Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1937 / 23-24. szám - Vidéki városközpontokat!
Vidéki városközpontokat! Hosszú előkészítés után most került az Országos Iparügyi Tanács elé az ipar decentralizáció kérdése, ami nagy fontossággal bír azért, mert első tervszerű próbája annak, hogy fellendítsék valamikép a vidéki városok gyáripari tevékenységéi. Eddig hiábavaló volt minden jóhiszemű kísérlet a vidéki városok részéről abban az irányban, hogy a helyi gyáripari tevékenységet emeljék, ami nagyon fontos lett volna úgy a helyi ipari és kereskedelmi forgalom emelése szempontjából, de ugyanúgy lényegesen befolyávolta volna a munkanélküliség csökkentését is. A háború utáni helyzetnek egyik szerencsétlen jelensége volt az, hogy Budapest aránytalanul kezdett fejlődni a vidék beözönlése folytán, amelyei természetesen a gyáripar megnövekedése okozót!. Hiszen a háború előtti fővároshoz képest arány ta'anul nagy az emelkedés minden vonatkozásban é> ez egészségtelen a mai határaink közepette. Nem használt semmi olyan kedvezmény, amelyet egyes városok vezetői készséggel nyújtottak volna bármilyen gyári letelepedésnek, miután a legfontosabb szempontra, a forgalmi útvonalakra, vasútokra nem lehettek befolyással. Kézenfekvő a dolognak a lényege, vagyis keresztül kell vinni az egyéb, az egyes városok által nyújtott helyi kedvezményeken kívül az; is, hogy ne érje ezeket a gyárválallatokat nehézség és károsodás a szállítás folytán. Tudvalévő, hogy annakidején a vasúti hálózat úgy lett megépítve, hogy Budapest lett a központja minden jövő és induló vonatnak, teljesen Wien mintájára és így kézenfekvő lett a háború utáni önálló ipari berendezkedésnél, hogy a Budapest az egyetlen alkalmas hely a letelepedésekre. Bornemisza Géza iparügyi miniszternek köszönhető, hogy ezt a kérdést felvette programjába és elindította a dolgot a megvalósulás felé. Nem látunk olyan nehézséget ebben a kérdésben; amely áthidalható nem lenne, hiszen o vasúti tarifálís Kedvezmények nyújtása ebben az esetben felühíU úgyszólván minden egyéb érdeken, mert a vidéki városok organikus fejlesztésére is kell, hogy sor kerüljön végre. Teljesen lehetetlen az, hogy Budapest még tovább fejlődjék az ország kereskedelme és ipa a terén, hiszen ez magával hozza a további munkás és egyéb existencia beözön'ését a vidé'; ré zéröl, aminek ellenében a vidék kereskedelme teljesen elsorvad. Ennek a folyamatnak kell gá'at vetni minden eszközzel és megindítani (gy olyan folyama'ot, airely egészségessé te^zi a vidék ipari fejlődését is. Mintahogy állandóan azon dolgoznak, hogy a falu háziiparosodását növeljék, tanfolyamokkal, egyéb kedvezésekkel, ugyanúgy kell súlyt helyezni arra is, hogy a vidéki városközpontok egészségesen fejlödjenek, növekedjenek. A közel kétmilliós főváros mellett kell, hogy legyenek számottevő vidéki városok is. Elszomorító és hajaink egyik tagadhatatla 1 okozója az a számoszlop, amely például az adózást mutatja, vagy a főváros és az összes vidéki városok egész költségvetéséről szól. Ha csak az 1937. évi jóváhagyott költségvetések i gyik oldalát mézzük, ahol az évi szükséglel van feltűnteve, akkor a következő számokat találjuk. Amíg Budapestnek ez évi 154,612.000.— pengőt tesz ki, addig a vidék líz törvényhatósági joggal felruházott városánál összesen 42,900X01), a többi 45 megyei városnál pedig összesen 41.,420.000.— pengőre rúg. Vagyis kereken a főváros cca 155 mill ójával szemben a vidék 55 városa cca 84 millió pengős szükséglettel dolgozik. Az állami adóalap pedig a fővárosnál M m Ilióval, a vidéki városoknál pedig összesen 28 millió. Esek a számok megmondanak mindent. Ezek a számok mutálják a vidék s*o vadísát a fővároshoz képest, vagy pedig az abszolút fejlödésképtelenségef. Nincs más mód ennek a megváltoztatására, mint az iparügyi miniszter által terveze'.t ipari decentralizáció, amikor a főváros további ipari növekedésének mesterségesen gátat vetnek bizonyos időn keresztül és minden új ipari települést — sőí sok esetben a régieket is egynéhányat — vidékr kényszerítenek egyrészt olyan rendszabállyal, hogy n< in <idnak ki engedélyt a fővárosra és ennek b:zonyos körzetére gyáralapításokra, hanem a nyersanyagnak megfelelően a vidéki városok területére bizonyos rangsorjclzéssel, azonkívül pedig úgy az állami rendes kedvezmények, mint a szállítási ked\ezmények nyújtásával. Természetesen nem könnyű folyamat ez, hiszen a nagy vállalkozások, amelyek export szempontjából is szerepet játszanak, éppen a Duna, valamint a vasúti központ miatt, nehezen tudnak vidéken letelepedni, jólehet a munkabérek tekintetében jelentene részükre bizonyos előnyt a vidék kisebb igényű munkássága. Mindazonáltal meg kell találni azokat az eszközöket, amelyek lehetővé teszik a vidék céltudatos indusztrializálását és ezen keresztül pedig az egészségesebb városfejlődést. „ ... Mindenesetre kétségtelen azonban, hogy a magyar nemzetgyűlés tulajdonképpeni hivatásak köréből egyszerre kilépett és az ,alkotmányozó nemzetgyűlések', a ,constituante'nak őt meg nem illető területére tévedt akkor, amikor a kéttáblás magyar országgyűlés felújításának művelete közben annak a kérdésnek még csak helyet is engedett, hogy a magyar országgyűlés egyik házának megadja-e vagy meg ne adja a korlátlan visszavetés jogát? Mert ez az évszázadok óta fennálló alkotmányos jogkör soha eltörölve vagy megszüntetve nem lett és így az e kérdés felett tanakodó ideiglenes nemzetgyűlés idejében is éppen úgy megvolt és érvényben volt, mint a magyar alkotmánynak bármely másik alkotó eleme; azt tehát ^megadni' vagy ,meg nem adni' se nem kellett, se nem lehetett..." (Simontsits Elemér f: „A titkos választójog és a felsőház reformja." Budapest 1934.) 164
