Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 23-24. szám - A földbirtokpolitikai reformokról

szer a vagyonkezelés terén nem mondható hiba nélkülinek, példák erre a közelmúlt miskolci és újpesti esetek. Ez igen kis költséggel megszervezhető volna és nem jelentené az államosítást, de feltétlenül előmozdítaná az anyagi helyzet javítását, s ezen keresztül az utóbbi években a helyi önkormányzatok elgyengülését hárítaná el, amelynek kizárólag anyagi okai vannak, viszont nem nélkülözheti az ország az igazi, öntudatos, önkormányzatokat sem. Ez nem csupán történelmi tradíció kelll, hogy legyen, hanem valódi alapja egy nép államalkotó erejének. Jogélet ;*. A földbirtokpolitikai reformokról Földkérdés mindig volt és lesz is még nagyon sokáig Alagyarországon. Fokozottabban tólult előtérbe ez a kérdés egész természetesen megcsonkítottságunk után, illetve, ha tárgyilagosak akarunk maradni, akkor csak azt mondhatjuk, hogy a megoldást kereső mozgalmak, kormánypolitikái irányzatok lettek erősebbek ezen a téren a háborút megelőző, ú. n. béke-évekhez viszonyítva. Ennek oka tagadhatatlanul abban a fejlődésben rejlik, amely fejlődés kézenfekvő a demokratikus kormányzás irányában. Nem vonhatja senki kétségbe azt, hogy ami ezen a téren Csonka-Magyarországon történt, az nem történhetett volna meg a régi, feudális Nagymagyarországon, az akkori kormányzatok idejében. Nem azért, mintha talán ezek a célkitűzések nem állottak volna már akkor is fenn, mintha ezek a kérdések a megoldás tekintetében nem lettek volna épp olyan égetőek és sürgősek. Nem történtek meg azért, mert mindig volt egy olyan biztosítási szelep, amelyen keresztül a feszültség eltávozhatott, akár jól, akár rosszul, de tény az, hogy íörvényhozásilag nem került terítékre sohse semmiféle komolyabb birtokpolitikai reform. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy Darányi Ignácnak voltak komoly és jó tervei az egészségtelen birtokeloszlás enyhítésére, azonban Tisza István ellene volt vólt annak, hogy ilyesmi a törvényhozás elé kerüljön. Nem is került oda, hanem működött a fentemlített biztosítási szelep, amely megakadályozta a komolyabb belső nyomások érvényesülését. Ilyen szelep volt többek között pl. a kivándorlás. Mert hiába emlékezünk még arra, hogy az ellen hivatalosan komoly harc indult meg, a tény mégis az volt, hogy évente 160.000 főre rúgott a kivándorlók s/ámta. Hogy ez mit jelentett akkor, azt csak ma tudjuk megítélni, amikor a mai csonka hazánkra arányosan átszámítva 50—60 ezer ember, erős, munkabíró magyar elvesztését jelentené évente. Vagyis, ha ma is fenná'llana az a lehetőség, hogy aki itthon boldogulni nem tud vándorbotot vehet a kezébe és nyitva áll előtte a világ, akkor nem is beszélnénk olyan sokat a mai értelemben birtokpolitikái, általában szociálpolitikai válságról. Amikor tehát az 1920-Lk év óta a birtokpolitika áll a kormányok fő programpontjai között és már történt is egy alkalommal földosztás, akkor nyilvánvaló, hogy az előbb említett demokratikusabb kormányzati irányzatokon kívül egyéb nyomósabb belső erők játszottak iközre a megoldás érdekében. Nem volt más kiút. Kétségtelen, hogy ezek a kényszerítő erők ma még jobban feszítőképessek és nincs semmiféle elvezető biztosító szelep ennek a nyomásnak az enyhítésére. Mindezzel nem azt akarjuk alátámasztani, mintha megoldásnak jó lenne akár a telepítés, akár a hitbizományi reform, miután mindez nem tekinthető végleges megoldásnak, legfeljebb ma ez töltheti be annak az említett biztosító szelepnek a szerepét átmenetileg. Kizárólag átmeneti lehet minden ilyen megoldás azon egyszerű, oknál fogva, mert az emberek sokasodnak, a fold viszont nem szaporodik. Csinálhatunk akármilyen földreformot, hangoztathatunk bármilyen jelszót, mint amilyen pl. az egészségtelen birtokelosztás is, megoldást egyik sem fog jelenteni, sőt ellenkezőleg. A sorozatos földreformok után olyan kaotikus helyzet fog előállani, ami csak súlyosbítja az egész kérdést. Nem oldja meg semmiféle telepítés, vagy földosztás a kérdést, miután téves irányban haladunk, ha arról beszélünk, hogy földet adunk a nincsteleneknek, miután azoknak nem földre van szükségük, hanem megélhetési lehetőségre, márpedig azt látjuk az utóbbi évi...-; gazdavédelmi szabályozásaiból, hogy a földtulajdon még nem jelenti a megélhetést is. Kétségtelen, hogy a földnek felaprózásával s így tulajdonba való adásával az agrárlakosság sorsa megoldást nem nyerhet. Ebből a megoldásból nem hagyhatjuk ki a másik biztos követelményt, melyszerint nem nyerünk ezzel az új réteggel adózó alanyokat, hanem újra csak rendezendő problémákat, holott a minden áron való földhöz juttatás más, mai konstrukciójában talán még életképes földdarabokat fosztunk meg adózóképességétől. Egy azonban ma már nem kétséges, nem lehet akadály a megoldásnál. S ez: az állam korlátlanul rendelkezhetik a földtulajdonnal! íme, egy kérdési amitől úgy fáztak, amihez nem mertek hozzányúlni, az idők folyamán önmagától érthetően vezeti rá a politikát a helyes útra. Nem is olyan jelentéktelen kérdés ez, aminek a tisztázása ma még nem képezi a napi probléma tárgyát, erről nam beszélünk soha, azonban idővel a közérdeklődés sorába kerülhet. Így feltétlenül sor fog kerülni erre a tárgyra naponta, ha majd a hitbizományi, vagy a telepítési reformot kezdik tárgyalni. Erről is 192