Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 21-22. szám - Mi lesz a tanyai közigazgatás kérdésével ?

ennél a nagyvállalatnál. Ez nem magánérdek, hanem közérdek. Közérdek azért is, merít világviszonylatban nagy értéke gazdasági életünknek, valamint a részvényesek és hitelezők érdeke is túlhaladta már a magánérdek határait, nemszólva a foglalkoztatott munkásokról és tisztviselőkről. Ha az utolsó öt év mérlegeredményeit vizsgáljuk, akkor a következő érdekes adatokra bukkanunk. Az utolsó ötév alatt kimutatott veszesége a vállalatnak z 1,750.000 pengőt tett ki kerek összegben. Elvesztette összes tőketartaléka, kivéve az érékcsökkenési tartalékot, amely fedi a gyári felszerelés mérlegértékét, vagyis a felszerelés már le van írva. üe mit sem jelent ez akkor, amikor a kimutatott 17,400.000 bruttó nyereségből még ma is végül 1.5 millió veszteség marad. Közgazdasági értékét azok a számok jelzik elsősorban, amelyeket munkabérekre és fizetésekre fordított a gyár. Ézek szerint az utolsó mérlegében 12 milliót fordított erre a célra. És hogy nem rossz üzlet a vállalkozás, azt megmutatja egy igen érdekes szám. Ugyanis ötévvcl ezelőtt a bruttó nyereség 8,300.000 pengőt tett ki és ez ma 17 és félmillió, vagyis 9 millióval emelkedett ötév alatt. ,ellenben ugyanekkor a munkások és tisztviselők fizetése csak 2.5 millióval emelkedett. Vagyis az emelkedés aránya 9:2.5 millió. Ez nem származhatik a munkabérnivó csökkenéséből, sem pedig a racionalizálásból, habár e két tényező is nagy szerepet játszik, de nem ez az ok. Hanem csakis a jövedelmezőség hatalmas emelkedése, amit akár a külföldi szállításokban, akár a belső közmunkákon keresnek, tényként áll előttünk és ebből csakis azt a következtetést tudjuk levonni, amiért indokolni akarjuk a beavatkozás szükségességét: nem jó kezekben van a gyár vezetése. Helyesebben úgy írhatnánk ezt körül, hogy csak. nagyon kevesen élvezhetik ezt a jövedelmezőséget, hála a fejlett mérlegtechnikának és a szindikátusi intézménynek. Mert a részvényesek nem élvezhetik a jövedelmezőséget, az államkincstár sem, továbbá a foglalkoztaott munkásság sem. Holott jövedelem az van, sőt az adóssága sem csökken olyan arányban, ahogyan kellene. Ezekben a titokzatos számokban van tulajdonképpen a probléma elrejtve, még akkor is, ha a nyereségemelkedés részben az ingtlanok értékesítéséből származhatik. Nem tudjuk sem mi, sem sokan mások megérteni, hogy mik a céljai ennek a 'mérlegjelentéseknek most már évek óta, talán az, hogy annál inkább juthassanak közmunkákhoz, gondolván, hogy az állam így siet a segítségükre? Lehet, de ez sem folytatódhatik a végtelenségig. Véleményünk az, hogy módot 'kell találni a beavatkozásra, akár szép szóval, akár csúnya szóval, bármily furcsának látszik is, de a közgazdasági érdek ezt diktálja. Meg kell szüntetni a Ganz-gyárnál a részvénytársasági formát, ha továbbra is igényt tart állami és egyéb közületi szállításokra, 'mert nincs értelme az állam részéről ilyen támogatásnak, ha a tejfelt titokzatos kezek, még titokzatosabb -módon leszedik és végül a gazdasági életnek itt maradjon az ócskavashulladék és a — tapasztalat. Különben is logikus és főleg gazdaságosabb az lenne, ha az összes állami és