Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 9-10. szám - Az újságíró és a kor

az is, hogy szabadság nélkül hideg lesz körülöttünk a levegő és a legédesebb gyümölcs is elkeseredik szánkban. Az igazi újságíró számára tehát az igazi szabadság védelme hivatás és hitvallás, ép úgy, mint a tiszta igazság szolgálata és hírszolgálatkötelességnek teljesítése. Alapjában az újságírói ösztön két szörnyen alantas emberi dologból ered. Az egyik a kíváncsiság, a másik a pletyka. Ami az újságíró munkáját mégis magasrendűvé teszi és ezeket az ösztönöket megnemesíti, az, hogy nem azért vagyok kíváncsi, hogy én tudjak meg valamit, hanem azért, mert embertársaim helyett és nekik szerezzem meg a megismerést és nem azért kürtölöm ki, amit megtudtam, hogy ennek, vagy annak ártsak vele, hanem azért, hogy mindenkinek használjak vele. Minden újságíróban egy kutató és egy költő vész el. A kutató serkenti ismeretlen dolgok és események felfedezésére és a költő kényszeríti rá, hogy ezt művészi formában közölje a világgal. Aki mindent jól akar tudni, abból lesz a tudós. Aki csak meg akar ismerni mindent, abból lesz az újságíró. * Sokszor eszembe jut, amit a politika nagy profeszszora, Concha Győző mondott nekem a szemináriumban, ahol egy történetpolitikai munkát ismertettem: milyen jó újságcikk lenne az, amit maga most elmondott, és milyen rossz tudományos munka! És bár néhány jeles kollokviumot beírt az indexembe, később a szigonlat után mégis szomorúan csóválta a fejét: Hanem azért maga mégis csak újságíró lesz! Csak újságíró! Benne van minden. A világ fölénye velünk szemben és a mi fölényünk a világgal szemben. Cikket írni könnyű — újságot írni nehéz! Arról, aki megír egy jó vezércikket, még nem tudhatom, megtud-e jól írni egy napihírt. De aki ügyesen, formásán, tehetségesen ad le egy napi újdonságot, azzal már megpróbálkozhatom, hogy cikket írassak vele. Minden újságírói munka két részből áll. Az egyik összefoglalja az eseményt, a másik részekre bontja szét. Az újságíróban sorra így következik a cikk megalkotásának lelki folyamata: először a szimat, azután a meglátás, azután a megérzés, azután az ítélkezés és végül a felelősség körül való lelkiismereti vizsgálat. Az újságíró, hogy úgy mondjam, szagot kap, mint a vizsla. Valahogyan megérzi az események légkörében a váratlannak, az ismeretlennek, a titokba burkoltnak jelenlétét. És akkor elkezdi keresni a nyomot. Találkozik tényekkel, amelyeket észrevesz, hall véleményeket, amelyekből értesül, ezeknek az összevetése a lényegtelennek elejtése, a lényegesnek összefogása adja meg számára az első képet, azaz az első képzetet arról, mi is történt voltaképpen? Az egyes tények között az egyes értesülések között felmerülő időbeli, helybeli, vagy logikai távolságokat azonban önmagában kell áthidalnia. Ez az a megérzés, ez az a belső intuíció, amelyet a vérbeli újságíró fantáziája ad s ez vetíti az újságíró lelkébe történteknek és a megtörtént dolgok mögötti eseményeknek és szándékoknak tiszta képét. De az újságíró még ezt a képet sem teheti át változatlanul újságjának hasábjaira. Ekkor következik az egész fölött való gyors, de biztos és tárgyilagos ítélkezés. Amikor már ez is: megvan, akkor következik az igazi újságírónál az a lelkiismeretvizsgálat, amelyet természetesen mindig az újságíró világnézete, belső meggyőződése dönt el s amely mérlegeli a felelősséget és megállapítja, mennyi az