Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 21-22. szám - Jogfolytonosság és közjog

Rovatvezető : Fehér Andor dr. Jogfolytonosság és közjog lrta;>s. PETRICHEVICH GYÖRGY Egy olyan autonóm intézmény, mint amilyen a Katonai Mária Terézia Rend, amely alapítása óta önálló vagyonnal és kormányzattal rendelkezett, a háború után beállott zavaros időkben, az Osztrák-Magyar monarchia összeomlása után szintén zavaros helyzetbe került. De csak addig, amíg nem dőlt el a magyar nemzetnek az a kívánsága, hogy a jogfolytonosság alapján állva folytatja önállóan is nemzeti életét, vagyis híven ősi történelméhez, az ezeréves magyar királyság alapján áll és államformája marad ezentúl is a királyság. Ebben a helyzetben egész természetessé vált, hogy minden olyan intézmény, amely fennállását valamely magyar királynak köszönheti, kizárólag és továbbra is magyar intézmény marad. Miután már korábbi fejtegetéseimben, előadásaimban, kiadott könyveimben is megdönthetetlenül bebizonyítottam, hogy a Katonai Mária Terézia Rend magyar királyi alapítás, így egész természetes, hogy a magyar államnak elvitathatatlan igénye volt teljes mértékben ennek a rendnek minden vagyonára és a magyar királyság az alapítási okmányhoz híven folytatja ennek a rendnek a fenntartását. Ebben az értelemben 1931. október 15-én ünnepélyes keretek között nyilatkozzott v. Horthy Miklós kormányzó úr is, amiidőn kijelentette, hogy a Katonai Mária Terézia Rend továbbra is fenntartandó „magyar rendként és alapítványként". Alábbiakban ismét néhány dokumentummal támasztom alá ezt a helyzetet, kezdve IV. Károly királynak utolsó parancsának leközlésével és a hozzáfűzött kronologikus egyéb adatokkal. Ez a legfelsőbb parancs 1919. március 23-án kelt Eckerstauban és szószerint így hangzott: ,,Az adott viszonyok meggátolnak abban, hogy a Rend alapítólevelében gyökerező, a Katonai Mária Terézia Rend alapszabályai értelmében engem megillető nagymesteri jogokat mindenkor teljes mértékben gyakoroljam. Minthogy azonban Én a Rend érdekeinek és tagjai alapítványj ogi igényeinek állandó megóvását melegen szívemen viselem, elrendelem, hogy engem ebben a feladatban a Rend kancellárja helyettesítsen. Elvárom, hogy a Rend ügyei — változott viszonyok adta körülmények figyelembe vétele mellett — szigorúan a rendi szabályok és az Én illetve a nagymesteri méltóságban Istenben boldogult elődeim által kibocsátott rendeletek és irányelvek értelmében tovább vezettessenek. Kívánom azonban, hogy valamennyi fontos rendelkezés tudomásomra adassék". IV. Károlynak 1919-ig a mindkét államban bizonytalan helyzet idején kiadott eme parancsa kétségtelenül oly szükségrendelet, mely hivatva volt a Rend működését a normális régi állapot remélt helyreállításáig biztosítani. Utasítást tartalmaz a nagymesteri parancs arra is, hogy a változott viszonyok adta körülmények mindig figyelembe vétessenek. Röviddel e garancs kiadása után a viszonyok Ausztriában még rosszabbra fordultak: a köztársaság 1919 április 3-án eltörölte a Rendet, a dinasztiát száműzte, sőt még magánvagyonát is elkobozta. Nemsokára az osztrák pénzügyminisztérium (Kat. felszámoló hivatal) határozottan eltiltotta a rendkáptalanok működését. Magyarországon ellenben a 130 napos rémuralom bukása után helyreállott a jogfolytonosság, a nagymesteri parancs végrehajtása tehát úgy a hivatalos köröknek, mint a rendvitézeknek feltétlen kötelességévé vált, miután — s ez egyedül csak Magyarországon (!) — a többi régi törvény és törvényes rendelkezés közt a Libri-Regii-be 1764-ben bevezetett alapszabályok is automatikusan újból jogérvényessé váltak. (Orsz. Levéltár.) Maga az akkori rendkancellár, az osztrák Conrad gróf tábornagy is elismerte ezt, is a helyreállított magyar királyságra támaszkodva hívta egybe a következő káptalanokat: „Egy rendi káptalannak . . . összehívására nem tettem lépéseket, mert az 1919 április 3-iki osztrák törvény a Rendet eltörölte ..." csak később, a tanácskormánynak Magyarországon történt eltávolítása után . . . folytatta a káptalan működését, írja Conrad 1922. III. 22-én Seípel szöv. kancellárnak., Conrad tehát helyesen állapítja meg, hogy a káptalan törvényes fórum, melynek egybehívására a jogalap: a magyar királyság (monarchikus államforma). Hasonló értelemben írt Conrad gróf 1921. IX. 27-én Magyarország Kormányzójához is: „. . . mikor Magyarországon a monarchikus államforma ismét jogaiba lépett, a rendkáptalan is folytatta normális működését", azaz helyes közjogi megérzéssel a magyar királyságban látja a káptalan működésének jogalapját. Ugyanennek a felismerésnek ad kifejezést a gf. Conrad halála után az osztrák rendvitézektől egyoldalúan, a magyar rendvitézek bevonása nélkül rendkancellárrá választott Dankl vezérezredes*) is. Arz vezérezredeshez 1927. JX. 29-én intézett levelében: „Elvileg azon az állásponton állok, hogy mi ... teljesen jogosítva vagyunk felváltva Wienben és Budapesten káptalani ülések megtartására.**) ... De köteles vagyok ily lépés alkalomszerűségével is számot vetni. Becses fáradozásaid dacára alig kerülhető el, hogy a dolog ne tereitessék politikai térre. Magától értetődő lenne, hogy Te és az Ausztriából Budapestre *) Gf. Danid vezérezredes fejtegetése csupán magánvélemény, mert hisz az Ausztriában eltörölt Rendnek nem lehet ott hivatalosan elismert kancellárja. Ezt a körülményt aagyair 'részről szem elől tévesztették és az Ausztriában magáinintézményként megkért remdvezetőséget éveken át mérvadó elöljáró szervnek tekintették. **) Nagy tévedés, mert hisz ha igy lenne, akkor káptalanokat ugyanezen a jogon Prágában, Zágrábban stb. is egybehívhattak volna. 150