Törvénykezési lapok, 1858 (2. évfolyam 79-104. szám)

1858 / 104. szám

844 azon körülmények, hogy 0—r János a tett elkövetése ideje táján pénz szükségben volt, s hogy mindkét vádlott Fehérék vallomása szerint a szobába nyomult két rablóhoz — de csak nagyságra nézve — hasonlít, legfellebb egyéb törvényes gyanuokokat támogató adatoknak, de bizonyos szám szerint bizonyló erővel biró törvényes gyanuokoknak nem vétethetik). — Azon kérdés volt tehát eldöntendő, vájjon B—i Pálnak a bp. 140. §. 5. p. szerint közelebb gyanuokot képező, és szembemondással is megerősített vallomása , továbbá azon kürülmény, hogy P—r és 0—r t o 1 v a j s ágért már fenyítve voltak, a Pp. 281. §. b. 2. a. szerint képeznek e törvényes bizonyítékot arra nézve, hogy a nevezett két vádlott a kérdéses rablási bűntettben bűnösöknek találtassék. — A cs. k. államügyész végbeszédében ezen bizonyítékot fenforogni látta. A bprd. 281. §. 2. a. pontjának magyarázatába bocsátkozván azt vitatta, hogy a rablás hasonló rugókon alapszik, mint a tolvajság. t. i. nyereségvágyon, s kiemelé különösen a nagyvárosi és vidéki tolvajok közti különbséget, mely abban áll. hogy a nagy városi tolvaj többnyire gyáva félénk, s épen ezen tulajdonoknál fogva szándéka csak a tulajdon — és nem a személybiztosság ellen van irányozva, a legkissebb zörej elégséges őt futásra inditni, hollott a vidéki tolvaj, többnyire gyilkoló eszközök birtokában tetten éretésekor nem ritkán rablóvá emberölövé, gyilkossá fajul. Ilyen vidéki tolvajokról tehát, milyenek 0—r János és P—r Dávid vádlottak is, a rablási bűntett elkövetése könnyen feltehető. Miért is az államügyész 0—r Jánost és és P—r Dávidot a terhükre rótt és a btkv. 190. és 193, §§ ai szigora alá eső rablási bűntettben bűnösöknek találtatni és őket azon súlyosbító körülmények tekintetbe vételével, hogy a rablás társaságban, gyilkoló fegyverekkel és éjjel lett elkövetve, a btkv. 193. §-hoz képest egyenként 15 évi súlyos börtönre, — 0—r Jánosnál nemességének elvesztése mellett — elitéltetni inditványozá. — Védő különösen azt vitatta, hegy védenceiről azért, mivel tolvajságért már fanyitve voltak, a rablási bűntett, melyhez nagyobb megátalkododottság kívántatik, mint a tolvajsághoz, korántsem feltehető, s gy őket, miután B—i Pálnak őket terhelő vallomása elitéltetésükre nem elegendő, próbák elégtelenségéből felmentetni kérte. — A törvényszék az államügyész nézetét osztván, Ítéletét annak indítványa értelmében mondá ki,s ez itélvénynyé vált, miután vádlottak azt nem felebbezték. — A többi 11 eset mind a bűntettek minősége, mind a bizonyitéki módnál fogva tolv.'tjságokát tárgyazának, melyeket a tettesek nagyobb részt beismertek, jogtani szempontból kevésbé érdekesek lévén, azoknak közlését mellőzhetni véljük. - K-y*) -. Tárca. Egy kölföldi jogesete a „rajongás vagy őrültség" kérdésének. A Berlinben megjelenő ., Virteljarsschrit ffür gerichtliche und öffentliche Medicin" cimű folyóiratban Dr. Dommesnek Müller nevű rablógyil kos beszámítási képességére vonatkozó orvosi véleménye is közöltetik. E vélemény mélyebb tanulmányozást érdemel. Sok mozzanat gyanittatá Müller lelki háborodását mig az igen alapos és körülményes vizsgálódás a véleményező orvost azon ki jelentésre birá: hogy Müller szenvedélyes és makacs ember, politikai és egélyes rajáskodó, de nem lelki beteg. A részletesen kidolgozott vélemény nagy lélektani s törv. orvos érdekkel bir ; egészen sajátságos nézetek fejtegettetnek abban. Azért bővebb ismertése ezen eseménynek tanulságos lehet. Mi a következő mozzanatokat emeljük ki. 1846. évi május 16-án az akkoriban 19 éves Müller dűhkorban nyilvánuló lelki betegségben szenvedett, ini az őrültek aiegburgi intézetébe lett fölvételét eredményezé. Ott csak néhány napon át valának dühkórrohamai, hallási és látási érzékeinek csalképeivel, szentek jeleneteivel sat. mire nézve megjegyzendő , hogy már szüléi házánál is többször papolt, mint valami hitszónok : magát messiásnak állítván, és sajátságos külön vallást akarván alapitni. — Már 1844. elején általában tébolyodottnak tartatott, és két évvel ez előtt búskomorság s oly gondolatok gyötörték , melyek legnagyobb részt egélyes tárgyakra vonatkoztak , s bizonyos, már 1842. óta észrevehető levertség arra birta őt, hogy ittasitó gyönyörök élvezését keresse. Az őrültek házában,negyednapi ott léte után ily roham nem szállotta meg, sőt inkább dacnak, nagyravágyásnak és házsártoskodásnak, de semmi lelkibetegségnek jelensége nem volt rajta tapasztalható.—Miután egy év tartama alatt az őrültségnek jelét nem adta, 1847. évi jun. 7. az intézetből,mint kigyógyult,elbocsáttatott. Müller előéletének mozzanataira vonatkozólag megjegyeztetik, hogy nála részint vele született, részint később szerzett hajlam lelki betegségre, föl nem ismertetett. Az attya igen iszákos ') Ajánlatát szívesen elfogadjuk. S z e r k.