Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)

1859 / 41. szám

164 hátik. Ennek ellenében felperes oda nyilatkozott, miszerint ő nem váltói eljárásra indított keresetet, hanem adóssági pert kezdett. Alperesek a kölcsön pénzről váltót adtak, de felperesnek jogában áll, a váltót illető kivételes eljárásról, s ennek előnyeiről lemondani, s kereseti jogát köztörvények alapján érvényesíteni, melynél a váltót csak mint bizonyitéki adatot kívánja használni. Már pedig a köztörvényi eljárásnál a helybeli bíróság csakugyan illetékes, s mindkét félre nézve kedvező, hogy a perkérdés kevesebb költség és idővesztéssel az előtt folylyék le. S a k —i biróság valóban ngy vélekedett, miszerint felperes a váltói eljárás előnyeiről lemondhat, s ez indokból az illetőséget megállapította s a főügyben alperes elmarasztalásával érdemleges ítéletet hozott. Ez ellen alperesek semmiségi panasszal éltek, melynek a főtszék következő indokokból helyt is adott. A kereseti váltó egy még el nem évült, és minden kellékekkel ellátott váltó, azt tehát közkötelezvénynyé tenni nem lehet. A váltók bíróságát a törvény kiszabta. A váltói biróság ügybiróságot képez (Causal Gericht) : az alól tehát a felek magokat az illetőségi szabály 46. §. értelmében ki nem vonhatják. A jelen esetben pedig épen nem, mert alperesek a birói illetőség ellen mindjárt megtették kifogásaikat. És igy ezen perben az eljáró biróság az illetőségi szabály 1. 46.55. §§. értelmében nyilván illetéktelen volt. A cs. kir. legfőbb törvényszék a főtörvényszék határozatát hagyta helyben, és pedig a következő indokolással : Felperes a keresete alapjául szolgáló, s a váltó minden kellékeivel ellátott iratot, ugy mint váltót perelte be. A kereset felett tehát a váltó jog anyagi, és a váltó eljárás alaki szabályai alkalmazandók; és ahoz képest a birói illetőségi törvény 46. 55. és 58. §§. nyomán az illetékes törvényszék járt volna el, az eljáró bíróságnak pedig a keresetet az illetőségi szabály 1-ső és a p. prdt. 2-ik §-a szerint hivatalból kell vala visszavetni. Ezeknél fogva felperesnek az illetőségi kifogásra tett azon válaszát, miszerint ő a keresetet köztörvényi eljárás szempontjából kívánja tárgyalni, figyelembe venni nem lehet. (1859. febr. 23-án 783. sz. a. kelt legf. törv. döntvény.) Döntvénytár. A bünt. törv. 152. §-hoz. Azon kérdésre nézve : váljon a véletlen által előidézett súlyos sérelmeknél, van-e helye és mennyiben a szándokosságnak ? (Vége). Az előbbiekben közlőitekhez meg kell még jegyeznünk, mikép azt, hogy a legfelsőbb törvényszéknek fent közlött elve törvényeink szellemeivel és szabályaival tökéletes öszhangzásban van, maga a 152. §-nak hivatkozása is igazolja. Midőn ugyanis azon §-ban az mondatik: nem oly szándékból hogy megölje, hanem más ellenséges szándékból oly módon bánik, hogy abból egészségének háboritása stb. stb. keletkezett; akkor egyszersmind a törvénykönyv 134.§-ra hivatkozik.Ez által aztkivánja kijelenteni, hogy az iránt, mikép keletkezhetnek súlyos sérelmek abból t. i. az ellenséges szándoku bánásmódból, a 134. §. adhat bővebb útbaigazítást; azaz abban jelöltetnek ki azon utak, melyeken abból súlyos sérelmek keletkezhetnek. Szükséges tehát, hogy a 134. §-t vegyük figyelembe. E §. pedig következőleg rendelkezik: ki valamely ember irányában oly eltökéléssel, hogy őt megölje akképen cselekszik, hogy abból annak vagy más embernek halála következett, gyilkosság bűntettében teszi magát bűnössé, habár ezen következmény csak a sértettnek