Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 15-16. szám - VIII. Henrik záradék - Az 1914. XIV. t. c. története

Heg kell vonni a Telefonautomata r.-t. koncesszióját Aminthogy teljesen felesleges volt magánvállalkozásnak kiadni egy ilyen kedvezményt, amelyet maga a posta is fel tuda'.t volna saját kezelésében és beruházási programjában állítani, a nyilvános telefonállomásokat. Itt van az ideje már, hogy azt saját kezelésébe vegye á:. Az a sok panasz, ami lépten-nyomon elhangzik e vállalkozás ellen, módot ad a m. kir. postának, hogy viszszavonja engedélyét és vegye saját kezelésbe. Hiszen ennek a társaságnak már megtérültek bőven az összes befektetései azokból a bennrekedt obulusokból, amelyekkel az ideges polgárok adóztak e pár év alatt azon a címen, hogy nem jelentkezik a központ. A postának úgyis megfelelő műszaki gárda áll a rendelkezésére, amelynek a segítségével rendben tudná tartani ezeket a nyilvános állomásokat és akkor még nem beszéltünk arról a horribilis jövedelemről, amit a kincstár élvezhetne. Ez a jövedelemtöbblet aztán módot nyújthatna a telefonbeszélgetési díjak leszállítására. Teljesen felesleges ennek a koncessziónak a további fenntartása, tessék sürgősen a szerződés értelmében átvenni és saját kezelésben továbbfejleszteni. • • • Á bankáregyesület és uj elnöke Kissé furcsán hangzik, hogy a bankáregyesület nem talált széles e hazában más érdemdúsabb elnököt, mint azt az úriembert, aki a hitlerista Németországból ide— menekülve olyan kedvezményeket kapott letelepedéssel együtt, amely csak keveseknek jár ki és ezt sikerült is neki gyorsan meghálálni olyannyira, hogy a királyi va lutaügyészségnek is sok munkát adott. Sőt ő maga is vendége volt ennek az intézménynek rövid időre, amíg sikerült neki „kimagyarázni" magát metódusai felöl, amelyet a bankárszakmában itt is meg akart honosítani. Ugylátszik eredménnyel, mert munkásságát egy erkölcsi testület az elnöki székével babérozta fel. Hát jó, utóvégre ízlés dolga az egész, csak ne legyen ez tüntetés az újabbkorú kodifikációink ellen. Viselje egészséggel új díszét. S főleg ügyeljen arra, hogy ne hívják meg ismét vendégségbe oda, ahol már volt. Mert akkor nehéz lesz szétválasztani az egyénit a testülettől. Cü/liroiiiliu NEM OLCSÓ az emberélet, akárhogyan is szeretik úgy feltüntetni. Ha a tudós matematikusok számszerűleg akarják egyetlen középkorú munkabíró ember összegszerű értékét kiszámítani, akkor rendszerint húszezer pengő tökének megfelelő összeget hoznak ki eredményként, ötszázalékos kamattal való tőkésítés alapián, tehát elég reálisan. Azonban az olcsó emberélet jelszó nem erre szokott vonatkozni, hanem a háborúra. Pedig itt sem áll fenn ez a megállapítás. Ha például azt akarják az egyes háborútviselt államok kiszámítani, hogy mennyibe került nekik egy-egy ellenséges katona elpusztítása, akkor megdöbbentő számokra bukkannak. Csak a régi, kisebb háborúkat véve alapul, nagyjából a következő számokat kapjuk: Franciaországnak az 1870—71-iki háborúban minden elesett német katona kereken háromszázezer frankjába került, beleszámítva a hadiköltségeket és sarcot is. Egyetlen egy emberélet 300.000 aranyfrank'?! Tehát nem olcsó az emberélet sem. A többi háborúról nem is beszélünk, a világháború eredményei ebben a vonatkozásban pedig egyenesen csillagászati számokat adnak. Csak azt, nem tudjak sokan megérteni, hogy miért futja akkor iiunden összeg, s a jó békében a gyermekhalandóság csökkentésére nem telik száz frank sem fejenként . . . • • • CSODÁLATOS, milyen éleslátásúak a társadalomtudósok és még csodálatosabb, hogy helytálló megállapításaik nem nagyon Segítenek a fejlődés fokozatain. Régi feljegyzésekben kutatva, találjuk meg Gustav Le Bon 1910-ben megjelent könyvében (La psychologie politique et la défense sociale" Paris, 1910. Flammarion) a következő megállapításait, (amelyek oly szépen reáhúzhatók egy negyedszázad után is mai életünkre): szerinte a politikai életre három fölényczö van végzetes befolyással. Először az etatizmm babonája, amikor politikusaink azt hiszik, hogy törvényekkel is lehet a nép sorsát irányítani. Másodszor a félelem politikai szerepe, amikor államférfiak és pártok meghátrálnak a nép demagóg követelései elöl. Harmadszor az egyetemi oktatás, amely mindenütt nagyigényű, tehetetlen kezdeményezésre képtelen szellemi proletáriátust zúdít a társadalmakra . . . • • • A VILÁGHÁBORÚ évfordulója alkalmából nem lesz érdektelen Major tábornok úr érdekes cikkéből idézni, amelyet nemrégen irt a Magyar Katonai Szemlébe. Ugyanis az volt a régi Monarchiában a szokás, hogy az Osztrák— Magyar Bank „hadipénzkészlet" címén tartalékolásokat végzett, amelynek összegét eserölesetre egy vegyes bizottság állapítota meg. így 1912-ben erre a célra az állami banknál kétmilliárd koronát tartalékoltak a kövétkezö beosztással: első 8 napra (mozgósítás) 800 miliőt és a további 82 napra 1200 milliót. Vagyis a szakértők vélemény szerint 90 napig tarthat csak a háború. 1912. november 11-én összeült szakértői bizottság ülésén Popovics Sándor, az akkori állami bank kormányzója, felvettete azt a kérdést, hogy vájjon mennyire volna szükség, ha a háború tovább tartana, mint 90 nap? Erre a szakértők, a kormány kiküldöttei, egyhangúlag állapították meg, hogy erről szó sem lehet, elképzelhetetlen, hogy a háború 3 hónapnál tovább tarthasson, mivel a Jo SÁtni hadviselés mellett erre a iiadvi • selö hatalmak egyike sem volna képes!" A többit Htár tudjuk czíUt: három hónao helyett ö'venhél h.'napig tartóit a világháború... 116