Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 21-22. szám - Az üzemek egyesitéséről

ic-tére szorulna vissza s megindítaná ezzel (sajnos sok más tényező mellett is) azt a lassú €'1 idegen ülés i folyamatot, mely a testi sorompóiknál sokkal károsabb lelki sorompók kialakulására vezetne." Vagyis újabb kodifikációnknál tekintettel kell lennünk azon jogszabályokra is, amelyek alatt elszakított véreink élnek az utódállamokban (L. G. dr.) FŐVÁROS •iiiiiiiiiiiiiiiitiiiiuiiiiiiitiitiiiiiiiiiiiiniiiiiűiiiiiuiiiiuiiiiiiiiiitiiiciiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiriiitiiiiiiiiiiiiiiiiii Az üzemek egyesítéséről Ismét napirendre került ez a kérdés — egyelőre csak cikkek és nyilatkozatok formájában — s úgylátszik, hogy pártprogram lett belőle. Miután igen nagy veszélyt látunk bizonyos vonatkozásban ennél a kérdésnél, kénytelenek vagyunk álláspontunkat már előre, a jelenlegi helyzetnek megfelelően leszögezni. Amikor veszélyről beszélünk, akkor ez alatt értjük azt az egész bizonyosan elkövetkező eshetőséget, hogy az egyesítés révén nemhogy megtakarítás érhető el, hanem kifejezetten súlyos ráfizetés. Határozottan állítjuk, hogy az Elektromos- és Gázmüvek egyesítéséből a főváros adózó polgáraira kizárólag súlyos ráfizetés állhat elő. Mindjárt meg is indokoljuk, hogy miért. Végtelenül veszélyesnek tartjuk néhány várospolitikus részéről azt a felelősségnélküliséget, hogy — talán a legjobb intencióktól fűtve — hasból vett összegeket kclportálnak a közvélemény előtt, mint várható megtakarítást az esetleges üzem-egyesítés folytán. Hihetetlen bátorság és főleg hozzánemértés kell ahhoz, hogy ennél a kérdésnél egyáltalán megtakarításról beszélhessenek, pláne egyben egyben azt is állítva, hogy nincs szükség személyzeti leépítésre az egyesítésnél. Holott tudott tény az, hogy amit az! egészségescentralizáció terén eddig tehető volt, azt már meg is valósíotta a városháza az üzemi kérdésekben. Minden további lépés már komoly egzisztenciális és még komolyabb beruházási kérdés, amelyekre a mai idck abszolút alkalmatlanok. Azt a naivitást hangoztatni, hogy a közös anyagbeszerzési révén a két üzem költségvetésében jelentős megtakarítás érhető el, a teljes hozzánemértést jelenti, mert először is az üzemi anyagbeszerzések már most központosítva vannak elsősorban is — e két üzem esetében — a XII. ügyosztály révén, amelynek tudta és engedélye nélkül egyetlen gombostű be nem szerezhető az alája rendeli három nagy közüzemnél, másodsorban is az általános polgármesteri rendelet szerint, amely szerint minden anyagbeszerzés az anyagszertár útján az összes üzemek részéről közösen intézendő. Az Elektromos- és Gázművek eselében pedig nem áll fenn a közös anyagbeszerzés lehetősége — el'ekintve a jelentéktelen kisebb műszaki anyagoktól, amelyeket már úgyis központilag közösen szereznek be —, miután a két fő nyersanyag: a szén és a vezetékek szükségleíben teljesen különböznek, úgyis külön-külön volnának beszerzendők, ha már egyesítve lennének ezek az üzemek. Nem beszélve arról — ez is csak alátámasztja az egyesítést kívánók teljes járatlanságát gazdasági dolgokban —, hogy működik nálunk a több, mint háromszáz karlei között egy ú. n. csőkartel, kábelkartel, szénkartel és minden fontosabb ipari cikkrevonatkozó kartel. Mit jelent ez? Azt, hogy árban egyiknél sem érhető el „megtakarítás", miután mégsem képzelhető el az, hogy majd a kartel olcsóbban fog szállítani az egyesített üzemeknek, mint a jelenlegieknek. A legfontosabb nyersanyag a két üzemnél a szén, amely szintén nem szerezhető be közösen, mert amíg az elektromos üzem magyar szenet használ, addig a gázművek csak külföldi szenet tud felhasználni. Meg aztán a magyar szn használatának az emelése más fontosabb nemzetgazdasági szempontból sem célirányos. Először is, mert szakértők becslése szerint ennek a csonkaországnak CO— 100 évre való szénkincse van maximálisan, hiszen az egész energiatörvényt azért alkották meg, hogy racionálisan legyen felhasználva az egész ország elektrifikálásában ez a szénkincs, de ettől eltekintve, más nemzetgazdasági vonatkozásban is előnyt jelent a külföldi szén behozatala magyar agrártermékek ellenében. (Itt csak utalnunk kell a Németország felé való zsírexport emelkedésének jelentőségére, amely kizárólag ruhrvidéki szén ellenében megy ki, stb.) Ha nem is tudunk könnyen napirendre térni a fentemlített tények felett, még mindig marad sok olyan szintén fontos tényező, amelyek az egybeolvasztás ellen szólnak, így igen lényeges az a kérdés is, hogy az egyesítés feltétlenül magával hozná az egyik üzemnek az elsorvasztását, s ez nem lehet más, mint a gázmüvek. Hogy aztán mit jelentene ez, azt csak azok tudják, akik ismerik azoknak a jelentős beinvesztált összegeknek a nagyságát. Vájjon egy ilyen elsorvasztás esetében az elektromosrr.űvek jövedelmböl fedeznék ezeknek a kölcsönöknek a tőke- és kamatannuitását? Példa erre a veszteséges HÉV beolvasztása a Beszkrt-ba, ez sem volt valami szerencsés tranzakció. Mert amíg jelenleg mind a két világítási üzem prosperál — hiszen szó sem lehet arról a sokat hangoztatott versenyről sem, mert a közös ügyosztály irányítja mindkét üzem egész üzleti politikáját — hasznot hoz a közületnek, egy összedobás esetében feltétlenül csökkene ez a hozadék. S akkor még nem említettük azt, hogy mire volna feltétlenül szükség az egyesítés folytán, többek közö'.t egy nagy új központi épületre jó pár milliós költséggel, az egyesített üzemi adminisztráció mechanizálása, s ennek folytán minimálisan ötszáz pénzbeszedő leépítése. Hol vannak itt a megtakarítások? Vagy megtakarítást jelentene két-három igazgató nyugdíjazása? Ennél a kérdésnél bátran mondhatjuk: „omnis mutatio periculosa", mert ennél a kérdésnél feltétlenül veszélyes a mai súlyos időkben minden ilyen egyesítési kísérlet, amelylyel csak tönkretennék a főváros egészséges két üzemét is, miként tönkresilányították a Beszkárt. Mert eltekintve attól a szociális elvtől, amit ma a fővárosnak fokozoít: bban kell keresztülvinnie, amit pl. az alkalmazottak elbocsátása jelent, de minden egyéb okok is ellene szólnak. Racionalizálni úgy, hogy annak „megtakarításos" jellege legyen, csakis a magántőke képes, amely természetesen nem vesz tekintetbe semmiféle kommunális kötelezettséget és elhivatottságot, hanem kizárólag a profit jegyében végzi el az ilyen opreációkat. De még a magántőke sem tud keresztülvinni semmiféle racionalizálást jelentős újabb invesztíciók nélkül, hiszen épp a mechanikai fejlődés nyitotta meg az ipari racionalizálások útját, amelyek keresz173