Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 3-4. szám - Szekfű Gyula és a középosztály

így? Hát nem látják, hogy milyen süly ed és cz, hogy milyen degradálása annak, ami igaz magyar? Mert utóvégre megtiltani nem lehet senkinek sem azt, hogy valamelyik külföldi állam berendezését csodálja és szeresse, annak kultúráját reggel, délben, este habzsolja és mindemellett jómagyamak is tartsa magát, ezt — bármenynyire is furcsa dolog — megtiltani nem lehet. De viszont azt, hogy c csodálatának akár önzetlenül, akár jópénzért itt propagandát csináljon és másokat is megfertőzzön, azt már mégis csak kellene tiltani. Mert ez nem politikai szabadság, hanem viszaélés a türelemmel. S viszaélés bizonyos tájékozatlansággal azok részéről, akik nincsenek tisztában azzal, hogy ezek mit müveinek, hanem csak azt látják, hogy ütik a zsidót is és ezzel már polgárjogot nyertek az idegen eszme-importra. Hát ami ezt illeti, joga van mindenkinek nálunk is antiszemitának lenni, de hagyják meg nekünk a mi régi magyar antiszemitizmusunkat, azt a V erhovay-felét, akik nem bujtatták idegen formaruhába a híveiket, hanem csak magyar szókimondással hirdették véleményüket és szereztek maguknak pártot, mandátumot, tartottak fenn lapot, mindezt idegen pénz és befolyás nélkül. Nincs kifogásunk az ellen, hogy mindenki hirdesse saját politikai felfogását, de ha ezt ebben az országban teszi és ennek az országnak az állampolgára, akkor csakis olyan pártirányzatok szerint teheti, amely tiszteletben tartja a magyar kultúrát, a magyar alkotmányosságot és a magyar kereszténységet, csak ez a három alapja lehet nálunk minden politikai pártnak. Mintahogy tiltva van a köztársasági propaganda, vagy pártalakulás, úgy megtiltandó minden olyan politikai alakulás, amelynek akár titkos, akár nyílt, bevallott célja a magyar alkotmányoság ellen irányul. Ha hiszünk abban — és miért ne hinnénk, hiszen az első ezer év bizonysága szól emellett — hogy sorsproblémáink megoldhatók a magyar alkotmány sáncaiban, akkor nincs szükségünk az idegenből vett kultúrára, szolgai másolatokra, jelszavakra, politikai irányzatokra, másodkézből vett civilizációra. S főleg nincs szükségünk a társadalmi rend, a vagyon, és jogbiztonság ellen indítóit alattomos aknamunkára néhány élelmes, külföldi pénzből táplált lelkiismeretlen kalandor jóvoltából. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a mostani jelenségek sokban hasonlítanak az 1918. évi idők bomlási folyamatához. Akkor a háború borzalmaiban elfáradt és meggyengült néplélek volt a jó talaj, most meg a gazdasági nyomor szántotta népnél igyekeznek termőföldre találni. . . Szekfű Gyula és a középosztály Váratlanul nagy feltűnést és visszhangot keltett Szekfü Gyula karácsonyi cikke a középosztályról és a választójogról. Természetesen ez nem azt jelenti, mintha egy ilyen komoly és hivatott történelemtudós tanítása termőtalajra talált volna annál az úgynevezett középosztálynál és most már ezekután a javulás útjára térne. Mert mi is aláírjuk teljes egészében Szekfü Gyula megállapításait, különösen abban a részében, ahol a választójognak több évtizedes eltolásában vétett a mindenkori hatalom az egészséges polgáriasodás terén, amikor sehogyan sem akarták bevenni az alkotmány sáncaiba azokat, akik végeredményben is egy nemzetnek az alapját, erejét alkotják: a népet. Ebben fájdalmasan igaza van Szekfü professzornak, különösen a háborút megelőző korban. Ezért azonban nem tudjuk a középosztályt hibáztatni, nempedig azért, mert a középosztálynak nem sok befolyása volt a politikai irányításban a kiegyezést megelőző és követő iaökben. Társadalmi berenaezettségünk aug változott a török hódoltság óta egész 1848-ig és ha szeretik hangoztatni, hogy Magyarország nunüig lekésik a reformokkal, akkor van is ennek alapja, mert lüszen a nagy francia forradalom átalakító ereje nem jutott el hozzánk, ami 1848-at megelőző és követő években történt, az csak igen gyenge rezgése volt a nyugati nagy átalakulásoknak. Valahogyan megfordult a kapu, mert amíg a törökvész idejében mi voltunk nyugat kapuja és vedtük a hordák ellen nyugatot, úgy T/8y óta véatük keletet a nyugat eszméi ellen, bátran mondhatjuk, — először is saját magunknál, — teljes sikerrel. Szekjü Gyula cikke vitát fakasztott, szükség van az ilyen szeiiemi jeirazusokra, de nem lusszuk, hogy sokai lunuljanak egyesek belőle, azon egyszerű oknai fogva, hogy a történelemből nemcsak a aourbonok nem tanulÍÜK soliasem, de mert nem is lehet tanulni a történelemből. Feiaa erre a habom befejezése óta más államokban lejátszódott strukturális átalakulás, amelyekre nem gonaoinattunk volna előre, amire szinten nem tanítóit oennunKet a történelem. Ugy veljuk, iiogy inkább a tarsaaalomtuüosoknak van igazuk, aKik azt hangoztatják, hogy a halai éppen olyan megmásíthatatlan törvény a iarsaüalmakra, mint az egyénekre. Ebből következik aztán az is, hogy a tarsaualmak átalakulására, vagy jnisztuiasára nincsen befolyással semmifele politikai berendezkedés. Amikor a torteneiemtudósok, vagy moralisták panaszkodnak, megváüolnak, visszamenően kárhoztatnak bizonyos intézményeket, politikai és társadalmi rendszert, akkor abba a gyermekes, naiv történelemfilozófiába esnek, amely abból az érthetetlen optimizmusból táplálkozik, hogy a társadalmak, ha a hibákat, tévedéseket kiküszöbölnék, örökké élnének. Pedig a halál éppen úgy érvényes a társadalmakra is, mint az egyénekre s ha ezt tudjuk, akkor mindjárt más szemmel vizsgálhatjuk az átalakulások jnoblémáit is. Az egyes t arsadalmak átalakításánál faji, biológiai és gazdasági erők hatnak közre. Hiszen a fáráok ötezer év előtti társadalma összeomlott, hololt a hibák kiküszöbölése esetében még ma is élniök kellene, pedig már ők annakidején a „führerprinzip" szerint uralkodtak és és emelték a gúlákat a munkanélküliség enyhítése céljából. Az 1789-iki nagy és véres francia forradalom kortársai azt írták, hogy ez a világ vége és íme új, nagy, erős polgári Franciaország született meg a helyébe. Az a tény, hogy nálunk a középosztály most már évtizedek óta hibát követ el, csak azt bizonytíja, hogy nem érett meg a vezető szerepre és nem is vágyik nagyon utána. Akik eddig tették, azok is csak kenyérkeresetből, így aztán érthető, ha a látókör nem terjed tovább az egytál lencsénél. A többi osztályok pedig, a felső és az alsó, magukra maradtak. A többség teljes közönnyel szemléli az eseményeket, na<*"on kevesen éreznek sorsközösséget a nagy nemzeti célokkal, a szociális, felebaráti érzés pedig csak a regényekben fordul elő és a programbeszédekben. Ami jiedig a választójogot illeti, amely most áll előkészület előtt, még sok vitát és fel18