Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 1-2. szám - A budapesti fogmüvészek beadványa 1897-1899-ben az akkori belügyminiszterhez

E fájdalom székelő fészkének megállapítására az összes orvosi tudomány elégtelen, — lecsillapítása, avagy eltávolítása pedig egyes egyedül az éles szem, az ügyes és gyakorlott kéz és helyesen megválogatott műszer alkalmatos. A fogmüvészet további és nehéz feladata az, hogy a szájüregből eltávolítitt fogak helyett természetet pótló eredeti utánzatokat készítsen és illesszen be. E művelet nemcsak előzetes, alapos tanulmányt, ügyességet és gyakorlatot tételez fel, hanem pontos kivitele képtelenség és lehetetlenség anélkül, hogy közvetlen érintkezésben álljunk azzal, akinek részére ezt elkészítettük. Legyen tehát az a leghríesebb orvos is, aki a szájüregről mintát véve harmadik személy által készítteti a munkát és ezt paciensének állkapcsába illeszti, legalább is lelkiismeretlen, miután e munkája legritkább esetben fog céljának megfelelni, de legtöbb esetben az állkapcsok megromlását és a többi fogak lazulását és kihullását fogja eredmányezni. Ha tehát az orvos diplomája címének ürügye alatt akarja a fogászatot olyképen gyakorolni, hogy a szerződtetett fogtechnikus tudományát műleges uton ülteti át páciensének szájüregébe, ép oly lelkiismeretlenséget árul el, mintha betegének gyógyulását Isten kegyelmére bízná. Az egész civilizált világon Magyarország az egyedüli hely, ahol az orvosok a fogművészek ismeretét, tudományát, de főleg kenyérkeresetét megirigyelték és ennek következtében a közvéleménnyel szemben irtóháborút kezdeményeztek amaz ezer meg ezer tudományosan képzett, gyakorlott, ügyes és lelkiismeretes ember ellen, akik egész életüket e szakba vágó tudományok közepett embertársaiknak általános és kivétel nélküli elismerése mellett töltötték. Fegyverül diplomájukat használják, ama diplomájukat, amelynek keretében az eltöltött öt esztendőnyi idő alatt egy órányi tudományt sem merítettek e szakban. Nem merítettek korábban sem, amidőn még a theoriára sem volt tanszék felállítva, de nem merítenek még ma sem, amidőn gyakorlatilag húzzák ki a hozzájuk kerülő emberek fogait. E tekintetben nem akarok bővebb részletezésbe bocsátkozni, mert sok száz meg száz azoknak a száma, akik nemcsak a doctori, de a klinikai gyógykezelés után közönséges fogtechnikushoz fordulnak sanyarú fájdalmaktól való menekülés okából. Legtávolabbról sem célozzák e sorok az orvosok ellen állást foglalni, avagy azoknak tudományát ócsárolni és kicsinyíteni, de igenis meggyőzöleg kimutatni, hogy az orvos diplomája révén a fennálló tanrendszer mellett fogművészeti gyakorlatok teljestíésére teljesen képtelen. A diploma ehhez tudományt nem adott, hanem csakis jogcímet arra, hogy a felelősség jelszavának nimbusa alá rejtőzik, és eme köpennyel burkolódzva, a fogtechnikust vasallusává kívánja tenni, hogy emennek éveken át szerzett tudományát és tapintatát a maga előnyére kihasználja. Ennek a valóságát bizonyítja a Franciaországban 1892. év november hó 30-án hozott, a fogorvosi kiképzést tárgyaló törvény és az ezt kiegészítő törvény 1893. július 25 és november 30-áról kelt rendelet, mely a külön felállított fogművészi felső iskolában, úgynevezett önkéntes 3 hónapi kurzusokat rendezett be. E három hónapos kurzus alatt az összes fogművészeti tudomány dióhéjas kivonatban előadatik, azonban ezen előadás folytán vizsgázni nem lehet és az itt szerzett tudománnyal Franciaországban