Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 3-4. szám - Gazdasági tanulságok az 1936. évről

Egy árúház íelialja a Jtiákóczi-utat — Hol az illetékes hatóság?— üz nem kereske­delmi-kérdés, hanem közlekedési és tűzrendészed! A nemrég hozott áruházi rendelet abból született, hogy a kiskeresdelem tűrhetetlen versenyről panaszko­dott az áruházak részéről. Most nem térünk ki erre a rendeletre, nem hisszük, hogy sokat lendített volna a dolgokon, hiszen ez a kérdés a kis tőke és a nagy tőke versenye és ebbe szabályozólag beleszólni nagyon ne­héz. Amit most szóbahozunk, azt nem is ebből a szem­pontból tesszük, hanem kizárólag városrendészeti és uiztonsági szempontból. Mindenesetre szép és örömteljes jelenség, hogy egy kis üzlet naggyá fejlődött rövid pár év alatt, ez csak az egyéni érvényesülés lehetőségét bizonyítja — egyéni cégről lévén szó —, valamint azt a konjunktúrát, ami­nek az áruházak örvendenek. Azonban az egyéni érvé­nyesülésnek feltétlenül határtszabnak azok a közérde­kek, amelyek ebben az esetben nem tartoznak a keres­kedelmi éiet szabványai közé, hanem elsősorban a köz­biztonság, a város lakosságának a közbiztonságának a fogalmai alá. Itt ismét olyasmi játszódik le a szemünk előtt, amely csak valami előre nem látható veszély ese­tén válna végzetessé és akkor vetődne fel a felelősség kérdése és természetesen nem találna gazdára. A Magyar Divatcsarnok rohamos terjeszke léséről van szó, amely tény igen nagy veszélyt rejt magában városrendészeti és biztosági szempontból. Az áruház, amely néhány évvel ezelőtt még csak a Rákoczi-út 74. számú h áz földszíntjét foglalta el, most már kiterjesz­kedett a 76, a 72 és 70. számú házakra is, teljesen fel­falta a Rákóczi-útnak a Szövetség-utca sarkától egészen az Alsóerdösor-utcáig terjedő szakaszát. Ezen az óriási területen hatalmas árutömegeket halmozott fel, amely ténynek vitathatatlanul nagy tűzveszélye van. A tűz­veszély ebben az esetben úgyszólván nem pótolható semmiféle óvintézkedéssel, miután eg\' olyan óriási épülettömbbe van rendszertelenül elosztva, amely nem­csak a Rákóczi-út 70, 72, 74 és 76 házait veszélyezteli tűz esetén, hanem e házakhoz épített Szövetség-utcai, Alsőerdősor-utcai és ezt a négyszöget a második olda­lon bezáró Dohány-utcai házakat is. Tehát egy olyan városrészt, amelynek tűzvész esetén a megközelítése tűzoltó-technika szempontjából szinte lehetetlen és cél­talan volna, miután nem t udnának a tiiz fészkéhez olyan gyorsan és hathatósan hozzáférni, hogy ennek az egész városrésznek o. pusztulását megaakdályozzák. Kik engedélyezték ezt a terjeszkedést? Kik viselik ezért a felelősséget? Ez az egyik része a dolognak, ami csak a tűzveszélyre vonatkozik. A másik része pedig a közlekedésbiztonsági része. Ez már a rendőrség hatáskörébe tartozik. A naggyá nőtt áruház a hosszú Rákóczi-úti frontját hatalmas ki­rakatokkal szerelte fel, amely kirakatok egész termé­szetesen óriási nézőközönséget vonzanak és ez a szűk Rákóczi-úti gyalogjárón veszélyezteti a közlekedést, különösen alkalmi vásárok alkalmával, sokakar, akik­nek útja sürgős, lekényszeríti a kocsiútra, amelynek a veszélyességéről nem is kell szólnunk. Az amúgyis szűkre méretezett Rákóczi-úti járdaszélességen a jelen­legi helyzet állandóan akadályozza a forgalmat és ez a veszélyes elemeknek is alkalmas terep üzelmeikre. Ezt sürgősen meg kell szüntetni, valamint a tűzrendészet szempontjából már most foganatosítani azokat az in­tézkedéseket, amelyek már előre biztosítják veszély ese­tén ennek a városrésznek a biztonságát. Most nem ke­reskede/mi szempontokról van szó, hanem városrendé­szeti és biztonsági kérdésekről. Nem lehet megengedni, fiOigy ezek a szempontok félretétessenek, mert ezek felülállanak minden egyéni érdeken, s ha szükséges, akkor vissza kell szorítani az áruház terjedelmét arra a nivóra, amelyen volt, vagy pedig sürgősen kitelepíteni. Gazdasági tanulságok az 1936. évről Az eelelig ismeretessé vált külkereskedelmi statisz­tikai adatokból azt a sajnálatos tényt kell megállapíta­tanunk, hogy amíg a barátságos országok felé, különö­sen a római paktum keretébe tartozóknál, külkereske­delmi mérlegünk kedvezően alakult, addig az utódálla­mokkal szemben ijesztő módon emelkedett külkereske­delmi mérlegünk passzivtása. Így nagyon könnyen ki tudjuk hámozni ezekből a száraz gazdasági adatokból azt, ami újságjaink politikai híreiben olyan nagyon kel­lemetlenül érintette közvéleményünket, mint például a németországi újságcikkek. Mert akkor, amikor ezekből a cikkekből az világlott elénk, hogy Németország nem áll mellettünk a revizió keresztülvitelében, akkor ennek nemcsak a pohtikai rugóit találhatjuk meg, hanem a gazdaságiakat is, amelyek szebben beszélnek minden manifesztációknál. A német export az 1936. évben fokozottabb mér­tékben hódította el elölünk azokat a piacokat, amely piacokra nyersanyagok hiánya miatt erősen reá vagyunk utalva, s amely piacokai politikailag éles ellentétben állunk éppen a revíziós mozgalmaink miatt. Ezek a piacok pedig az utódállamok, az import szempontjából a következő rangsorban: Románia, Jugoszlávia és Cseh­szlovákia. Ezek közül különösen a két első állam az, ahol Németországnak igen nagy exportérdekei vannak és így aztán érthető az a külpolitikai udvarlás is, amely­nek oly fájdalmasan lehettünk tanúi Németország ré­széről. Hiszen azzal már politikusaink is teljesen tisztában lehetnek, hogy külpolitikai vonatkozásokban először is a gazdasági érdek érvényesül és aztán a szimpátia, márpedig Németországnak a nagy elzártságában, a nagy világpiacról való leszorítottságában vitális érdeke a Drang nach Osten kereskedelempolitikai hatályos érvé­nyesítése, különösen azóta, amióta úgyszólván teljesen megszűnt Szovjetoroszországgal való export-import kap­csolata, amely tétel nem volt megvetendő mennyiség mé"­három évvel ezelőtt is. Azóta ke'zdte kiépíteni Német­ország exportpolitikáját a Balkánállamok felé és amint látjuk, meglehetősen nagy sikerrel. Fájdalommel érez­30

Next

/
Oldalképek
Tartalom