Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)
1859 / 2. szám
Pest, péntek Jan. 7. 1850. 2. süni Első év. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, TARTALOM : Ai polgári perrencl. 548. §. értelmezése. — Fötöi-vényszéki Ítéletek I. — II. Egy míis jogesetben. Vegyesek. — Hivatalos tudnivalók. III. Más üdvben. — Jogi irodalom. — A polgári perrend. 548. §. értei mezéseA szériiélyi végrehajtás tanának kifejtésével, tekintve a régibb s ujabb törvényhozásokat Azok részéről, kik a társalmi érdekeket hibásan felfogva, a jogviszonyok rendezésében és elintézésében is a philantropia, a kegyelet szavainak óhajtanának eldöntő súlyt s befolyást szerezni; a megtámadásnak s kárhoztatasnak egyik legfőbb tárgyául szokott szolgálni a törvénykezési jognak a személyi végrehajtásról szóló tana. — Midőn a franczia 1789-ki forradalom ily érzelgésekben túláradozva az emberiség jogait decretálta, és minden viszony tekintetéből a tökéletes — de soha sem valósitható — egyenlőséget a jogokban s vagyonosságban törekedett megalapítani intézkedéseivel, egyike volt legelső gondjainak s rendelkezéseinek az is, hogy az 1793. marlius 9-ki törvény által a törvénykezési jogból a személyi végrehajtást egészen kitörülte — azon intézményt, melyet ott már az 1667-ki és lG73-ki rendeletek szabályoztak s megerősítettek. A hitelezőnek nem volt többé joga bár a legcsalóbb s legroszabb lelkű adósát is bezáratás által fizetésre kényszerithetni. Midőn azonban szembetűnők lettek azon káros következmények, melyeket ezen s hason természetű szabályok előidéztek; midőn a vagyon s forgalom viszonyaira való ártalmas kifolyásaik nagyon is érezhetőkké váltak; mint több más régi jogi intézvény, ugy a kérdésben levő is újra visszaállítatott, nevezetesen a VI. év 15 Germinal VI. 2. cz. által: ,sur la contrainte par corps en matiere commerciale' — mi által a régi személyi végrehajtás újra visszaállítatott, mely azután a napóleoni polgárjogi és törvénykezési codex által is megerősítetett, és egy 1832-ki törvény által némileg módosítatott s javítatott. A franczia jogba, mint az európai többi államok törvénykönyveibe is a jogi hagyományok csatornáján által a személyi végrehajtás intézménye is a római jogból szivárgott által. Azt nemcsak feltaláljuk a római jogéletben, hanem azt is láthatjuk, hogy az az egész római jogtörténeten keresztülhuzódik. A XII. tábl. korától kezdve mind a köztársaságnak, mind a császárságnak időszakában létezett s alkalmaztatott. Csak az alkalmazás szabályaiban volt különbség, mint volt a később kifejlődött s átalakult társalmi viszonyok folytán a közélet minden mozzanataiban. Mig a régibb római korban, mely az egyéniség korlátlan uralmának és szabadságának képviselésében s biztosításában nyilvánult, ezen irány a törvénykezést is az egyéniség túlnyomó rendelkezési szabadságára fektette, a végrehajtásnak egyedüli eszköze a magok a hitelezők által gyakorlott s létesített m a n u s i n i e c t i o-a személyi letartóztatás volt, mi a hitelezők által a legszigorúbb kegyetlenséggel gyakoroltathatott. Ellenben a későbbi korban ezen joggyakorlat nemcsak tetemesen szel idíletett, ORSZÁGGYŰLÉS KÖNYVTÁRA hanem lassanként oda fejtetett ki, hogy a hitelezők által gyakorlott letartóztatást, szolgaságbavételt, az államnak bebörtönözési joga váltotta fel. Mint átalában az önrendelkezési jog tetemesen meg lett csonkítva, és szigorú korlatok közé szoritva: ugy a személy lefoglalása körüli jog is összeszorító szabályok közé vettetett. Az egyéni teljes önállást s függetlenséget az állam-hatalomnak túlnyomó uralnia s befolyása váltotta fel. Az egyes állam-polgárok bíráskodási s végrehajtási befolyása helyébea közhatalom rendelkezései léptek. Es az adós többé rabszolgává nem válhatott, kivel a hitelező tetszése szerint bánhata, hanem a törvény védelme alá lön helyezve, mindaddig, mig tartozását leróva szabadságát vissza nem nyeré. De minden változások daczára a személyi végrehajtást mégis a császárság alatt a legkésőbbi időkig feltalálhatni. — Az nem tesz különbséget, hogy a rómaiak ezen jogi intézetet a korunk nézeteitől egészen más szempontból tekintették s védették, abból t. i. hogy azt a fizetésre képes adós irányában a leghathatósb eszközül tekintették, azt vélve s feltéve, hogy mindenki mindent el fogna követni, hogy személyi szabadságának elvesztését magáról elhárítsa; mig a fizetésre képtelennél abban találták az egyedüli utat arra, hogy a hitelezőnek mégis valami elégtétel nyujtathassék. A római jogból, mint mondottuk, átjött ezen intézmény az európai ujabb jogéletbe is. A franczia törvény ismét birja. De birják a többi törvénykönyvek is ; bírják; a németországiak és különösen a porosz is mind a váltómind a közpolgári adósságokban. Meg van ez a hitelezőknek adva A n g o 1 o r s z á g b a n is az u. n. Capias ad satisfactionem alapján, melyben mind a per kezdetén követelhető biztosítási jog, mind a hitelező kielégítése tekintetéből adott végrehajtási jog benfoglaltatik. Sőt I. Jakab koráig ez Angliában is, mint Rómában a valódi kielégítés eszközéül vétetett ugy, hogy a végrehajtásnak minden más nemét kizárta akkép , hogy az adóssági börtönben elhunyt adósnak örökösei többé a hitelező által meg nem tamadtathattak, habár utána örököltek is, sőt az oly adós. kinek egyéni kiváltsága folytán szabadságát vissza kellett adni, azon fogsága által adósságától teljesen megszabadult. Igen természetes tehát, hogy ezen jogintézetnek a reánk kiterjesztett ausztriai törvénykezési rendszerbe is át kellé jönnie. Ez csak szükségképi következése azon rokonságnak s összefüggésnek, mely a jogélet kifejlődésében az államok s népek között létezik. Hogy pedig ezen az emberiség igényeivel összeütközni látszató jogi intézet ennyire elterjedt s meghonosult az európai jogban, nem azon érdekekben alapszik, melyekből a római s utánok következett juristák indultak ki, hanem egy más elvből, mely egészen korunknak sajátja. Es ez nem más, mint a személyes hitelnek
