Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 13-14. szám - Idegenforgalmunk csődje

ugyancsak III. Endrével kezdődően a Székesfejérvárt tartott koronázó országgyűlés ünnepélyes keretében, amiről az 1291. évi decretum bevezetésének következő sorai tanúskodnak: ... „Miután országunk tiszteletreméltó atyáinak, az érsekeknek, püspököknek, báróknak, előkelőknek és valamennyi nemesnek megegyezésével Fejérvárt, a székesegyházunkban az Ür kegyelméből megkoronáztattunk" stb. III. Endre egyébként külön oklevélben (diploma inaugurale) is biztosította koronáztatásakor a nemzet szabadságainak és jogainak sértetlen megtartásáról. Maga az oklevél elveszett ugyan, de kiadását kétségtelenné teszi az 1298. évi decretum 1. és 41. cikkelye. Az előbbi szerint „Magyarország felséges királyának, Endrének koronázása idejében az országnak, ha nem is minden conditiója vagy szabadsága, legalább azon szabadságok és conditiók nevezetesebbjei és szükségesebbjei előadattak és Urunk királyunk pecsétjével megerősíttettek". A 41. cikkely szerint pedig: „Elhatároztuk s örök törvényképen megállapítottuk, hogy urunk királyunk tartsa meg az egyházaknak és az országlakóknak az ő koronáztatásakor írásba foglalt szabadságait... és ezeken kivül mások is, melyek király urunknak koronáztatásakor kiadott levelében felsoroltattak, erősen tartassanak meg". Ez időtől a király és a nemzet egyaránt nélkülözhetetlen szertartásnak és közjogi ténykedésnek tekintik a koronázást, azzal a megszorítással azonban, hogv avató ereje és hatálya csak Szent István koronájának van. Bizonysába ennek III. Endre 1293-ban kelt, Tódor (Theodorus) fejérvári préposthoz és alkancellárhoz intézett következő levele: „Midőn a születés jogán és rendje szerint az ország tróniát elfoglaltuk és, amint szokásos. Fejérvárt magunkat Szent István koronájával és feíékével magunkat megkoronáztatni akartuk, uralkodásunknak és koronáztatásunknak bizonvos ellenségei előbb titkon, maid nviltan arra törtek, boev koronáztatásunk idejére ne kaphassuk ines: a szent király koronáiát, hogv ezzel uralkodásunk tekintélye és az országlakók üdve kérdésessé váb'ék." II. Endréig kifejezetten csak a főurak és főpapok szerepléséről szólnak adataink. A nemesi rend alsó rétege (a serviensek) és IV. Béla ifjabb király összefogásának eredménye az aranybulla, mely „a királyi tisztesség teljes megőrzése érdekében" megadja a nemeseknek és az ország többi lakójának „a szent királytól nyert szabadságot". Alkotmányunk fejlődése szempontjából legfontosabb az I. cikkely, amelyben a király kötelezi magát Szent István ünnepének Székesfehérvárt való megiilésére s az oda gyülekező nemesek panaszainak meghallgatására. Ez a cikkely rendi alkotmányunk kezdete a nemesség szabadságjogait biztosító rendelkezéseivel együtt. Ezek a Szent István napjára megállapított törvénykezési napok kiinduló pontjai az először Kun László alatt tartott s a főurakból, főpapokból és a nemességből alakult országgyűléseknek, amelyekkel egyidejűleg megjelenik e kor krónikásánál, Kézai Simon mesternél a közösségnek, a nemességnek (kommunistas-nak) fogalma, amelynek már a múltban joga volt a tévedő kapitányt vagy bírót bármikor letenni. Az 1298. évi decretum 23. cikkelye tanácsot rendel a király mellé „Hogy a király úr udvara — úgymond a törvény — minél méltóságosabb legyen és Magyarországot minél helyesebben lehessen kormányozni, elhatároztuk, hogy király urunk minden három hónapban sorrend szerint 2—2 püspököt, egyet