Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 5-6. szám - Nagybirtok hitbízomány és telepítés

mert csak így tehette meg, hogy 1935 novemberig 547 vagon rozsot vihetett Ausztriába, 599 vagon búzát Svájcba, 2062 drb szarvasmarhát Olaszországba, 27438 drb sertést Csehországnak, 746 lovat Svájcnak, 3690 szarvasmarhát Németországba és 1072 drb-ot Ausztriába, stb A kisbirtokosok terményeinek értékesítésével a Hangya kísérletezett és főleg csak tojást, konyhakerti veteményeket és gyümölcsöt exportálhatott, ezek a tételek azonban külkereskedelmi mérlegünkben eltörpülnek a fentebbi tételek jelentősége mellett. Igazolja tehát egyik legnagyobb szövetkezetünk magatartása is, hogy nálunk a kisbirtokosoknak a közgazdasági termelésbe való szövtkezeti bekapcsolása még nagyon korai és ezt csak lassú, de értékes neveléssel érhetjük majd el, annál is inkább, mert a magyar nép lelki sajátosságát is ismerni kell, mely még élesen különbözik a dán és holland mezőgazda lelki sajátosságától. Végül közgazdasági szempontból fel kell még hívnom a figyelmet az egyik legnagyobb jelentőségű kérdésünkre, a fakérdésre, melyet a nagybirtokok nélkül megoldani teljesen lehetetlen lenne és amely téren eddig tulajdonképen csak a hitbizományok tettek valamit. Térjünk most át a birtokpolitikai részre. Legelső kérdésünk az, hogy szükség van-e ujabb kisbirtokok radikális létesítésére akkor, amikor már 1925-ben a 100 holdon aluli gazdaságok száma 98.8% volt, a középbirtokok száma 1.08%, míg a nagybirtokok száma 0.13%. Tudjuk, hogy az élők közötti jogügyletek, de legfőképen a mi örökösödési jogunk és legújabban a kényszerárverések az elaprózódást álandóan siettetik. A hitbizományok önként is lemondottak már tekintélyes birtokrészekről, hogy a kisemberek terjeszkedését elősegítsék. Az 1920. évi radikális földreform, mely szintén tekintétélyes területet kapcsolt le, természetesen a hitbizományi birtokokról is, szintén hozzájárult az elaprózódáshoz, de azt ma már mindenki tudja, hogy inkább károsan, mint hasznosan. Amíg a nagybirtokok lekapcsolt területrészein addig szorgalmas cselédek, uradalmi családok élhettek és amíg ezen területek után az államkincstár biztosan számíthatott az évenkénti adójára, amíg ezen területekkel megerősített hitbizományi birtokállag lehetővé térte a nagyobb szociális igények kielégítését is, most ezek a földek szétdarabolva, szinte parlagon hevernek, mert a tulajdon legtöbb helyen már harmad- és negyedkézben van, jó része feles, vagy harmados bérletbe kiadva és adóját behajtani nem lehet. Ha ezen területeken termését megtekintenénk, bizony szomorú képet látnánk. A termés a gaztól és gyomtól szinte ki sem látszik, de jórésze szégyenletében a földből ki sem bújik, mert e táblák mellett kétméteres uradalmi kukoricaszárak törnek az ég felé, természetesen uradalmi területen. A kételkedőknek akár pl. a szentesi vármegyei gazdasági felügyelő, vagy akár az OFB is ennél még érdekesebb adatokat fog szolgáltatni. Amikor a földet osztogatták, nem gondoltak tehát arra, hogy ezzel milyen gazdasági és szociális károkat követnek el. Az 1920. évi radikális földbirtokreformra vonatkozólag már illetékesebb helyekről is elhangzott, hogy az nagyon elhibázott és rosszul sikerült. Pedig ezt a reformot is épen az az agitáció és épen úgy kívánta, mint a mostani. Most is ígérgetnek földet mindenkinek, most is osztogatják már előre a nagybirtokokat, nem törődvén azzal, hogy a hiszékeny emberekkel szemben milyen óriási felelősséget vállalnak. Mi szükség van