személyi minőségéből, vagy pusztán azon véletlen körülményeknél fogva melyek között a cselekvény elkövettetett, avagy csak a véletlenül hozzájárult közbejövő okok miatt is állott be, a mennyiben ez maga a cselekvény által okoztatott. Midőn a 152. §. a 134. §-ra hivatkozik, természetesen ennek első részét, mely az ember ölésérői szól, nem érthette, mert ennek szándokolását a 152. §. világosan kizárta; tehát csak azon szavait idézhette, melyekben azon ténykörülményekről van szó, melyek azu. n. dolus indirectus előállítására vezetnek. És midőn ezekre hivatkozik, akkor megengedi s megalapítja, hogy a szándokosság ily körülmények mellett a súlyos testi sértésnél is lehető — minél több a legfőbb törvényszéki döntvénynek idézett elvében sincs kimondva. Ily értelemben veszik a német Comentátorok is p. o. Frühwald; midőn irja : „Vorsichtliche d. i. zwar nicht in der Absichtzu tödten, aber in einer andern feindseligen, auf Körperverletzung gerichteten Absicht zugefügte Beschádigungen eines Menschen an seiner Gesundheit oder körperlichen Unverletztheit werden auf zweierlei Art zu einem Verbrechen, und zwar: 1. durch den Eintritt eines bestimmten Erfolges, derselbe maginderllandlung an und für sich gegründet sein, oder nur vermöge der persüniichen Beschaffenheit des Verletzten, der zufálligen Umstánde, unter welchen die That verübt wurde, oder der zufállig hinzugekommenen, durch die Handlung selbst veranlassten Zwischenursachen eingetreten ist (134. §.) stb. stb. (Handbuch des öster. Strafr. S. 123.) És ezen elv a tudomány által átalános helyeslésben részesül, A büntető jogtanban ki van mutatva, hogy azon elv a büntető jog czéljának valósítására elkerülhetetlen szükséges. Ha ugyanis a gyakorlati életet vesszük, tapasztalhatjuk, mikép, mint fent is emiitők, alig van valahol a véletlennek nagyobb befolyása, mint azon közbenső téren, mely az ellenséges szándoku tett és a bekövetkezett súlyos sérelem között létezik. Épen azért, mivel a sértési tettek legtöbb esetben szenvedélyes, fölingerült, dühös, vagy mámoros állapotban keletkeznek, a tettesnek csak arról lehet tudomása, hogy valami ellenséges indulatú tettet, valami roszat akar valakire árasztani, de nem lehet arról is, hogy azon tette mily következést vonand maga után. És nemcsak az ingerültség állapotja, mely a komoly megfontolást kívánja, hanem annak rövid idejű befolyása is, mely alatt az elhatározás is történik, azt okozza, hogy a következmény előleges kiszámítására alig lehet elegendő idő. De más tiszta öntudatu, higgadt állapotban is ritkán lehető a megtörténhető rosznak előleges kiszámítása. Mert míg az emberölésnél, ha arra határozza valaki magát, a czélzott bün kivitele rendesen bizonyos; ellenkezőleg a sértési bűntetteknél az, hogy a tett mily eredményt szülend, nagyon is bizonytalan. Az erő használása, mely az utolsó perczben is változhat, az idő, melyben történik, a távolság, mely a tettest a tárgytól elválasztja s a sértés tárgyának testi alkatja, phisikai szervezete s benső hogyléte, a sértésre használt eszköznek minősége, a használatában kifejtett ügyesség, másoknak közbenjötte stb. stb. mind lényeges befolyással vannak az előállítandó rosznak alakítására, ugy hogy ez akként különbözik, mint változnak azok. Ugy hogy bizonyosnak vehető, mikép alig lehet előre határozottan tudni valakinek, hogy azon tette, melyet valaki ellen intéz, az ütés, dobás stb. mily hatást fog okozni s mily roszat előidézni. Ha tehát a véletlennek beszámítása, előre nem látott,