Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 23-24. szám - A törvényhozó akarata

közül még azokat sem kerülte el, akik mint semlegesek a háborúnak csak az előnyeit élvezték. 1913-ban a világ aranykészletének 14.5%-a az angoloké, 16.5%-a a franciáké, 14%-a a németeké és az Osztrák Magyar Birodalomé volt és csak 19%-a volt az aranynak Amerikában. Ma a világ aranykészletének 48%-a az U. S. A. pincéiben tárol. A háború előtt a világ három leggazdagabb állama csak 43%-át bírta a világ aranyának, a többi álamé 57% volt. Ma három államé 79% és a viliág többi államáé 21 %-a. 1913. dec. 31-én az európai jegybankok 24 milliárd aranymárkával rendelkeztek, míg az Egyesült Államok bankjai csak 7 milliárd aranymárkának voltak a birtokosai. 1929-ben már az ameriikai bankok aranykészlete 18 milliárdra rúgott, míg az európai jegybankoké 19 milliárd aranymárkára csökkent. A háború az 5 milliárd dollár külföldi adósággal terhelt Amerikából hitelezőt csinált és a háború befejezésevei már 22 milliárd dollárral tartozik Európa az Egyesült Államoknak. De nemcsak az arany cserélt gazdát, hanem a nemzetek munkateljesítményének értéke is megváltozott, megnövekedett. A háború u. i. megiparosította a világot és ennek az iparosításnak következményeként értékben emelkedett nemzeti munka arannyali fedezése lehetetlenné vált, mert a háború után az országokban maradt arany védelmére életbeléptetett „önellátás" a külföldről származó árukat, mint belföldi aranypótlókat a valutapiacon csak ott juttatja szerephez, ahol az államok egymás közti politikai barátsága ezt megengedi, vagy parancsolja. E tekintetben beszédes képet nyújt a Nemzeti Árucsere Bizottságnak az a megállapodása, hogy 1936 júniusában 33 államban 140 különböző kliringegyezmény volt életben. Sajnos e számok ma sem csökkentek. Az aranykészletek eltolódása, az iparosodás, a különböző új államalakulatok a nemzetközi viszonyokban elhelyezkedni sehogy sem tudó munkakínálatai, a minden gazdasági bázis nélkül maradt, vagy alapított újabb pénzrendszerek (a volt Monarchia területén magán hatféle, egymástól, teljesen eltérő pénzegység keletkezett) a gazdasági elzárkózás útvesztőjébe sodorták a népeket és ennek következményeként az arany vásárló ereje minden államban túllépte a munka eltartó erejét és bekövetkezett a pénzromlás, illetve a mesterséges pénzrontás. A génuai konferencia 1922-ben a fentiek okát kizárólag az aranyelosztódás aránytalanságában látta és az arany árnövekedése ellen a jegybankok együttműködését ajánlotta, hálása alatt 1924-ben az egész világ leállította a bankópréseket és pénzrendszerükkel visszatértek az aranyalapra s miután békésen nem lehetett az arany igazságos elosztását megvalósítani, lázasan igyekezett minden állam, hogy minél több aranyra tegyen szert és e célúk felé törekedve még magasabbra emelték a vámfalakat, könyörtelenül kirekesztve egymást a régi közös munkaterületekről. Ennek dacára azonban a jegybankok a valutapiacon nem tudták a háború előtti befolyásukat érvényesíteni. Az értékállandóság és a vásárló erő harcában mindent csak az arany szemszögéből nézve összecsaptak egymással a különböző, gyakorlatban megvalósított aranypótló elméletek, pld. belső árnívó állandóságának biztosítása, az állami parancstól! függő vásárló erejű pénz bevezetése, a pénz mennyiségének csökkentése á vásárlóerő növelésére, áruvaluta, belső vásárló erővel pótolt fedezeti érték stb., de ezek ellenére mégis és mindenütt megnövekedett a munkanélküliség és nehezebbé vált az államok belső rendjének fenntartása és tovább pusztított a „béke". 