Törvényhozók lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936 / 9-10. szám - Az újságíró és a kor

mintegy százmilliós lehetőség van ebben, csak a termelési és értékesítési üzletpolitikát kell átszervezni a Dohányjövedéknél. Teljes bizalommal vagyunk a pénzügyminiszter úr munkájával szemben, gazdasági tudása, áttekintése páratlan, energiája fáradhatatlan, pénzcsinálási technikájáról önkéntelenül is eszünkbe jut Shakespeare „Velencei kalmár"-jának egy mondata, amikor a IV-ik felvonásban Gratiano így szól Shylock-hoz: „/ thank thee, jew, for teaching me that word!" (Köszönöm, zsidó, hogy erre a szóra megtanítottál!) •* IX. A TÖBBI MINISZTÉRIUM. A föJdmívelésügyi tárcánál egy millióval emelkedett a telepítési rovat: és félmillióval a gazdasági szakoktatás, valamint ugyanennyivel a lótenyésztés. A kultusztárcánál az 1.6 milliós emelkedés (nyugdíjjal együtt 2.8) arányosan oszlik el az egyes rovatok között, egyetlen nagy tétel a középfokú tanintézetek tétele, 647 ezer pengő, s a népoktatás 225 ezer pengő. A legkisebb eltolódás a számokban az igazságügyi tárcáé, semmi változás nincs, amely említésre méltó lenne, pedig volna itt is lehetőség és teendő elég, de úgylátszik erre nem jutott. A honvédelmi tárca egész lényegtelen. Erősen visszatükrözi a mindig hirdetett békegondoilatot, hűen ehez, az emelkedés csak az üzemi továbbvitelre szorul. Ha ma rendelkeznénk azokkal a számtalan milliókkal, amelyeket a liberális éra kormányai szavaztak meg a nem magyar hadsereg céljaira, akkor sok-sok évre biztosítva lenne a — deiicitmentes költségvetés. X. AZ ÁLLAMVASÚT. Az üzemek közül a legfontosabb, a legnagyobb, a legszebb és amire még ebben a megcsonkítottságunkban is a legbüszkébbek lehetünk. Akik olvasni tudnak a számoszlopok között, azok tisztán láthatják, hogy a magyar államvasutak igen szépen jövedelmező üzem, sokkal egészségesebb, mint a kontinens bármelyik vasútja. így az első pillanatra furcsán hangzik ez, de ha leemeljük róla azokat a tételeket, amelyek ma szinte szándékosan leplezik ezt a tényt, akkor vita sem férhet hozza. Mert amikor leszámítjuk az állami kamatterhet, ami közel 20 millió pengő és így nézzük az előirányzott jövedelmet, akkor a vasút hozadéka eléri a 40 millió pengőt. Ezzel szemben álil a 70 milliós nyugdíjteher. Csakhogy ez a nyugdíjteher trianoni származású, tehát nem méretezhető valójában a mai csökevény vonalakra egész összegében. Ha ezt az arányosítást akarnók megcsinálni és tulajdonképen ez lenne a helyes, akkor előállana az az igazi eredmény, hogy az államvasút, igenis jövedelmező üzem. Nagy kár, hogy nem veszik le ezt a terhet legalább a mérlegkészítésnél a vasutakról. Miért kell ebben a nagy deficites tévhitben tartani a közvélemény előtt a vasutat? Ha csak rá nézünk például a nyugdíjtehertételre, akkor rögtön látjuk, hogy nem lehet a mai vasútnak 55.463 nyugdíjasa, amikor az aktív létszám 27.550, A költségvetés elkészítése szempontjából mindegy, viszont a tisztánlátás szempontjából pedig igen fontos lenne, ha az összes tárcákról a trianoni nyugdíjterhet külön számlán mutatnák ki. Ha már nem tudunk segíteni ezen, akkor 'legalább növeljük az önbizalmunkat azzal, hogy a vasútnak és a többi tárcáknak is az optimista oldalát fordítsuk