egészben a közérdek. Ez adja meg végül azt a keretet, hogyan alakuljon ki az írás, mekkora terjedelmet igényelhet egy esemény az újságban; hogy egy beszédnek mekkora a hordereje s hogy néha csak egyetlen tény, néha csak egy szó, mit jelent a közélet szempontjából. * Az újságírót gyakran vádolják meg felületességgel is gúnyos ítélet formájában. De ez nem lehet máskép. A gyorsaságnak mai korában az erőltetett tempó rendkívüli feszültségű ütemében a hírszolgálat annyira meggyorsult és ezzel együtt az újság előállításának technikája is annyival frissebb, hogy az újságírónak a lehető legrövidebb idő alatt kell összefoglalnia és megírnia a közlendőit. S ha munkájának vannak gyarlóságai, azt elsősorban az erőltetett gyorsaság magyarázza. Méltóztassék meggondolni, amikor VII. Edward angol király 1910 május 6-án éjfélkor meghalt, a budapesti reggeli lapok csak május 8-iki számukban tudták már közölni a halálhírt, most pedig, amikor hétfőn éjfélkor a gyászbaborult Anglia elvesztette nagy királyát, a hír Londonba éjfél után 10 perccel, Budapestre pedig 1 óra után 10 perccel érkezett és a reggeli lapok olyan bőven tudtak beszámolni mindenről, hogy másnap a déli lapoknak már alig akadt elmondanivalója. Ma a technika a hírszoglálatot csodálatos gyorssá tette. A Magyar Távirati Iroda például távolból író készülékkel veszi a londoni anyagot. Sőt olyan készülékek is vannak, ahol a Távirati Irodánál írógépbe írt közleményt a város másik részén azonnal írja és kész formában dobja ki magából az írógép. Az újságírás munkája ebből a gyorsaságból s abból a belső izgalomból születik, ami az esemény hallatára az újságíró lelkén végigremeg. Megpróbálom egy kis példával érzékeltetni azt, hogy mit jelent ez a belső izaglom és hogy érvényesül. Például fülledt, unalmas nyári délután van. Délután mindenki elfelé készülődik. Weekendhangulat. És akkor fél 7-kor jön egy rövid, száraz hivatalos jelentés, hogy a német birodalomban súlyos belső konfliktus támadt, amelyet rendkívül erélyes eszközökkel nyomtak el. Németország elrendelte a hírszolgálati zárlatot. Semmi sem jöhet más ki, mint a hivatalos jelentések. És jönnek a hivatalos jelentések. Megrendítőek. Letartóztatások, kivégzések és a szerkesztőség olyan, mint egy felzavart hangyaboly. Az interurbán telefonokon folyton beszélnek. A világ nagy hírszolgálati központjait ostromolják. Sorra hívják fel Bécset, Londont, Párist, Koperthágát, Brüsszelt, Rómát, Amsterdamot és a határhoz közel lévő állomásokat, pl. Salzburgot. Már halomszámra áll a külföldi tudósítás a szerkesztők asztalán, újabb és újabb megdöbbentő hírek, újabb és újabb szenzációk. A regiszter körül három ember dolgozik, hogy kiszedje a pontos adatokat a szereplökről. Két munkatárs mást sem csinál, mint osztályozza az anyagot, két másik munkatárs diktálja a riportot, hogy színes, érdekes és izgalmas legyen. Állandóan szól a telefon. Mindenki a helyén van. Reggel 3 órakor kész a lap, a szerkesztő körülnéz és ott van körülötte az egész szerkesztőség. Egyetlen ember sem ment el, a nappali és éjjeli szerkesztőség egyformán mind az utolsó szálig ott maradt a munka legutolsó percéig. A lap, ahol az újságíró dolgozik, természetesen bizonyos korlátot jelent az újságíró munka számára. De ha az újságíró olyan lapnál dolgozik, amelyik tökéletesen megfelel az ő meggyőződésének, gondolkozásának, világnézetének, akkor ez a korlát nem akadály az elöre89