Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 1-2. szám - A budapesti fogmüvészek beadványa 1897-1899-ben az akkori belügyminiszterhez

E fájdalom székelő fészkének megállapítására az összes orvosi tudomány elégtelen, — lecsillapítása, avagy eltávolítása pedig egyes egyedül az éles szem, az ügyes és gyakorlott kéz és helyesen megválogatott műszer alkal­matos. A fogmüvészet további és nehéz feladata az, hogy a szájüregből eltávolítitt fogak helyett természetet pótló eredeti utánzatokat készítsen és illesszen be. E művelet nemcsak előzetes, alapos tanulmányt, ügyességet és gya­korlatot tételez fel, hanem pontos kivitele képtelenség és lehetetlenség anélkül, hogy közvetlen érintkezésben álljunk azzal, akinek részére ezt elkészítettük. Legyen tehát az a leghríesebb orvos is, aki a száj­üregről mintát véve harmadik személy által készítteti a munkát és ezt paciensének állkapcsába illeszti, legalább is lelkiismeretlen, miután e munkája legritkább esetben fog céljának megfelelni, de legtöbb esetben az állkapcsok megromlását és a többi fogak lazulását és kihullását fogja eredmányezni. Ha tehát az orvos diplomája címének ürügye alatt akarja a fogászatot olyképen gyakorolni, hogy a szerződ­tetett fogtechnikus tudományát műleges uton ülteti át páciensének szájüregébe, ép oly lelkiismeretlenséget árul el, mintha betegének gyógyulását Isten kegyelmére bízná. Az egész civilizált világon Magyarország az egye­düli hely, ahol az orvosok a fogművészek ismeretét, tudo­mányát, de főleg kenyérkeresetét megirigyelték és ennek következtében a közvéleménnyel szemben irtóháborút kez­deményeztek amaz ezer meg ezer tudományosan képzett, gyakorlott, ügyes és lelkiismeretes ember ellen, akik egész életüket e szakba vágó tudományok közepett embertár­saiknak általános és kivétel nélküli elismerése mellett töl­tötték. Fegyverül diplomájukat használják, ama diplomáju­kat, amelynek keretében az eltöltött öt esztendőnyi idő alatt egy órányi tudományt sem merítettek e szakban. Nem merítettek korábban sem, amidőn még a theo­riára sem volt tanszék felállítva, de nem merítenek még ma sem, amidőn gyakorlatilag húzzák ki a hozzájuk ke­rülő emberek fogait. E tekintetben nem akarok bővebb részletezésbe bo­csátkozni, mert sok száz meg száz azoknak a száma, akik nemcsak a doctori, de a klinikai gyógykezelés után közönséges fogtechnikushoz fordulnak sanyarú fáj­dalmaktól való menekülés okából. Legtávolabbról sem célozzák e sorok az orvosok ellen állást foglalni, avagy azoknak tudományát ócsárolni és kicsinyíteni, de igenis meggyőzöleg kimutatni, hogy az orvos diplomája révén a fennálló tanrendszer mellett fogművészeti gyakorlatok teljestíésére teljesen képtelen. A diploma ehhez tudományt nem adott, hanem csakis jogcímet arra, hogy a felelősség jelszavának nimbusa alá rejtőzik, és eme köpennyel burkolódzva, a fogtech­nikust vasallusává kívánja tenni, hogy emennek éveken át szerzett tudományát és tapintatát a maga előnyére kihasználja. Ennek a valóságát bizonyítja a Franciaországban 1892. év november hó 30-án hozott, a fogorvosi kikép­zést tárgyaló törvény és az ezt kiegészítő törvény 1893. július 25 és november 30-áról kelt rendelet, mely a külön felállított fogművészi felső iskolában, úgynevezett önkén­tes 3 hónapi kurzusokat rendezett be. E három hónapos kurzus alatt az összes fogművészeti tudomány dióhéjas kivonatban előadatik, azonban ezen előadás folytán vizs­gázni nem lehet és az itt szerzett tudománnyal Francia­országban fogművészettel foglalkozni