Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 5-6. szám

NAPIRENDEN VAN: 1. Az iparügyi novella 2. 4 telepítési javasfiat 3. Hodzsa utazásai 1. Az első lépés a védelem felé: az iparügyi novella. Mármint az a tény, hogy az iparnak nálunk külön mi­nisztériuma van, élesen domborodik ki a most tárgyalás alá kerülő iparügyi novellából. Tagadhatatlan, hogy hi­vatást tölt be és jól tölti be az új minisztérium, amikor a védelme alá tartozó foglalkozási ágaknak az új tör­vényjavaslattal hathatós védelmet nyújt. A javaslat in­dokolása meg is jelöli ezt az utat, amely úgy szól, hogy a külföld legújabb kodifikációi is mintegy visszatérést mutatnak a régi céhrendszer felé. Ha ez a novella nem is tűzi ki céljául ezt az utat, de tagadhatatlanul megta­láljuk benne a ma élő ipari társadalom anyagi érdekei­nek erős védelmét. Kétségtelen, hogy az iparügyi minisztérium szivén viseli a küzdelmekkel teljes iparosság jelenlegi érdekeit, amikor ebben a novellában is súlyt szerez a tisztes fog­lalkozásoknak, megvédi, sőt fejleszti a tudást a mester­vizsga meghonosításával, azonban tagadhatatlanul ezzel önkéntelenül ujabb és ujabb sorompókat állít fel a kenye­rét keresni akaró magyar társadalmi rétegek között. Az a pont, amely arra vonatkozik, hogy az iparigazolványok kiszolgáltatására befolyással lesz a helyzet szükségessége is, vagyis bevezethetővé válik a zárt szám rendszere, igen hatásos védelmet jelent a már révbejutottaknak, azonban nehéz akadályt gördít azok elé, akik szintén munkával szeretnének boldogulni a nehéz időkben. Meg aztán nem szabad megfeledkeznünk a nagy általános ér­dekek és igények szempontjából nagyon fontos körül­ményekről sem. így többek között arról, hogy amikor a föld, a magyar föld nem tud minden egyes embernek le­hetőséget nyújtani a kenyérkeresethez, akkor egész ter­mészetes, hogy az ipar mezején is keres boldogulást a föld népe, régi folyamat ez az iparosodás terén és sok­szor nem jelentéktelen az a szám, amelyet a gyáripar fej­lettsége jelent a magyar társadalom kebelén belül is az ilyen felesleg felszívódásában. Nem tudunk elzárkózni ama igazság megálapítása elől sem minden ilyen szabályozás vizsgálatánál, hogy amikor a ma jelenségeiből levont konzekvenciák szerint, a ma egy táborba tartozók érdekeit akarják törvényes szabályozással megvédeni, akkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a jövő generációt és főleg nem lehet magas válaszfalakat éptíeni az egyes társadalmi osztályok közé. Ne kössük béklyóba az emberek cselekvési szabadságát olyan pontokon, ahol a struggle for life, a megélhetésért való küzdelem amugyis igen erősen próbára teszi őket. Miként a szükséglet nem szabályozható rendeletekkel, miként az időjárásra sem tudunk befolyást gyakorolni rendeletek kibocsátásával — pedig milyen jó lenne mond­juk ez a mezőgazdasági termelés szempontjából és ér­dekében! — éppen így káros lehet az egyes foglalkozási ágakba tartozók beskatulyázása, mert akkor nem tud igazodni a szükséglet szülte igényekhez. Nálunk már az 1884. évi XVlI-ik törvénycikk fektette le az alapjait az iparszabadság megszüntetésének, ennek folytatása volt az 1922. évi XH-ik törvénycikk és most pedig a soron lévő iparügyi novella. Szerintünk állandósítás esetén fo­kozatos visszafejlődést jelent, mert a mai fejlett techni­kai irányzatok mellett még jobban kidomborodott az a tendencia — amely annakidején, a gépesedés korszaká­nak kezdetén géprombolásos megmozdulásokhoz is ve­zetett — hogy egyre kevesebb emberi energia szügségel­tetik az elsőrendű szükségletek kielégítéséhez. Ma már nevetségesnek tűnik fel Adam Smith elriasztó példája a gépesedésről, amikor kimutatta, hogy 10 ember és egy gép segítségével naponta 50.000 gombostűt állítelő. Hol vagyunk már ettől! Ma már ott tartunk, hogy egy munkás és egy inas egy gép segítségével egy nap alatt tízmillió gombostűt állít elő becsomagolva, eladásra készen. Ez a gépesedési folyamat tagadhatatlanul rontotta a kézműiparosok helyzetét az egész világon, de tudjuk azt is, hogy ezt megállítani balgaság lenne, nem szólva annak lehetetlenségéről. A kanapé, illetve a gépek kido­básával nem oldható meg a szociális helyzet, sem pedig a foglalkozási ágaknál visszatérni a céhrendszer kötött­ségeihez, még ott is, ahol az államszocializmus a tőkét is kivette a magántulajdonból, mint az orosz szovjetnél, még ott is a gépesedés fejlesztésén fáradoznak. Nálunk sem akadályozható meg ez a folyamat, pláne, ahol a tőke szabadságot élvez. Nem hunyhatjuk be a szemünket olyan tények előtt, amelyek előttünk állanak: a kézmü­iparosság nehéz helyzetének előidézője elsősorban is a gyáripar fejlődése, a gépesedés fokozódása. Azokon t területeken pedig, ahol még a gép nem vette át az ural­mat, ott teret kell engednünk az egyéni érvényesülésnek ennek teljes szabadságot kellene nyújtanunk. Hiszen a világháború előtt úgy tanultuk a katonaságnál, hogy egy ember és egy puska még nem jelenti a katona fogal­mát, bezzeg a nagy háborúban az „egy puska, egy em­ber" minden inasi, vagy segédi idő nélkül iparigazolványt jelentett mindenkinek a hősi halálhoz, mert ezt így kí­vánta a Haza érdeke. Szerintünk a mai súlyos gazdasági helyzetben módot kelelne találni arra, hogy egy ember és egy szerszám kész iparost jelentsen. Az iparos társadalom hálás lehet az iparügyi minisz­tériumnak és főleg Bornemisza Gézának, aki nagy szakavatottsággal, energiával vette kezébe sorsuk irányítását és meg vagyunk győződve arról, hogy ő lesz az, aki mindig az ország gazdasági helyzetéhez mérten fogja az ipari kodifikációt úgy irányítani, hogy az a dolgozók érdekeit mindig a legjobban megvédje. Ez indokolja a mai törvényjavaslatot is. 49

Next

/
Oldalképek
Tartalom