Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 23-24. szám - Magyarország uj szerepe

voltam szószólója külpolitikai téren. De egyet tisztán látok: ha nálunk a politikai élet gleichschaltolása következik be a szélsőjobboldali eszmék jegyében, akkor mi Németországnak nem barátai, hanem cselédei leszünk és ebben az esetben a független magyar külpolitikának egyszer és mindenkorra vége lesz . . " Soha ilyen rövid idő alatt aktualitást nem kapott politikus kijelentése, jóslata, mint Bethlen István eme kijelentése. Mert eddig sikerült belpolitikailag elkerülni azt, hogy a szélsőjobboldaliak receptje szerint letérjünk az alkotmányosság útjáról és — megőriztük a független magyar külpolitikai aktivitásunkat is, aminek éppen most, a magyar-lengyel barátság elmélyítése körül nagyon sokat köszönhetünk. Amikor lepattant rólunk a cseh állam összeomlásával, (hiszen ennek az összeomlásnak vagyunk a tanúi most már hetek óta), a kisantant néven ismeretessé vált ölelő kar, egész természetesen adódtak azok az utak, amelyre külpolitikánknak lépnie kellett. Mert amíg ez a régi bekerítés teljesen ellenünk szólt, most az a helyzet alakul ki a Dunamedencében, hogy nemcsak megértésre kell jutnunk Jugoszláviával és Romániával, hanem adva van a jövőbeni együttműködés feladata is. De sohasem kell feladnunk nemzeti függetlenségünket, szuver énitásunkat. Tisztában kell lennie minden magát magyarnak valló és érző embernek azzal a történelmileg ezerszer bebizonyosodott ténnyel, hogy ez a nemzet „ebenbürtig" a rangsorban mindegyik független történelmi nemzettel, lett légyen az nagy vagy kicsi. így tehát kapcsolatunk vagy barátságunk bármelyik hatalmas nemzettel csak egyenrangú és sohasem előrendelt lehet. Lehetünk mi számszerűleg kevesen, területileg kicsinyek, de — miként Pethö Sándor olyan találóan mondotta egyik tanulmányában — e kis nép mégis nagy nemzet. Éppen e hasábokon hangoztattuk már oly sokszor, hogy a Habsburgok, amikor elvesztették a német-római birodalmi császárság koronáját, akkor Szent István koronájától nyerték szuverénitásukat és nem az osztrák főhercegi rangjuktól. Mária Terézia magyar királyi követeket küldött a francia, angol és a többi királyi udvarokba trónralépése után, mert csak ezen a címen akkreditálták e nagyhatalmak az ő követeit, miután nem ismertek osztrák, vagy cseh szuverénitást. Értsék meg azok végre, akik nem ismerik a magyar történelmet, hogy állami függetlenségünk megmaradásának egyetlen záloga a görcsös ragaszkodás tradícióinkhoz, alkotmányos magyar királyságunkhoz ,ahhoz, amit egy politikai, magát szélsőjobboldalinak valló kalandor-csoport holmi homályos, misztikus új államformával akar félretolni annak a népnek a nevében, amely népet éppen ezzel veszejtene el. Ez a maroknyi nép pedig csak addig nemzet, amíg nem távolodik el ezeréves alkotmányától. Itt nem az emberöltönyi magár politikusok kötnek szövetségeket vagy barátságokat idegen kis és nagy nemzetekkel, hanem a magyar ezeréves királyság alkotmányos képviselői, elhivatottjai a magyar Szent Korona nevében, mert csak ez kölcsönözhet élő embernek szuverénitást, ebben az országban és nem politikai párt, bármennyi ezer tagja is legyen annak a pártnak. S amíg ez így van, addig szolgaságba nem süllyedhet ez a nemzet... Magyarország uj szerepe / Sokak előtt talán meglepetésként hat az utóbbi napok erős diplomáciai mozgalma, különösen a lengyel nagyhatalom aktív bekapcsolódása ebbe a mozgalomba. Tudjuk jól, hogy a külpolitika nemcsak érzelmeken, hanem főleg reálitásokon is alapul és amikor Lengyelország jogos igényein túlmenően kapcsolódott bele a középeurópai átrendezés új helyzetébe, akkor csakis reális érdekeit követi és igyekszik megvédeni. A Harmadik Birodalom gyors és erőteljes előretörése kétségtelnül magán viseli egy eddig soha nem látott imperiálizmus jeleit is, amikor a természetes gazdasági hatóerőkön túl politikailag is erős befolyást gyakorol közvetlen szomszédjaira és igyekszik is ezt a befolyást növelni egyrészt látható, másrészt ma még láthatatlan céljai miatt. Abban a pillanatban, amikor Németország befolyást nyer az általa földrekényszerített Csehszlovákia felett, akkor ezzel el is vágta Lengyelország természetes útját dél felé, egyenes útat nyer Ukrajnához és ez utóbbit belekombinálva az északi Danzig-problémába, nem jelent mást, mint Lengyelország teljes átkarolását. Ebből csak egyetlen kiút vezet: a közös lengyel-magyar határ, így érthetővé válik Lengyelország erős diplomáciai munkája ebben az irányban. Nincs igazuk azoknak, akik a német terjeszkedést veszélyesnek tartják gazdasági vonatkozásokban, mert a termelő és fogyasztó piacoknak ilyen hatalmas komplexumokban való megszervezése csak előnyt jelenthet, mint amit jelentene a németeknek Középeurópába való ilyenmérvű belenyúlása, azonban feltétlenül veszélyezteti éppen a gazdasági és politikai centripetális erői folytán a nemzeti függetlenségeket. A német expanzió hatalmas ereje lebírhatatlan nyomást gyakorolna politikailag is, éppen a Harmadik Birodalom berendezettsége miatt, ahol a gazdasági együttjár a politikával. Lengyelország, amely kétévtizede, hogy többévszázados elnyomatása után visszakapta nemzeti függetlenségét, joggal félhet attól, hogy gazdasági erőinek felszívása után ismét gyarmati helyzetbe süllyedne a hatalmas német birodalom ölelő karjaiban. S ez a birodalom a lengyelmagyar közös határ nélkül egyenes utat nyer Csehszlovákián és Ukrajnán keresztül a Fekete tengerhez, maga alá gyűrve teljesen Középeurópa északi részét. Ha figyelemmel kísérjük az utóbbi izgalmas napoknak külföldi sajtó megnyilatkozásait, akkor csodálkozva kell észlelnünk azt a jelenséget, hogy Olaszország nemcsak félhivatalosan, hanem hivatalosan is támogatja Lengyelországnak azt az igyekezetét, ellentétben a németországi sajtóval, hogy velünk közös határt nyerjen. Nem lehet még tiszta képünk a diplomáciai hátterekről, azonban jelenleg feltétlenül ellentétet kell felfedeznünk a német és az olasz sajtó hangjaiban. Távolálló lenne ebből még messzebbfekvő kövekeztetéseket levonni, azonban figyelembevéve azt, hogy úgy Olaszországban, mint a Harmadik Birodalomban irányított sajtó létezik csak, nem tévedünk, ha ennek a sajtónak a hangját kormányvéle168