Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 23-24. szám - A Főváros és a Kisgazdapárt

ovciros A Főváros és a Kisgazdapárt Irla : CZIRJÁK ANTAL, orsz. képviselő Az egyik íővárosi heti lap nyári cikkére hívták fel a napokban figyelmemet. Czirják támad cím alatt tárgyalja a fővárosi féllmatalos költségvetési beszédemnek azt a részét, amelyben kifogásolom a főváros pénzügyi politikájából azt a tényt, hogy fillérekkel fizeti vissza legsúlyosabb kölcsöneit. Ragyogó fővárosunk szempontjából ezt a lehetőséget én is szerencsésnek tartom, végzetesnek azonban ama intézményeinél, amelyek kölcsöneikkel a múltban súlyos veszteséget szenvedlek és a jövőre sincsenek kellőképen megóva. Az 077-ról példaképpen beszéltem, melynél a tényleges üe?zte*ég már közel jár az 1 millióhoz, és aggályom van a tövárösnak hitelezett közel 60 mülió kondi ÜTI-Kölcsönök, a legkisebb emberek ;ntézményének pénzét illetően is. Ugyanez a helyzet a MABT nái 15 mülióval. A íélrivatalos szerint nem közömbös, hogy agrárpártunk a Kisgazdapárt, milyen színű szemüvegen nézi fővárosának problémáit? Fájlalja, hogy szóvá tettem, miszerint a főváros vagyongyarapodása darái a a>: említett országos intézményekkel szemben nem eléggé méltányos, de örül, hogy Remén vi-Sehneller Lajos dr. — a nemrégen még a Fővárosi Községi Takarék vezetője — „erélyesen és azonnal megvédte a főváros pénzügyi politikáját." Nos, Reményi-Schneller képviselőtársain a védelemben erősen tévedett, amint azt neki, nyomban felszólalása után az OTI nyomtatott £árszámadá ával be is bizonyítottam. De tévedett képviselőtársam abban is, hogy a „főváros minden kölcsönét visszafizeti, a külföld'ekei százszázalékig," amint az „Uj Budapest' is állítja. Köztudomású ugyanis, hogy azon időben egyezett meg a főváros a Mendelssohn-cég dollárkölcsönének visszafizetése tekintetében, több mint 7 millió pengő árfolyamnyereséggel, vagyis megtakarította ezen kölcsönének majdnem fele összegét. Fzt is a Községi Takarékpénztár bonyolította le. Kétségkívül, ma már nem annyira a valorizáció, mint inkább a kéz a fontos, azonban az OTI mellett a fővárosi kistőkés kezek szintén fontosak. Legyen meggyőződve a székesfőváros, hogy minden magyar ember a legnagyobb gyönyörűséggel szemléli e város fejlődését, gazdagodását. Meleg szívvel öi ülünk idegenforgalma növekedésének, gyógyforrásai feltárásának. Ha nem is veszünk részt közvetlenül a fővárosi politikában, féltő gonddal ápoljuk Budapeet érdekeit; terveik, a város fejlesztése nálunk is állandó megbeszélés tárgya. Csupán egyet tessék megengedni. Hogy ulhmdó"/i párhuzamot tartsunk a főváros és a vidék erdekei között, hogy ennek kapcsán Budapest hitelképességének fenntartásáról mi is beszélhessünk, hogy a főváros ne legyen kénytelen a talán kizárólag neki jövedelmező országos intézményeket állami, tehát a vidékről is felszívott pénzeken létesíteni, hogy alacsonyabb fogyasztási adók és vámpolit;kájával nemcsak a falun segítsen, de saját lakosai megélhetésén is könnyítsen. Tagadhatatlan, hogy a főváros, mint az ország leghitelképesebb szervezetének hitelét semmiféle formában sem szabad rontani. De ehhez az is kell, hogy a főváros minden hitelezőjét egyenlő elbánásban részesítse. Zseniális pénzügyi gesztus volt a cca 27 millió pengő letételével az 1897., 1903., 1916., 1918. és 1920. évi kölcsönkötvényeket kisorsoltatni s sok-sok milliós tartozástól szabadulni. Ezzel elérte a hadikölcsönök és az 5%-ra valorizált életbiztosítások nívóját akkor, amikor pl. a vasúti társaságok 12—15%-ig fizettek, amikor a háború előtti Buda. pest vagyona 300 millió arany koronáról ma 980 millió pengőre emelkedett, amikor a főváros kölcsöntartozása az 1935. évi 349 millióról máig 305 millióra csökkent annak dacára, hogy időközben 29 millió pengő újabb kölcsönt is felvett . . . Feltétlen jogos kívánság az elmaradt forgalmi adók, kórházi ápolási díjak és hasonlók állandó bekövetelése, de túlzott jóindulat kell pl. ahhoz, hogy túlnyomórészt az államot terhelje a Boráros téri híd építési költsége s ugyanakkor hiába követeltem a betterment bevezetését, níely értékemelési adó — a két parton — a híd épitési költségeinek lényeges részét fedezhette volna. Vajon nem így lesz-e az óbudai híd környéke is? Pedig az egyesek túlzott jövedelme nagyon is ráférne vidéki városaink szociális intézményeinek fejlesztésére. Nagyon hálás a falu az évi egy millió métermázsa elfogyasztott burgonyáért, a nagy húsfogyasztásért, a 130 millió liter tejért, de jobban szeretné, ha nem nyomnák árait a túlzott kövezetvámok, ]\, o. személyszállítási tarifa és számtalan vásárpénz felárral értékesülő sertések, a 12 fiMérrel vásárolt és 28 fillérrel kimért tej árdifferenciák, hanem leszorítanák mindezeket — mondjuk — a felére, hogy azután „a város és falu testvériesülése érdekében — őszintén — zenghessünk szívhez szóló tirádákat" .. . 157