fogművészettel foglalkozni tilos. Ugyancsak a hivatkozott törvény egyszer s mindenkorra véget vetett sok visszaélésnek a fogművészet terén, amennyiben ép oly tilalom tárgyává tette a diplomáit orvosoknak, mint a kellőleg ki nem képzett technikusoknak a fogművészet gyakorlatát, kötvén azt három egész esztendei tanuláshoz és önálló minősítési vizsgák letételéhez. Németországban az orvosok egyáltalán tiltva voltak a fogmüvészet gyakorlatától és az 1889. év szeptember 25-én kialott kancellári rendelettel a fogorvosok vizsgálati szabályzata végleg megállapíttatván, az orvosok ugyanazon vizsga letételére köteleztettek, mint a fogorvos és csakis ennek sikeres letétel után gyakorolhatják a fogművészetet. Ugyanígy van ez Svájcban, Olaszországban, Svédországban és Angliában. Ausztriában szabályozatlanok a viszonyok. Hazánkban pedig épen rendezetlenek. E rendezetlen állapotok bátorítják az orvosi karnak egyes — a kezdet nehézségeinek talán kevésbbé ellentálló — tagjait arra, hogy e — végzett tanulmányaitól teljesen elütő és különböző tanulmányt — vizsga és képesítés nélkül, ügykörébe vonja és gyakorolja. Ennek pedig a hátrányai rendkívüliek. Ha eltekintünk attól, hogy emez eljárás folytán a szakképeit e tudomány és művészet megszerzése közt évtizedeket töltött, jeles emberek kezeiből veszik ki a kenyeret, de maga a művészet kevésbbé avatott kezekbe kerülvén, a helyett, hogy fejlődnék, okvetlenül visszaesésnek néz eléje. Arról nem is szólok, hogy a páciens az állam felügyeleti jogainak és lelkiismeretes gyakorlásában bízva, állkapcsát esetleg kísérletezés objectumává teszi és annak elroncsolódásai elen védelmet nem talál, mert hisz a műtéteket diplomás orvos, a felelősség köpenye alatt hajtotta végre. Nemcsak az ádáz harcok megszüntetése, hanem egyúttal a visszás állapotok rendezése immár elodázhatlan szükséggé válik, mert amint előadni szerencsém volt, ép oly helyten az orvosokat fogmüvészeti gyakorlatok teljesítésére képesítettnek elismerni, mint amily igazságtalanság a fogmüvészet gyakorlatát mintegy a közjó követelte „megtűrt" foglalkozásnak tekinteni, másszóval a fogmüvészet az orvosok kezében nem lehet autorizált, a fogművészek kezében pedig csak „tűrt" foglalkozás. E művészet tudományosan sokkal előrehaladottabb, mintsem annak gyakorlata egyszerű iparengedélyhez lenne köthető; viszont a tudomány a művészeti tökély amaz ismeretének fokát tételezi fel, amely lehetetlenné teszi a puszta orvosi diploma alapján ezt gyakorolhatni. A fogorvossá való kiképzés és kitanításról gondoskodva egyáltalán nincsen. A fennálló rendszer mellett a jövő generátió ugyanamaz ádáz harcok elébe vitetik, mind aminőknek mostan kitéve van. Jövőben a fogművészek ez időszerinti tanoncai, mint kitanult, gyakorlatilag képzett emberek fognak a klinikán pár hónapi elméleti ismereteket szerzett orvosokkal küzdeni, s mindannyiszor a kormány erős kezére lesz szükség statusquo fenntartására, anélkül hogy végleges és rendezett viszonyok állanának be. A fogorvosi tudomány különálló, abstract művészet. Aki annak gyakorlati elsajátításával foglalkozik, alig bir képesítéssel az egyetemi tudományok megszerzésére, viszont az egyetemi orvostanhallgató ez egyetemes orvosi tudományok megszerzésére és vizsgáinak letétele céljából 5—6 évig kénytelen idejét az egyetem falai közt tölteni, az abstract fogművészet ismeretének megszerzése céljából további 2 évre leendő lekötése által rendkívül módon megterheltetnék. 26