Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 15-18. szám - A Szent Korona eszméjének kifejlődése

gyarapítani, hanem arra is törekedett, hogy a saját jól felfogott érdekében megerősítse, fölemelje a királyi hatalmat, mint egyetlen védelmét a féktelen főurak ellen. Miután előbb hiába kísérelte meg az aranybulla 16. cikkelyében s az 1298. évi decretum 23. cikkelyében megőrizni és fenntartani a királyi hatalmat, most oly eszközt keresett, amely a gyönge királyoktól függetlenül biztosítani képes a központi hatalom állandóságát, tekintélyét. Ezt az eszközt Szent István koronájában, annak immár a király személye fölött álló értelmében találja meg. Itt találkozik először igazában, a közjogi koronázási eskü után, a nemzet szabadságszeretete a királyi hatalom régi jelvényével és jelképével: a koronával, a Kelet a Nyugattal. Most már csak idő kérdése, mikor veszi ezt a jelképet politikai tehetségével végleg birtokába. A fejlődést siettették a Kun László óta szinte állandúsult belső zavarok, majd az Árpádház kihaltával a nemzet lelkére nehezedett gond, a szerencsétlen királyválasztások s utóbb a két Anjou finom politikai érzéke, uralkodásra termettsége. Két okmány tükrözi vissza leghívebben a nemzetnek ez időkben a koronáról vallott felfogását. Az egyikben, 1309. június 29-i kelettel, — a László erdélyi vajda által visszatartott ősi korona helyébe a Károly Róbert számára készített új koronával történt koronázás után néhány nappal •— elmondják .a főpapok, hogy Gentilis bíboros, pápai követ, látván milyen nagyra becsülik az országlakosok Szent István koronájának tisztességét és tekintélyét, mintha az foglalná magában a királyi hatalmat, azt interdiktum alá vette, mert ez a tekintély árthatna legtöbbet a királyi méltóságnak. A másikban pedig Károly Róbert írja meg 1315-ben, öt évvel a Szent István koronájával történt koronáztatása után, hogv — bár maga elegendőnek tekintette az ő számára készített koronával való királlyá-avatását, — mégis, hogy a magvar nemzet közvéleményének eleget tegyen és a tömeg lelkéből a megbotránkozás eltűnjék, a visszaszerzett szent koronával . . . illő helyen, Székesfehérvárt . . újra koronáztatta magát. Üjabb három év múlva, 1318-ban ugyancsak Károly Róbertnek a jelzett év Keresztelő Szent János napjának (június 24.) nyolcadára Rákos mezejére országgyűlést hirdető meghívólevelében, amely egyszersmind a legrégibb ránkmaradt országgyűlési meghívó-levél, benne a meghívottak mentelmi jogának biztosításával, — meghagyja a király, hogv „mindazok, akik magukat országunk tasiainak tartják, a megnevezett helyre és időre jelenjenek mee. Megvan tehát a Szent István koronájának az országban mindenek fölött álló tekintélye. Most már arra van szükség, hogy a szent korona mint ielkéo egyúttal minden jognak, hatalomnak, sőt a politikai és társadalmi élet gazdasági alapjainak is oly gyűjtőfogalma legven. amelyben benne van a királv, az állam területe, a főúri és nemesi rend, mint amelyeket bizonyos részesedés illet a törvényhozásban és kormányzásban és benne van a szervezett államhatalom, amelvnek gyakorlását a koronázás ruházza át a mindenkori királyra. A Nagv Lajos idézett 1351. évi decretumában megtaláljuk a szent korona eszméjének két fontos alkotóelemét: egyfelől a nemzet szabadságeszményét kifejező ,,una eademque nobilitas" elvét, noha ez a valóságban kezdettől fogva fikció volt és másfelől a nemesség politikai és jogegyenlőségének, a közhatalomban való részesedésének gazdasági alanénítménveként az ősiségét, >a nemesség vagvoni fennmaradását biztosítani