Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 19-20. szám - Néhány szó a vármegyékről és a városokról

kiadásával. Nemcsak ez, a humor körébe tartozó lehetőség vetette fel nálunk is jogászi körökben azt az óhajt, hogy angol mintára rendet kellene teremteni a delegált jogalkotás terén, hanem főleg azoknak a lépten-nyomon előforduló magánjogi ütközéseknek kiküszöbölésére, ami nemcsak a bíróságok munkáját nehezíti meg, de a közigazgatási szerveket is sokszor lehetetlen helyzetbe hozza. Mindezeken felül pedig feltétlenül ott áll a törvényhozás szuverénitásának megőrzési szükségessége, mint alkotmányjogi követelmény. Ezért nagyon tanulságos az angol példa, különösen ennek a bizottságnak jelentése. Ebből a jelentésből azvtűnik ki, hogy a rendeleti jogalkotásnak csakis technikai kérdések szabályozására van létjogosultságuk, tehát olyan esetekben, amikor nem alapelvekről van szó, hanem azokban az indokolt esetekben, amikor a parlament idejének jobb kihasználását célozza az ilyen jogalkotási meghatalmazás. Nagyobb reformokkal sem lehet az előre nem látható esetlegességeket mind számbavenni és a végrehajtás érdekében szükséges és a helyi feltételeknek is megfelelő kívánalmakat nem lehet már a törvényjavaslatban figyelembevenni. A rendeleti szabályozás tehát inkább nyu;t lehetőséget a gyakorlati tapasztalatok felhasználására, így pl. szembeötlő ennek előnye a városrendezési törvényjavaslatoknál. Szükséges a felhatalmazás a rendeleti jogalkotásra, de a szükség mértékéhez kell mérni a hatáskört és annak korlátait. Az alkotmányos kormányzat lényege, hogy a parlament szabályszerű ellenőrzése ne legyen felfüggesztve nagyobb mértékben, vagy hosszabb időre, mint ezt a szükség megkívánja. Megállapította a bizottság, hogy a törvények sokszor csak vázat adnak, olyannyira, hogy az alapvető kérdések rendezése is a rendeletre marad s ekként olyan jogszabályok látnak napvilágot, amelyekre a parlament ellenőrzése alig terjed ki. A rendeleti szabályozásnak ilymódon való túltengése veszélyezteti a polgári és személyi szabadságokat. Van létjogosultsága tehát a delegált jogalkotásnak, éppen a mai időkben, azonban korlátokat kell emelni és főleg biztosítékokat nyerni affelől, hogy nem terjednek túl azokon a határokon, amelyeken belül jogosultságuk van. Ezért azt ajánlja a bizottság, hogy először is a felhatalmazási törvény világosan és kifejezetten félreérthetetlenül határozza meg a delegált jogalkotási hatáskör pontos határait. Ilyen biztosíték továbbá az is, hogy a parlamenti ellenőrzés a felhatalmazás után egy másik formájában maradjon meg, mégpedig olyképpen, hogy a törvényhozás mindkét házában alakítsanak külön bizottságot, melynek feladata megvizsgálni minden a parlamentnek bemutatott olyan rendeletet, amelyet ilyen átruházott hatáskörben bocsátottak ki. Ez igen helyes indítvány volt ebből a szempontból, mert így a delegált jogalkotás továbbra is a törvényhozás, ha ugyan szükebbkörü, bizottsági ellenőrzése alatt marad, de feltétlenül osztozik a törvényhozás a felelősségben még akkor is, amikor már miniszteriális jogalkotásról van szó egy korábbi felhatalmazás alapján. Ez a felügyelet aztán arra is felhatalmazást ad, hogy a parlament bármelyik háza 28 napon belül határozatával megsemmisítheti a kiadott rendeletet. így nyeri vissza a törvényhozás újra a teljes szuverenitását még azokban az esetekben is, amikor felhatalmazást adott a miniszteriális jogalkotásra egyes kerettörvényekben, ugyanolyan gyors úton, amilyent szándékozott elérni ezekkel a felhatalmazásokkal. Mi w Néhány szó a vármegyékről és a városokról Soha aktuálisabb nem volt megemlékezni a magyar közigazgatás kezdeti stádiumáról, történeti forrásáról, mint éppen Szent István király jubileumi évében. Hiszen a mai vármegyék alapjait abban a korban rakta le országszervező szent királyunk a várkerületek, várispánságok felállításával és ebből a magból nőtt ki hosszú évszázadokon keresztül az az intézmény, amelyet a vármegyékben mondhatunk a magunkénak. Mindig az volt az álláspontunk, hogy a tradíció ápolása egyik legjótékcnyabb forrása minden nemzet ősi erejének és ez az eset áll fenn nálunk a vármegyéknél is. Fel sem becsülhető és a laikus előtt szinte érthetetlen értéket jelent a vármegye még mai állapotában, szárnyaszegett önkormányzatában is ennek a nemzetnek és azoknak adunk teljes mértékben igazat, akik idegenkednek még a gondolatától, hogy valamilyen formában reformálni engedjék vármegyéink jelenlegi struktúráját. Igaz, hogy ma már a múlté az, amit úgy ismerünk, mint a vármegyei autonómiák ellentállása, de ezen felül olyan nemzeti közéleti iskolát és szellemterjesztő erőforrást jelent erre az országra a vármegyei intézmény, amelyhez nem szabad hozzányúlni. Örömmel állapítjuk ezt most meg ezeken a hasábokon is, miután az utóbbi hetekben olyan tapasztalatokat nyertünk közvetlen közelből a vármegyei intézményeknél, amelyek mellett nem mehetünk el szótlanul és regisztrálnunk kell becsületesen, őszintén. Ugyanis a Szent István jubileumi év alkalmával külön ünnepi számot adtunk ki és ebben a számban külön emlékeztünk minden egyes vármegyéről, előzőleg azonban körleveleket küldtünk széjjel és kértük, hogy ők maguk állítsák össze rövid történetüket és küldjék be ünnepi számunkra. Ugyanígy fordultunk a városokhoz is, tekintet nélkül arra, hogy az törvényhatósági joggal felruházott, vagy csak megyei város, miután a történelem szempontjából ez lényegtelen, hiszen vannak olyan kis községeink még ma is, amelyek nevéhez több száz év előtti fontos történelmi esemény emléke fűződik. Maga a körlevél, amelyet szétküldtünk, egész egyszerű, sablonos felkérő levél volt, amelyben, nyomdai úton sokszorosítva, leírtuk, hogy mi a tervünk, kértük támogatásukat, hogy ünnepi számunk minél szebb és alaposabb legyen. Mielőtt itt tovább folytatnók, a megérthetés és a kontraszt kedvéért ki kell térnünk egy kis történelmi példára. Illetve egy régmúlt esetre, ami ugyan másirányú, de szintén körlevélről volt benne szó. Ugyanis száz évvel ezelőtt Fáy András, az első nagy magyar közgazdásznak szüksége volt valamilyen munkájához — talán a magyar biztosítási ügy alapjainak a megszervezéséhez — több statisztikai adatra. Érdekelte őt 1847-ben, hogy milyen volt az országban az előző tíz év alatt, 1836—1846-ig a születések és halálozások 150