tilos. Ugyancsak a hivatkozott törvény egyszer s minden­korra véget vetett sok visszaélésnek a fogművészet terén, amennyiben ép oly tilalom tárgyává tette a diplomáit or­vosoknak, mint a kellőleg ki nem képzett technikusoknak a fogművészet gyakorlatát, kötvén azt három egész esz­tendei tanuláshoz és önálló minősítési vizsgák letételé­hez. Németországban az orvosok egyáltalán tiltva voltak a fogmüvészet gyakorlatától és az 1889. év szeptember 25-én kialott kancellári rendelettel a fogorvosok vizsgá­lati szabályzata végleg megállapíttatván, az orvosok ugyanazon vizsga letételére köteleztettek, mint a fog­orvos és csakis ennek sikeres letétel után gyakorolhatják a fogművészetet. Ugyanígy van ez Svájcban, Olaszországban, Svéd­országban és Angliában. Ausztriában szabályozatlanok a viszonyok. Hazánkban pedig épen rendezetlenek. E rendezetlen állapotok bátorítják az orvosi karnak egyes — a kezdet nehézségeinek talán kevésbbé ellent­álló — tagjait arra, hogy e — végzett tanulmányaitól tel­jesen elütő és különböző tanulmányt — vizsga és képe­sítés nélkül, ügykörébe vonja és gyakorolja. Ennek pedig a hátrányai rendkívüliek. Ha eltekintünk attól, hogy emez eljárás folytán a szakképeit e tudomány és művészet megszerzése közt év­tizedeket töltött, jeles emberek kezeiből veszik ki a ke­nyeret, de maga a művészet kevésbbé avatott kezekbe kerülvén, a helyett, hogy fejlődnék, okvetlenül visszaesés­nek néz eléje. Arról nem is szólok, hogy a páciens az állam fel­ügyeleti jogainak és lelkiismeretes gyakorlásában bízva, állkapcsát esetleg kísérletezés objectumává teszi és annak elroncsolódásai elen védelmet nem talál, mert hisz a mű­téteket diplomás orvos, a felelősség köpenye alatt hajtotta végre. Nemcsak az ádáz harcok megszüntetése, hanem egy­úttal a visszás állapotok rendezése immár elodázhatlan szükséggé válik, mert amint előadni szerencsém volt, ép oly helyten az orvosokat fogmüvészeti gyakorlatok telje­sítésére képesítettnek elismerni, mint amily igazságtalan­ság a fogmüvészet gyakorlatát mintegy a közjó követelte „megtűrt" foglalkozásnak tekinteni, másszóval a fogmü­vészet az orvosok kezében nem lehet autorizált, a fogmű­vészek kezében pedig csak „tűrt" foglalkozás. E művészet tudományosan sokkal előrehaladottabb, mintsem annak gyakorlata egyszerű iparengedélyhez lenne köthető; viszont a tudomány a művészeti tökély amaz is­meretének fokát tételezi fel, amely lehetetlenné teszi a puszta orvosi diploma alapján ezt gyakorolhatni. A fogorvossá való kiképzés és kitanításról gondos­kodva egyáltalán nincsen. A fennálló rendszer mellett a jövő generátió ugyanamaz ádáz harcok elébe vitetik, mind aminőknek mostan kitéve van. Jövőben a fogművészek ez időszerinti tanoncai, mint kitanult, gyakorlatilag képzett emberek fognak a klinikán pár hónapi elméleti ismereteket szerzett orvosokkal küz­deni, s mindannyiszor a kormány erős kezére lesz szük­ség statusquo fenntartására, anélkül hogy végleges és rendezett viszonyok állanának be. A fogorvosi tudomány különálló, abstract művészet. Aki annak gyakorlati elsajátításával foglalkozik, alig bir képesítéssel az egyetemi tudományok megszerzésére, vi­szont az egyetemi orvostanhallgató ez egyetemes orvosi tudományok megszerzésére és vizsgáinak letétele céljából 5—6 évig kénytelen idejét az egyetem falai közt tölteni, az abstract fogművészet ismeretének megszerzése céljá­ból további 2 évre leendő lekötése által rendkívül módon megterheltetnék. 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom