házassági jogot, a szülők, s a gyermekek közötti viszonyt, s a gyámságot tárgyazzák. Alig létezik tárgy, melyről a tiszta jog kevesebbet birna mondani mint azon intézetről, mely az emberi társadalom alapját képezi, értem a házasságot. A házasság szerződésen alapulván, világos, miszerint érvényére mindazon kellékek szükségesek, melyek minden szerződéshez átalában megkívántatnak, s hogy a házastársak kötelesek mindazt teljesíteni, amit egymásnak a házasság czéljánál fogva hallgatagon vagy különben világosan megígértek. De mi légyen a házasság czélja, az iránt a jogtudósok különböző véleménnyel vannak; mig a házasulóknak egyezményeik rendszerint nem a közöttük keletkezendő személyes viszonyt, mint inkább vagyonuk iránti intézkedéseket tárgyaznak. A házassági jogot szabályzó tételek megállapítása tehát a vallás és erkölcstudománynak , s a politikának mar-ad föntartva. Már a házasság fogalma a tételes törvény (44. §.) által tetemesen tágittatik, a mennyiben politikai tekintetekből a házasságkötés oly személyeknek is megengedtetik, kik gyermekek nemzésére a természet rendje szerint többé nem alkalmasok. A törvény közelebbi határozatai a házasság kötésére, tartalmára és megszűntére vonatkoznak. A polgári törvénykönyv I. Rész 2. fejezetében a házassági jogra nézve a következő elveket követi: A házasságok 1) teljesen s z ab a d a k a r at t al, de 2) csak oly személyek által, kik között, sem erkölcsi, vallási, sem közrend és bátorságra való tekintetek, akadályt nem képeznek ; 3) oly alakban kötendők, mely az államhatalomnak érvényességük iránt lehető biztosságot nyújt. 4) A házasság tartalma alatt személyi viszonyukban a nő férjével egy személy gyanánt tekintendő. 5) A házassági együttlét mindaddig íéntartandó, mig azt a házi rend, s a családi jólét megengedi. Ezen vezérelvek helyessége a házi s polgári rend, a családi, s a közjólét között létező szoros kapcsolatból önkényt következik. Az első elvből folynak a polgári törvénykönyv 45— 59. §§., a másodikból a 60 — 68. §§., a második és harmadikból a 69 — 88. §§., a negyedikből a 89-92. §§., az ötödik- s harmadikból a 93 — 122., s a vallási türelemre való tekintettel a 123 — 136. §§. A házasságból, rendszerint gyermekek s ez által új jogviszonyok keletkeznek a nemzők s nemzettek, szülők s gyermekek között. E viszo14