Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 3-4. szám - Alkotmányjogi reformok előestéjén

annak, hogy az egykamarás törvényhozás és a benne megszerzett kormánytöbbség magában viselte mindazokat az alkatelemeket, amelyek máshol kirobbantották és leplezetlenül mutatták meg a diktatórikus kormányzást. Tagadhatatlan, hogy nálunk az eddigi kormányzatok a bölcs és alkotmányos érzéstől áthatott nemzetszeretet, a mérsékletesség eszközeivel vitt kormányzásnál soha nem törekedtek diktatúrára, miután a köz érdekében sürgősen keresztülviendő intézkedések részére, akár törvény, akár rendelet formájában — egyrészt az egykamarás párttöbbséggel rendelkező parlamenttel, másrészt a szerencsésen öszszeállított 33-as bizottság útján -— sikerült céljaikat elérni. Összesűrítve kifejezve a most lejátszódó politikai készülődéseket, nem történik más, mint folytatni ott, ahol az ország 1914-ben abbahagyta, vagyis viszszaállítani az akkori alkotmányos életet teljes mértékben, de megvalósulás felé vinni mindazokat a reformokat, amelyek azóta sürgetően létkérdéssé váltak és amely reformok, gyökeres reformok meghozatala azóta szünetelt. Mert ami 1920 óta történt reformálás név alatt, az egyik sem nevezhető komoly- és mélyrehatónak, inkább a gyors munkának megfelelő tüneti kezelés volt. Próbáljuk ott folytatni a munkát, ahol a háború kitörésekor megkezdettük és jönnek sorra azok a kérdések, amelyek már akkor is a politikai érdeklődés és a politikai élet hullámzásainak a tengelyében állottak. Ezek közül csak kettőt nevezzünk meg: a titkos választójogot és a földbirtokreformot. E két utóbbi szerepel a Gömbös-kormány programjában is. Természetesen óriási eltérést mutat az ország erőszakos megcsonkítottsága a szükséges reformok képletében. Mert a nemzeti önállóság visszanyerése egészen más helyzetet teremtett ezeknél a problémáknál is, miután a gazdasági alakulás úgyszólván átalakította a közéletet is és más jelszavaknak adott televény talajt. Az aggodalom, amely hallható a konzervatív oldalról, amely a titkos választójogot illeti, nem alap nélküli. Nem becsülhető le az a kockázat, amelyet a titkos választójog rejt magában sok szempontból. Különösen a törvényhozás — a képviselőház — újra való alakítása a titkos választójog alapján, eltekintve most azoktól a tervbevett korrektivumoktól, amelyekkel ezt a kockázatot lecsökkenteni igyekszenek, nem lebecsülendő. Ha nem is osztjuk teljes mértékben azoknak a félelmét és jóslásait, akik a titkos választástól alapos strukturális eltérést várnak az alsóház összetételében, mert hivatkoznunk kell a magyar nép abszolút józanságára, mondhanók konzervatív hajlamaira, mégis indokoltnak látjuk azt, hogy mindazok az alkotmányos biztosítékok, amelyek annakelőtte fennállottak és amelyek már ab ovo természetüknél és elhivatottságuknál fogva fékül szolgálhattak minden ilyen vélelmezett, alapos rétegeltolódásra ésszerű most, a megvalósítás előestéjén helyreállítani. Két ilyen alkotmányos biztosítékunk van, mégpedig a királyi jogkör gyakorlása és a felsőház egyenjogosítása, ősi alkotmányunk elvei és gyakorlata alapján. Ahhoz pedig kétség nem fér, hogy csakis a jelenlegi képviselőház van hivatva és alkalmas mindezeknek az alkotmányjogi biztosítékoknak az életrehívására, miután a választójog alapján összeülő új képviselőház már ép a bizonytalan összetétele miatt, nem alkalmas erre. Ha az tisztázódik, hogy a jelenlegi egykamarás parlament vissza akar térni a régi alkotmányos utakra, eltekintve attól, hogy a felsőház mai öszszetétele elég szerencsés és ami a fő demokratikus — a régi főrendiházzal szemben sokkal jobban a mai élethez szabott — ha nem ragaszkodnak ahhoz, hogy a felsőházban is meghonosodjék a pártrendszer, ami ugyan nagyon nehezen vihető keresztül, akkor semmi akadálya nem lehet teljesíteni a mostanában ily impozánsan megindult felsőházi mozgalomnak a kívánságait. Úgy tekintjük ezt a mozgalmat, mint a legegészségesebb, tudatalatti ellentállás megnyilatkozását mindazokkal a reformokkal szemben, amelyek a jövőben várhatók, azonban semmikép sem azoknak a rovására. Feltétlenül szükség van a második kamarára, mint arra a másik kohóra, amelyen keresztül izzik minden új eszmeáramlat és reform, ez a második retorta, ahova már más szelepeken keresztül jutnak el ezek, de meg vagyunk győződve arról hogy ami ezen a kohón is keresztül megy, az olyan tisztán és becsületesen kerül ki a megvalósuláshoz, hogy nincs mit félni a titkos választójog alapján összeült képviselőház kodifikációs munkájától. Olyan értéket látunk és olyan értékkel rendelkezünk a mai összetételű felsőházban, amely vitán felül garancia arra, hogy a jogkörének kiterjesztése esetben nem a konzervatív viszszafejlesztést, hanem igenis a meggondolt, bölcs és higgadt evolúciót szolgálná. Nem hivatkozunk külföldi példákra — már ahol alkotmányos élet van még — miután nincs is szükségünk külföldi példára. Csak arra van szükségünk, hogy visszalapozzunk a régi magyar alkotmányos élet aranykorának a történeti lapjain és az mindent megmutat nekünk. Mert lehet eltérés az akkori és a mai kor között ütemben, taktusban, de nem lehet eltérés szellemben, a magyar nemzet igazi szellemében. Hiszen a fajbiológusok is elismerték már azt, hogy az átöröklés az egyéni szervezetben nem olyan nagy a szellemiekben, mint egy társadalomban, ahol a szellemi javak öröklése átalakító és javító hatással van egy egész elkövetkező nemzedékre. Vájjon tagadhatjuk-e Széchenyi, vagy Kossuth hatását nemzetünkön? Ha tehát fennáll az a tétel hogy az energia megmaradása a szellemi világban is érvényesül, akkor tisztán állhat előttünk, hogy miért állta meg ez a maroknyi nép az ezeréves sorozatos küzdelem alatt is helyét abban az óceánban, ahol az idegen hullámok folyton-folyvást elnyeléssel fenyegették. További boldogulásunkat kizárólag ősi alkotmányunk maradéknélküli helyreállítása biztosíthatja, azok pedig, akik ettől féltik a reformok megvalósítását, vagy az alkotó munka sikerét, lapozzanak kissé vissza a múltba és láthatják, hogy a sikeres alkotások mindenkor a teljes alkotmányosság idején valósultak meg. Zökkenő nélkül kell tudnunk visszatérni a mai kivételes állapotból a béke állapotába. Akik pedig azt mondják, hogy a kétkamarás parlament, egyenlő jogokkal, meglassítja a reformok megvalósítását, higyjék el, hogy nem a gyorsaság fontos, hanem az alapos, jó, kifogástalan, több emberöltőre szabott kodifikáció. 24