teleptíésre, amikor ma 627.000 gazda birtokát terheli adósság és ebből 600.000 kereken a 20 holdon aluli kisgazda, míg a védettség is ezeknek csak 12%-át érinti. Ebből csak az következik, hogy először a meglevő birtokokat kellene megerősíteni, mert egyrészt telepíteni, másrészt ugyanakkor kitelepíteni, nem lehet birtokpolitikai feladat. Egy radikális földosztás során felmerül azonban az a kérdés is, mi legyen a nagybirtokok rosszabb minőségű földjeivel, melyek ma a jó minőségű földek között elvegyülve veszteségüket szemléltetően nem mutatják ki. A telepítendőnek rossz földet természetesen adni nem lehet, azt el sem fogadnák, ha pedig vegyítve kapják, akkor rájuknézve az értéktelenebb rész elveszett. Ha a nagybirtoknak hagynák meg, — hogy csináljon vele amit akar —, az erre bizony már nem fog reflektálni. Ezek a területek pedig hazánkban sajnos összeségükben elég nagy területet tesznek ki és ezek most már véglegesen el fognak veszni mégaz erdők számára is, mert fa sem terem meg rajtuk. A külföldre való hivatkozás is indokolatlan. Nem lehet azt állítani annak, aki kicsit is tájékozott a külföldi helyzetben, hogy kint mindenütt már megszüntették a nagybirtokot és a régi kötött rendszereket. Kétségtelen tény ellenben, hogy Angliában a földbirtokok számának 2/3 része u. n. entail, azaz hitbizomány és Németország 4/5 részében pedig törzsörökléssel biztosítják a birtokoknak egy kézben és egy tagban való maradását. De ez helyes is, ha nem akarják egy emberöltő múlva az egészséges kis- és nagybirtokok helyén, az elaprózódás folytán, a hemzsegő mezőgazda proletárokat minden nyomorukkal. Ez a helyzet pedig nálunk is be fog következni, ha idejében vagy örökösödési jogi reformokat nem hoznak, vagy valamely megkötöttséggel, — legyen az hitbizomány vagy másnevű —, meg nem állítják az elaprózódást, annak dacára is, hogy ez nálunk még most nehezen menne. Igenis kell telepíteni, de nem fehér asztal mellől és nem úgy, hogy az egyiktől elvesszük és a másiknak odaadjuk, különösen ha hangoztatjuk a magántulajdon szentségét és ha nem akarjuk a legkisebb földmunkásból iis az ambíciót és törekvést, jövőbe vetett hitét kiölni. Kell telepíteni, de ehhez alapos megfontolás, széleskörű ismeret és tájékozódás, elsősorban a magyar kisember lelkületének ismerete szükséges. Tehát, ha segíteni kell mégis, hogy segítsünk ezen a problémán? Ugy, hogy meg kell adni a módot, hogy a kisember szerezhesse meg maga a földjét, ott ahol ő akarja. Ehhez kell lehetőséget nyújtani és azután atihoz, hogy megszerzett földjét meg is tarthassa. Ezek a lehetőségek pedig elsősorban adókedvezmények, vagy adómentességek legyenek, mert a súlyos adó öli meg legelőször. Jutassanak neki olcsó jószágot, olcsó felszerelést lehetőleg a szövetkezetek közreműködésével, de ugyanakkor gondoskodni kell arról is ,hogy rátermett tanítók, gazdasági előadók, a közigazgatásnak szociális érzéstől áthatott tisztviselői, elsősorban a jegyzők oktassák ki a helyes gazdálkodásra, az értékesítési lehetőségek megválasztására, a szövetkezeti eszme pártfogolására stb. A leghelyesebb telepítési folyamat a történelmi kialakulás. Az eladósodott és így életképtelenné vált nagybirtokosok úgyis túladnak birtokaik egy részén, itt kell azután államilag ügyelni arra, hogy a földet a rátermett kisgazdák elől ne az idegen tőke kaparintsa el. Egy hitbizományi reformnak is csak arra szabad kiterjeszkednie, hogy az esetleg eladósodott, vagy extensiven gazdálkodó hitbizományokat oldhassák fel, de az egészséges .szinte 56