Törvénykezési lapok, 1858 (2. évfolyam 79-104. szám)

1858 / 79. szám - A házastárs törvényes örökjoga

647 nem birnak : megkísérté az állam felségi jogaiból beigazolni azok törvényességét. Ez alapon fölemlité , hogy az államnak joga van azok ellen, kik a fennálló rend- és törvénynek nem engedelmeskednek , erőszakot is használni, mely jogát hivatalos orgánumok által gyakorolja. — Nem lehet az államügyész úrnak ezen elvét és helyes nézetét el nem ismerni: azonban ebből az egyes alárendelt orgánumok hasonló tehetősége épen nem következtethető; mivel ezek jogai és kötelességei a positiv törvények által vannak meghatározva. Ezt maga az államügyészség is elismerte , s azért nem az állam ezen felségi jogaiból, hanem magából a bprdt. rendeleteiből kívánta a vizsgálatnál alkalmazott erőszak jogosságát bebizonyítani. ,,Hivatkozik e tekintetben az államügyészség a bprdt. 109. §-ára, mely szerint azon esetben, ha valamely bűn vizsgálatánál iratok vagy okmá. nyok fontossággal birnak, azokat mindenki tartozik , a vizsgáló biró felszólítására, kiadni, s ha a kiadás megtagadtatik :a ház, sőt a személy átkutatása is megengedtetik, s csupán , ha ez célhoz nem vezet: lehet a vizsgáló bírónak a kiadást pénzbirsággal vagy börtönnel fenyegetés által követelni. „Az államügyész úr a törvény e rendeletét ki akarja terjeszteni a jelen esetre is : állitván, hogy miután a vizsgáló bírónak fő feladata volt a hamisítás eszközeit kikutatni, s arról elég gyanúok forgott fenn , hogy azokról vádlottaknak tudomása volt: jogában állt, a 109. §. értelmében, a vádlottakat keményebb testi büntetés által is vallomásra kényszerítni. Bármennyire tisztelem is az államügyészség nézeteit, kénytelen vagyok ez állítást határozottan kétségbe vonni. Mí szerencsések vagyunk mind polgári, mind büntető-törvényeinkben a codificatio áldásait élvezni, s azért nincs szükségünk minden egyes esetnél a törvény históriájára vagy szellemére hivatkoznunk , mivel alkalmunk van a törvényt a szavak s az abban foglalt egyes tételek értelme szerint felfogni. Ugy hiszem tehát, hogy a jelen esetben sincs sem analógiái , sem logikai magyarázatnak helye; mert ott, hol a törvény rendelete csak bizonyos esetekre szorítkozik : mindarról, mi a törvény rendelkezésének körén kivúl esik, az ellenkező értendő. E szerint, midőn a 109. §., mely különben is megkívánja, hogy a vizsgáló birónak arról, mikép valamely okirat valaki birtokában van, teljes meggyőződése legyen — azt rendeli, hogy a vonakodás esetében pénz- vagy börtönbüntetést lehessen alkalmaznia: m inden más kényszerítést, s igy az erőszak azon nemét is, mely testi bántalmakkal van összekötve, határozottan kizár. Nem ismerem el tehát azon elvet, hogy a vizsgáló birónak a törvény egyes rendeleteit más esetekre is alkalmazni jogában áll, mert a mit a törvényhozó nem rendelt: azt az egyesnek tenni nem szabad; még kevésbbé ismerem pedig el azon állítás alaposságát, hogy a kény szeri tési mód — tehát jelen esetben a testi bántalom — tekintetbe nem jöhet: mert a vizsgáló birónak rögtön kelletvén intézkednie , az eszközök megválasztása egyedül az ő belátásától függ; nem ismerhetem pedig el azon fontos oknál fogva, mert, ha codificált positiv törvényeink rendeletei mellett megengedjük, hogy minden egyes hivatalos orgánum a maga belátása szerint intézkedjék : akkor a törvény csak írott malaszt fog maradni, s az ily elv gyakorlati alkalmazása jogi anarchiára vezetne. „A mélyen tisztelt cs. kir. államügyész úr maga is kimondá, kogy szelid törvényeinkből a t o r t u r a száműzve van. De kérdem én , hol van meghatározva azon pont, meddig a testi bántalom nem tekintethetik torturának , hanem egyszerű kényszeritési eszköznek ? Ez oly kérdés, melyet az egyének különnemű physikai alkotásánál fogva sem lehet meghatározni, és ezért minden testi bántalom, mint a törvényből száműzött tortura, a vizsgálati eljárásnál törvénytelennek és jogtalannak tekintendő. — Nem kétlem tehát , hogy a cs. kir. államügyészség által felállított elv: ,,Hogy a bprdt. 109. §-a által megengedett erőszak alkalmazása mellett kivett yallomás érvényes" a T. Törvszéknél pártolásra nem talál; mert a bprdt. az ily értelemben vett kényszerítés alkalmazását nem tartalmazza. „A tiszt. cs. kir. államügyészség maga is érezvén a 109 §-ra alapitott elveinek ingatagságát, egy második elvet is állitott fel t. i. azt: „hogy azon beismerés, mely a törvény által meg nem engedett módon vétetett ki, a 266. §. szerint csak jogszerű bizonyítékot nem képez ; de azért t ökéletlen azaz félpróbát mégis tesz;1' melyből aztán következteti, hogy a bár erőszak által kivett két egybehangzó vallomás egy egész, tehát tökéletes próbát tesz; s ezen állítását támogatja a 140. §. 6-ik pontja által. „Megvallom, hogy e nézetet osztani nem vagyok képes, és pedig először azért, mivel a 266. §. saját beismerésről szól, a 140. §. 6. pontja pedig a végtárgyalásnál nem szembesített bűntársak vallomásából származott gyanúokokról. „Mennyire legyen képes a 266. §. szerint a