232 Az egyes nemzetek főbb termelési ágai eladósodtak, vagy foglalkoztatás nélkül maradtak. Angliában a német ipari h.telek, Közép-Európában a jelzálogos hitelek fagytak be, mindez azért, mert a világháború befejezése után kizárólag az arany megszerzése és megtartása irányította az államok gazdasági politikáját és mert mindenki készülődik egy, mindenki ellen vívandó újabb háborúra. Az eddigi valutakáoszt és háborús irányzatot is a szeptemberi frankdevalválás, és az annak feltételeként létrejött legtöbb arannyal rendelkező három állam valutaegyezménye lényegesen csökkentette az által, hogy a munka és az arany értékét, illetve azok egymáshoz való viszonyát Anglia, Amerika és Franciaország érdekszférájába tartozó munkaterületekre vonatkozólag megrögzítette, kimondván, hogy közös erővel megakadályozzák az arany további áremelését, illetve kötelezettséget vállaltak arra nézve, hogy ezentúl nem fogják áruik értékét mesterséges eszközökkel egymás rovására állandóan az export paritáson tartani. Megszületett az első gazdasági fegyverszünet. Ez a fegyverszünet tulajdonképpen az első u. n. „vámbéke", amely a három állam gazdasági aspirációinak kielégítést ígérve, az együttműködés lehetőségei összes feltételeinek szerencsés találkozását jelenti, de egyben bizonysága annak is, hogy külpolitikai tekintetben sem keresztezik vágyaik egymást, sőt ami még több ennél az, hogy háborús céljaik ha vannak, e pillanatban teljesen azonosak, így tehát az egymás elleni fegyverkezésnek nem volna továbbra értelme. A francia frank devalválása eredményeként a három állam egymás közt visszaállította az 1931-iki állapotot és elfogadta Anglia irány elveit, aminek következtében egy finom uncia arany a régi 85 schilling helyett ma 143 angol schillinget és, ami az arany árának majd 70%-os emelkedését és megrögzítését és az egyezményben levő három államban a háborús iparosítás folytán értékben emelkedett emberi munka vásárló erejének 30%-os csökkentését fejezi ki, azért, hogy ez a fogyasztást továbbra is ne drágítsa és így önmaga ellenségét ne alkossa. Bár a valutaegyezménnyel a szerződők csak egymásközt tisztázták gazdasági, illetve politikai érdekeiket, s maguk körül bábeli zűrzavarban hagyták másoknak kielégítést kereső hasonló természetű jogait, mégis örömmel kell üdvözölni, mint egy olyan részletintézkedést, amely az emberi munka értékállandóságát kartelszerűen ugyan, de végre egy óriási munkaterületen biztosítja és ezzel megjelöli mindenki részére a válságból kivezető utat, amely vagy a teljes szabadkereskedelemhez, vagy az egymásra utalt nagy területek kölcsönösen védett munkaalkalmához vezet, hogy végre megszilárduljon és összhangba jöjjön az egymással összeköttetésben levők aranyának, munkában, tehát pénzben kifejezett értéke, tekintet nélkül a bankjegykibocsájtó államok nevére. Tagadhatatlan, hogy vannak olyanok is, akik azt állítják, hogy a valutaegyezménnyel összekötött gazdasági együttműködés még ma sem jött volna létre,, ha nincs Hitler, ha nem esik el Abesszínia és nem következik be Blum miniszetrelnöksége. Még ha igaz volna is ezen állítás, nem lehet tagadni, hogy a dollár első stabilizálásától 1922-től kezdve a különböző államok különböző kísérletei a pénz vásárló erejének és a munka értékállandóságának biztosítására csak 'levegőt érő ütések voltak, mert az „arany" jelenléte sehol sem volt akadálya az inflációnak és a deflációt rendesen sokszorosan túlszárnyaló infláció követte, ott ahol devizagazdálkodásra tértek át, az állam önmagát zárta ki a világ közös munkaterükéről és belső valu-