Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 23-24. szám - A háború lélektana

szolgálatába állítják őket. Az egyes ember sokszor kényszerülten, de sokszor önként is odahagyja családját, társadalmi körét és megy, hogy reá nézve addig egészen idegen, sőt olykor ellenszenves egyének oldala mellett harcoljon, esetleg azokat a legmesszebbmenő mértékben segítse, gyámolítsa. A felekezeti-, párt-, osztály- és egyéb ellentéteket a nemzet országának határain belől kifejezetten félreteszik, időlegesen megtagadják; az elkényeztetett főrangú hölgyből egyszerű ápolónő iesz, a proletár pedig katonaruhában egyszerre a „nemzet legjobbjai" közé sorakozik. Persze, aki a fegyverbe álló nemzeten kívül marad, vagy éppen azzal szemben ellenséges lálást foglal el, az iránt minden rokonszenv megszűnik, sőt gyűlölet, megvetés tör elő. Az emberiségi közösség nagyobb kerete éppenúgy elhomályosul a nemzeti keret mellett, mint elmosódnak a családi és szomszédsági közösség szűkebb keretei. A háború szüksége, elkerülhetetlen, sőt kívánatos volta tömegeszmévé, tömegszuggesztióvá lesz. A közömbös külfölddel, sőt az ellenséggel egyenlő megítélés alá esnek azok az egyesek is, akik nem képesek a nagy tömeg irányváltozását követni, akik nem tudják saját nemzetüket az elvakultságig menő rajongással szeretni, a vele hadban állókat pedig embertelenül, esztelenül is gyűlölni. Emiatt azután olyanok is vad harcias érzelmeket tettetnek, mindenkinél hangosabban éltetik a háborút, akiknek ez legkevésbbé van Ínyükre. Ez a háborús szellem különféle mértékben érvényesül a háború különféle szakaiban és a benne részes egyének különböző csoportjaiban. Sokszor már a béke évtizedeiben előkészítette a nacionalista, militarista, imperialista eszmeirányzat, mely azonban akkor még az élet legtöbb terén kénytelen volt a szűkebb érdek- és törekvési körök, az emberiségi közös gazdasági érdek, a nemzetközi ildomosság igényeivel szemben visszalépni és csak a háború kitörésével juthat valóságos uralomra. Máskor az ilyen előkészítés elmarad; háború tör ki és ennek megfelelő háborús szellem száll fel olyan nemzetek között, amelyek előtte való nap nem is képzeltek egyéb lehetőséget egymás közötti viszonyukban, mint örök békét, barátságot, sőt szövetséget. A iháború előkészítő szakában, a végső diplomáciai tárgyalások és mozgósítási előiníézkedések közben még majd mindenki a békéről beszél, a békét kívánja és félti, az államok politikusai jogászkodva bizonyítják, hogy csak a másik fél idézi elő a háborús összecsapást, ha őrajtuk magukon állana, a legtartósabb és igazságosabb béke maradna fenn. Amint azután a háború elkerülhetetlenebb lesz, a mozgósítás előrehalad, már előtérbe lép az ellenség gyűlölete, kícsinylése, gúnyolása, fenyegetése a saját győzelem valószínűségének, sőt biztosságának hangsúlyozása. Az olykor hivatalból rendezett háborús tüntetések <mind több és buzgóbb önkéntes csatlakozót nyernek; hogyisne haragudnék mindenki arra a gonosz ellenségre, aki érthetetlen magatartásával olyan bajt zúdított az országra, a családra, az emberre, mint a háború! Ezt az ellenséget le kell győzni, meg kell alázni, örökre ártalmatlanná kell tenni. Aki ebben segít, az jóbarátunk, annak még sok mindent meg is bocsáthatunk, amit azelőtt ellenünk vétett. Tékozló fiúk katonaruhában harcba indulva teljes bűnbocsánatot nyernek, az emberek lehetőleg kitüntetik barátságuk jeleivel azokat, akik mellett máskor közömbösen mentek el, vagy akikkel ellenséges lábon álltak. Még akik régibb háborúkban ellenségként állottak szemben és akik azóta is kesernyésen beszéltek egymásról, most ha történetesen szövetségesekként működhetnek, egyszerre csak egymás jó tulajdonságait, kivált harci vitézségét és bű barátságát látják meg. A szövetséges nemzetek nyelve, jelvényei, indulói majdnem a hazainál is kedveltebbek lesznek, sok emberre nézve talán a változatosság ingere révén is. A harcias hangulatot azután komorrá, elkeseredetté teszik a harctérről érkező hírek. Vereségek és drágán megvásárolt győzelmek, sebesültek szállítmányai, rokonaink, barátaink halála, az ellenséges hadak által megszállt területek pusztulása, az összes hadbavonultak szenvedései mindenkiben égetővé teszik a vágyat: segíteni azoknak, akik miérettünk küzdenek és tönkretenni, mielőbb elpusztítani azokat, akik a mieinknek annyi szenvedést okoznak. Olykor véletlenül szárnyrakapó, olykor célzatosan terjesztett rémhírek még a valóságnál is rettenetesebben festik a nép képzelete elé a háború kegyetlenségeit, borzalmait és a valódi, vagy koholt kegyetlenségek lehetőleg még vadabb megtorlására készítik elő a lelkeket. A háborús lelkihangulat mindenesetre a legteljesebben a harcban álló katonáknál, a küzdelem heves napjaiban alakul ki. Amíg az otthonmaradottak pénzük és kényelmük egy kiszámított részét áldozzák fel a sebesültek és a támasz nélkül maradt családok segítésére: addig a csatasorban álló katonák gondolkozás nélkül teszik kockára életüket, hogy egy-egy veszélybe jutott bajtársukon segítsenek. Amíg otthon a magasabban állók a rendesnél valamivel barátságosabban, kíméletesebben bánnak az alrendüekkel, akiknek mindegyike lehet katona, vagy katona hozzátartozója, a köznép pedig készségesebben engedelmeskedik a felsőbb parancsnak, mely talán valami módon a győzelem érdekét segítheti elő: addig a tűzvonalban az élet-halál fölött rendelkező főtiszt mint egyenrangú bajtárssal érintkezik a katonaruhába bujt paraszttal, a közkatona pedig utolsó csepp vérével szolgálja, védi a tiszt urat, akitől a béke idején oly távol állott volt; De amíg az otthonmaradottak az ellenség iránti gyűlöletüket csak szavakkal, olykor egyes védtelenek bántalamazásával, vagy bevásárlási bojkottokkal adnak kifejezést: addig a harcban résztvevők levetnek minden irtózást az embervéi-ontástól, mind nagyobb kedvvel pusztítják, ölik azokat, akik különben őket ölnék, a közeli harc, kard ki kard és ölremenés perceiben pedig a vadállatokét megszégyenítő kegyetlenséggel törnek azok ellen, akiken másféle ruha van. A harci szellemnek erre a végső fokára ugyan nemcsak azok jutnak el, akiket a hadseregbe sorozás, kiképzés és hadbavezetés erre rendszeresen előkészített, hanem talán még inkább azok a nemkatona személyek, akiket a háború, a csata réme otthonukban keresett fel és vetett ki a legdurvábban viszonylag nyugalmas életükből, akik mindennapi" létük színhelyein, szántóföldjeiken, utcáikon, házaikban látják hirtelen a gyűlölt ellenséget, mely annvi szeretettjüket pusztította el, annyi reményüket tetté tönkre, annyi kárt és szenvedést okozott nekik. A háború alatt a rokon- és ellenszenv együtt koncentrálódik, egyszerűsödik az embereknek minden 180