az esztergomi és egyet a kalocsai érsekség suffraganeusai közül és ugyanannyi nemest vegyen magához, mintegy az ország őszes nemesei helyett, akiket magunk választunk, s akik a királyi kincstárból illően fizetendők. És ha a király úr ezt tenni elmulasztja, az említettek tanácsán kívül tett intézkedései nagyobb javak és méltóságok adományozásában vagy más foltosabb ügyekben érvénytelenek legyenek." Nem lévén feladatunk, ha mindjárt csak a legfontosabb, idevágó alkotmánytörténeti elvek részletes ismertetése, mindössze csupán annak megállapítására szorítkozunk, hogy amikor a nemzet szabadságszeretete megakadályozza a tartományi hűbérek kialakulását, amikor viszont a hűbériség szerződési elemeiből átveszi a koronázási közjogi esküt és a királyi hitlevelet, amikor törvénybe iktatja a nemesi jogokat és amikor a király fontcsabb ügyekre és nagyobb javak adományozására vonatkozó intézkedéseinek érvényét a részben az ő soraiból választott tanácsosok hozzájárulásához köti, oly elveket juttat kifejezésre, amelyek nagyjából kimerítik az alkotmányosság lényegét: azt az alaptételt, hogy a király nem kormányoz, hanem uralkodik és hogy a király elhatározásai, intézkedései csak a nemzet erre felhatalmazott tagjainak hozzájárulásával válnak törvényesen végrehajthaíókká. Tehát a hangsúly nem a király által meghallgatott tanácsnak, testületnek nagyságán, tagjainak számán van, hanem hatalma korlátolt, megosztott voltán. Eszerint azért nem beszélhetünk az első Árpádok alatt alkotmányosságról, mert kiiályaink nem voltak kötelesek a főpapokból és főurakból alakult tanács javaslatait követni. II. Ezzel királyainknak előzőleg korlátlan személyi hatalma, melyet túlzások esetén csak a főurak vagy főpapok egyes csoportjainak lázadása (pl. Péter, Salamon, II. István — utóbbinak 1123. évi céltalan külföldi hadjárta alatt — vagy Gertrúd királyné ellen) mérsékelt, kezdett alkotmányos közhatalommá válni. Ennek megfelel a korona szó jelentésváltozása is. Előfordul ugyan még a korona szó — mint III. Honorius pápa idézett levelében is láttuk — a honor coronae és az iura regni kifejezés a Szent István korabeli értelemben is, azonban királyaink szóhasználata egyre inkább különbséget tesz a király személye és a korona között, amely utóbbi többé nem a király uralkodásának, hatalmának jelképe, hanem a főurak és a nemesség, tehát az alattvalóknak a kormányzásban való részvételét vagy egyéb közérdekű szolgálatát jelenti. Pl. 1256: nobis et corone tantam fecit fidelitatem, vagy 1264: tam Bele regi, quam nobis et corone regié, stb., stb. IV. Béla királynak még mint a patrimoniális korból viszamaradt ifjabb királyság viselőjének az aranybulla kiadásánál játszott szerepe s a főurak ellen a nemességre (és kunokra) támaszkodó politikája könnyen megérthetővé teszi, hogy a „szent" jelzőt ő használja először (1256: infideles nostros et sancte Corone ... ad nobis et sancte Corone obediendum). De általánossá csak a XV. században válik a „szent" jelző használata. Ez a szent korona tehát maga a magyar királyság, annak a mindenkori király személye fölött álló fogalma. Nincs többé meg a királyi akaratot ellentmondást nem tűrően végrehajtó várkatonaság, nincs már meg a várgazdaságokból befolyó dús jövedelem. A magyar király alattvalóira szorul. Ebben a helyzetben a szabadságára féltékeny nemeség az eredetileg királyi vármegyékben megkezdett önkormányzati szervezkedésével egyidejűleg nemcsak a maga alkotmányos befolyását igyekezett 102