közületi megrendelések, ha olyan természetűek, a MAVAG-nak jussanak, miután ez az állami vállalkozás is deficites és ezt a deficitet úgyis az adózók nyögik. A Ganz-gyárra pedig különleges rendelkezések hozandók minél előbb. HÁROMMILLIÓ ember egy gyűlésen, ez eddig elképzelhetetlen és veretlen rekord egy népgyűlésen, tnnek aranyában nálunk talán futballmeccsek vetekszenek a látogatottsággal. Hiába, Németország a szervezés és szervezettség hazája, utolérhetetlen a tömegmozgalmaknak kiállításában. A több évtizedes drill diadala. Azonban sajnos, ez még mind nem elég. Mert ha már a tömegeket számoljuk, akkor odajutunk, ahol tartottunk 1014-ben, amikor hiába voltak meg a tömegeink, szervezettségünk, drillünk, a nagyobb tömeg, amely a nagy-entente zászlaja alatt állon, mégis legyőzött bennünket, német barátainkkal együtt. Mert mi a helyzet ma? Ugyanaz, ami volt 1914-ben. ,,-,•!_!.i_J iuuJjllU • LEHET, hogy nem értünk a külpolitikához, de immár közel húsz éve, nogy sehogyan sem haladunk előbbre ezen a téren. Mert nincs most semmi feltűnő abban a viszonyban, amelyben jelenleg élünk közvetlen szomszédainkkal, az utódállamokkal, de abszolút megegyezésről beszélni még nagyon is korai volna. Nem volt eddig és úgy véljük, nem is lesz nagyon sokáig olyan kormány, amelyik vállalná egy olyan megegyezésnek az ódiumát, amely elszakított véreink sorsára ne lenne tekintettel. Nincs itt sajnos még semmi változás és nincs is kilátás arra, hogy javunkra ilyesmi beálljon. Ami a külpolitikai orientációt úleti, hát bizony azon sem sokat változtathatunk, mert ez nem rajtunk múlik csupán. Hiszen szép azoknak a naiv amatőröknek az elgondolása, akik úgy vélik, hogy nekünk nyugat felé kellene orientálódni, úgy a francia, mint az angol tájak felé, igen ám, de hogy képzelik el ezt önkéntes kütpolitikusaink? Nem tudják, hogy ebben a tekintetben is van bizonyos szubordináció és érdemi múlt. Mert ehhez mi be vagyunk osztva azok fennhatósága alá, akik bennünket megelőztek, még 1916-ban, vagy 1917-ben. Tehát csak azokon keresztül juthatnák oda, akikkel pedig, mint előbb mondottuk, nagyon soká nem tudunk megegyezni... • A KIRÁLYKÉRDÉS is sokszor szerepel mostanában és általános feltűnést keltett a kitűnő Eckhardt Tibor megnyilatkozása Körmenden. Akik csak egy kicsit is bírnak a mai helyzetben áttekintéssel, tudják, hogy ez a kérdés nem azért van félretéve, mert nem időszerű, hiszen egy királyságban a királykérdés mindig aktuális, amíg nincs a királyi trón betöltve, hanem azért, mert az ország közvéleménye nincs ebben a tekintetben egy plattformon, sőt mondhatnók, hogy hármas szakadás van, mégpedig a Habsburg-pártiak, a szabadkirályválasztók és királynélküliek, a diktatúra pártiak. És mindezeken felül pedig ott áll az a lehetetlen helyzet, hogy úgy közeli, mint távoli barátaink gyámság alatt táriának ebben a vonatkozásban. Nem titok ez, mindenki tudja, hogy ebbe nemcsak a közeli barátaink — ezek aztán alaposan — de a távoli barátaink is — ezek még alaposabban — bele akarnak szólni. Sőt, legyünk őszinték: nem engedik. így aztán érthető, ha súlyos ez a kérdés és szeretnénk sokan minél jobban kitolni a megoldását, illetve aktualitását. Mit tehetnénk magunk ebben a tekinteben? 156