Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1938 / 23-24. szám - A szociál-és egészségpolitikai ügyek számára külön minisztériumot kell felállítani
Aszociál-és egészségpolitikai ügyek számára külön minisztériumot kell felállítani A közbejött súlyos külpolitikai változások egyelőre eltompították a belső politikai élet zajlását, nem csoda, hiszen óriási fontosságú kérdés számunkra is a Felvidék visszaszerzése. A kormányzat tervbevette, hogy a most soron következő igen fontos és úgyszólván az egész magyar életet átformáló törvényjavaslatokkal egyidőben szervezett propagandát indít meg, hogy egységes közvéleményt munkáljon ki egyrészt amely propagandának elsősorban is az volna a célja, éppen ezeknek a javaslatoknak a sima keresztülvitele, valamint később a végrehajtása miatt. Ugyanígy fontos a kormányzat számára az is, hogy a jövő év elejére tervezett új választás már abban a légkörben történjen meg, amelyet a miniszterális formába öltöztetett propaganda-szerv volna hivatva előkészíteni. Nem vitatkozunk azon, hogy melyik fontosabb sorrendben, a jó és a viszonyokhoz simuló törvényalkotás, vagy a propaganda, amely ezt előbb kívánatossá teszi a közvélemény előtt. Vagy arra van szükség, hogy az ország társadalmának azon rétegeit, amelyek talán még nem látják ma sem a szükségét annak, hogy itt mélyreható szociálpolitikai reformokra van szükség, előbb propagandával meggyőzzék. Minedegy a lényeg szempontjából. A tény az, hogy olyan korszak következik, amely messze kimagaslik szociális vonatkozásaiban az előző korszakok történetéből. Ezek a szociális kívánalmak azonban már előzőleg is fokról-fokra késztették a kormányzatokat, hogy szélesebb megvalósulás felé vigyék, így aztán a különféle szakminisztériumok tevékenységi köreiben is lépten-nyomon előtérbe kerültek a szociális problémák megoldásai, szakonként különkülön, így például rá kell mutatnunk arra, hogy az iparügyi minisztérium ebben a vonatkozásban fennállása óta a legtöbbet produkálta, legjobban találta meg azokat az utakat és lehetőségeket, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy törvényjavaslataival a mai kor szükségleteit érvényrejuttassa szociális szempontból. De ugyanígy a földművelésügyi minisztérium is a saját hatáskörében a mezőgazdasági rétegek számára hozott olyan javaslatokat, amelyek a szociálpolitika körébe tartoznak, mint amilyen volt legutóbb a mezőgazdasági munkások betegségi és öregségi biztosítása. Ennél a pontnál vetődött fel az a gondolat, hogy vá j jon nem-e lenne jobb, ha mindezeket a kérdéseket egy közös minisztériumra bíznák, hiszen a belügyminisztériumra osztották ki annakidején, amikor a népjóléti és munkaügyi minisztériumot felosztották, a szociális biztosítási ügyeket és a közegészségügyet. Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy soha nem volt olyan nagy szükség arra, mint most, hogy külön minisztérium intézze ezeket az ügyeket és vigye keresztül a még megvalósítandó problémákat. Mert így az egész komplexumon egy olyan széttagoltság mutatkozik, amely semmikép sem válik javára az ügyeknek. Mert amikor szociális szempontból eddig legtöbbet az iparügyi minisztérium produkált — Bornemisz Géza miniszter szerencsés kézzel és különösen fejlett érzékkel tolta előtérbe vezetése alatt álló minisztériumban a szociális célkitűzéseket — egyben példát is mutatott abban, hogy milyen sokat jelent a hozzáértésen felül a helyes szellem, mégsem terjeszkedhetett ki azokra a területekre, amelyek jelenleg más minisztérium hatáskörébe tartoznak. Éppen ezzel kapcsolatban láttunk egy érdekes esetet, amikor valamelyik iskolai intézmény keretében felállított háziipari kurzust az iparügyi minisztérium részéről felülvizsgáltak, jelentette ki a vezetője, hogy öt év óta minden olyan irányú meghívása a kultuszminisztériumban, amelyben kérte, hogy a helyszínen nézzék meg eredményeit, hatástalan maradt, míg az iparügyi hívás nélkül is eljön. Erre értettük a helyes szellem meghonosítását, amely kétségkívül Bornemisza Géza és jól megválasztott munkatársainak az érdeme. Mindebből azt látjuk, hogy a szociálpolitika, amelynek a tengelyében fekszik a jövő kormányzati politika súlya, jelenleg annyira szétágazó faktorok kezében van, hogy sürgősen szükség volna újra a népjóléti és közegészségügyi minisztérium felállítására, inkább, mint egy propaganda minisztériumra, mert ha el is ismerjük, hogy a szellemiek is energiát jelentenek és tudnak magukból kitermelni, mégis reálisabb, exaktabb valami ennél a már meglévő és még ezentúl létesítendő szociális intézményeket egy közös kézbe csoportosítani. A propagandát pedig külön-külön kellene az egyes minisztériumokra elosztani, a miniszterelnökségi sajtóiroda vezetése alatt, ahol az egyes minisztériumokban felállítandó propagandaosztály nyújtaná a szakszerű anyagot a központnak, a miniszterelnökségi sajtóiradának, amely aztán eljuttatná a lapokhoz. Teljesen megakasztja a fejlődést a jelenlegi helyzet, amikor úgyszólván minden egyes minisztérium felügyelete alá tartoznak szociális intézmények, akár a társadalombiztosítás, akár egyéb egészségügyi intézmény felülvizsgálata alapján. így eshetett meg például most is az, hogy az állami iskolaorvosi intézmény meghonosítási kísérleténél, amikor is egyelőre 24 iskolaorvost nevezett ki a kultuszminiszter, ennél a kérdésnél meg sem kérdezték például Johan Béla dr. professzor-államtitkár véleményét, aki végeredményben jelenlek mégis a zegyetlen hivatalos orvosszakértő és legmagasabb egészségügyi irányítója az országnak. Nem az a hiány állott be ennél az ügynél, hogy esetleg a kultuszminisztérium nem volna hivatott az iskolák szociálpolitikai fejlesztését elindítani, hanem orvosoknak a kinevezésére, azoknak iskolaszakorvosi képzettségének megítélésére mégis Johan professzor volna a leghivatottabb. De ez csak egy kis kiragadott példa annak jellemzésére, hogy milyen sürgős egy olyan minisztérium felállítása, amely központosítva és csakis a nagy cél érdekében. 176