hivatott ősi, nemzetségi öröklési-rendszert. Zsigmond 1401. évi fogságra vetése és Nápolyi László királlyá koronáztatása 1403-ban további két lépéssel viszik előbbre a kifejlődés útján a szent korona eszméjét. Zsigmond király közel hét hónapig tartott fogsága alatt az államhatalmat teljesen az országos főméltóságok viselői ragadják természetesen magukhoz. Ez a rendi kormány, amelynek tagjai: Kanizsai János esztergomi érsek, mint Sacrae Coronae regni Hungáriáé canecllarius, Bebek Detre nádor és Széchenyi Frank országbíró, rendeleteit az ország szent koronája joghatóságának tekintélye alapján bocsátja ki. („Prelati barones et regni Hungarie proceres Universi. .. requirimus vos, hortamur et monemus, vobisque auctoritate iurisdictionis Sacre Corone firmiter mandamus"). Tehát immár a rendeké a szent korona, s ennek tekintélyére való hivatkozással gyakorolja az ideiglenes kormány a főhatalmat. Szent István koronájának kizárólagos avató erejét vallja Zsigmond is, amikor 1403-ban a IX. Bonifác pápától is támogatott Nápolyi Lászlót hívei az említett Kanizsai János esztergomi érsekkel Zárában egy alkalmi koronával Magyarország királyává koronáztatják. Erről az esetről mondia Zsigmond abban az adománylevélben, amelyben Maróthy János macsói bánnak, a jeles hadvezérnek hűséges szolgálatait a hűtlenségbe esett urak jószágaival jutalmazza, hogy „néhány főpap, főúr és báró előbb elfogván és fogságban tartván felségünket, országunk kormányzásától és királyi székétől meg akart minket fosztani. . . Ezek összeesküdve, bennünket királyi fejékiinktől (és) koronánktól, amelynek jogán 16 éve bírjuk országunkat, megfosztani és országunkból kizárni igyekeztek és őt (t. i. Lászlót) valami hamis koronával (quodam serto fictitio) megkoronázták". Ugyanő írja híres 1404. évi decretumában, amelyben eltiltja a pápai bulláknak királyi engedély nélkül való kihirdetését, hogy „Magyarország szent koronája területe őszes prelátusainak. báróinak, előkelőségeinek, vitézeinek, nemeseinek és közönségének és magunknak tanácsára érett megfontolással . . . ugyanazon szent korona tekintélye alapján és a királyi hatalom teljességével elrendeljük" stb. Ugyancsak Zsigmond korában fordul elő először a „praelati barones, necnon nobiles totum corpus regni Hungáriáé repraesentates" kifeiezés az országgyűlésen megjelenésre jogosult főpapok, főurak és nemesek öszszességének megjelölésére. I. Ulászló királlyá választása a Szent István fejereklye-tartójával —a szent koronát t. i. Albert özvegye, hogy utőszülött László fia részére biztosítsa a trónt, a visegrádi várból átcsempésztette III. Frigyes császárhoz — végzett koronáztatása két újabb rendkívül fontos mozzanat. Egyrészt ugyanis a rendek, a hűbériség korában éppen nem ismeretlen szerződések mintájára, külön választási szerződést (pactum conventum) kötnek és iratnak alá Ulászlóval, aki megígéri, hogy koronáztatásakor esküjével és királyi hitlevelével meg fogja erősíteni Magvarország eddig fennállott szabadságait és jó szokásait. Ez az I. Ulászló által aláírt királyi hitlevél híven' mutatja a rendek, szabatosabban a főurak, politikai tiílsúlyát. Nem kevésbé fontos a szent korona eszméjének fejlődése szempontjából az országgyűlésnek I. Ulászló koronázásáról 1440. július 17-én kiadott hosszabb nyilatkozata, amelynek jelentősebb tételei a következők: I. ,,a királyok koronázása mindig az országlakók akaratától függ, s a koronázás ereje és hatálya az ő jóváhagyásukon múlik" (semper regum Coronatio a regnicolarum voluntafe dependet ac efficacia et virtus Coronae in 103