a világosság felé. Azzal még úgysem változtatnánk azon a fájdalmas lényegen, hogy úgyis nekünk kell fizetni az igazságtalan terheinket is, de így könnyebben viselnénk el ezt a tudatot. Hozzuk ezzel is közelebb a közvélemény szeretetéhez az államvasutakat. (cs. i.) Az újságíró és a kor Irta: Tóth László dr. a „Nemzeti Újság" főszerkesztője Az újságíró az a szerzet, amely egy élet alatt előbb, utóbb legalább egyszer mindenkivel szembe kerül. Ha nem is személyenként minden emberrel, akkor a felfogásával, érdekeivel, esetleg talán csak egy gondolatával. De az is elég ahhoz, hogy az illető, ha nem is hangosan, de legalább magában eldörmögje: — Hogy az ördög vitte volna el ezt az újságíró népséget Az újságíró ritkán kellemes, sőt alapjában majdnem mindig kellemetlen ember. De többé-kevésbbé csak egyesek számára. Az újságíró azonban sokszor, sőt majdnem mindig hasznos ember, de csak az egész közönség számára. Az újságíró alkalmatlan ember. Az utolsó háborús delegáció idején egyszer ebédutáni pihenésben zavartam meg a Hotel Sacherben a miniszterelnököt, Tisza Istvánt. — Kérem, maga most roppant alkalmatlan — mondta nekem a nagy ember bosszús hangon és barátságtalan szemekkel. — Igen, kegyelmes uram, — feleltem én, — alkalmatlan vagyok, mert ez a hivatásom. Tisza elmosolyodott, barátságosan kezet nyújtott, leültetett és közvetlenül, bizalmasan elbeszélgetett velem. Harmadnap oda intett magához: — Hát csak alkalmatlankodjék máskor is! Én felelni fogok. Ez meg az én hivatásom! Az újságírót, valljuk be, nem is szeretik. Az újságírónak még is szeretnie kell minden embert, az embereknél csak egyet szerethet jobban, az igazságot. Aki azt mondja, hogy ő szereti az újságírót, az nekem egy kicsit mindig gyanús, feltéve, hogy nem politikus, vagy primadonna. Ez a kettő tudniillik kénytelen tűrni az újságírót, de belül azt hiszem épp úgy ki nem állhatja, mint ahogy általában az emberek nem szeretik azokat, akiknek hálával tartoznak. Az újságírás egészen bizonyos, a legháládatlanabb mesterség. Ó a mulandóság tölcsére és munkája az írás múlandósága. Shakespeare a színészekről mondta, hogy ők a kor foglalatai és rövid krónikái, én azt hiszem, hogy ez a híres mondás ma inkább illik az újságírókra. Az újságíró ma mindenütt ott van, még ott is, ahol semmi keresnivalója nincs. De az újságírónak ott is kell lennie mindenütt, és legelsőbben is ott, ahonnén ki akarják tiltani. Az újságíró egész életében versenyt rohan az eseményekkel és az idővel. Mindennap megpróbálja, hogy megrögzítse az'Utolsó órát, de másnap már újra kell szaladnia, hogy utóiérje az elsőt. Nemcsak pályám és az ujságírórend iránt való hűségről beszélek, hanem azért, mert az az érzésem, hogy az újságíró egyik előőrse, egyik pionírja ma a magyar értelmi és gazdasági társadalomnak, ma már olyan komoly tagja a középosztálynak, amelyet nem kirekeszteni, hanem minél előbb erősebben magába olvasztania kell. A sajtó, a lapok és sajtóintézmények a magyar középosztályból egész seregét szívták fel magukhoz a tehetségeknek és értékeknek. Hogy egyebet ne mondjak, itt van a Magyar Távirati Iroda. Ez az igazán európai, sőt világtekintélyü magyar hírszolgálati szervezet, amelyet kitűnő vezetői olyan magas fokra fejlesztettek, hogy a