Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 19-20. szám - Pénzügyi rendszerünk és hitelszervezetének reformja

folytatjuk, de más, — nem az áruforgalmunk, hanem a hitelügy terén. Nincs túlzás abban a feltevésben, hogy pénzügyi elzárkózásunknak a kivitel és behozatal kérdésében kedvező következményei lesznek. Hogyha azt a többszáz milliónyi összeget, amit tőketörlesztés, kamat és osztalék címén a külföldnek évente fizetünk, hogyha azt a nemzeti ajándékot, amit tőzsdei árfolyamkülönbözet címén a nemzetközi bankkapitalizmusnak juttatunk (a népszövetségi kölcsönnél mintegy 40 millió aranykoronát!), megtakaríthatjuk és nemzeti háztartásunkban évrőlévre beruházzuk: gazdaságilag kétségtelenül folytonosan erősödünk. Erőbeli gyarapodásunk arányában a kivitel terén jobban bírjuk lélegzettel, jobban bírjuk a versenyt. A behozatalnál pedig hitelképességünk emelkedik annak következtében, hogy nemzetközi fizetési mérlegünk nem passzív. A nemzet felelősségére alapított pénzügyi rendszer az árukivitel és behozatal kérdésében egyáltalán nem jelent elzárkózást. Legfeljebb azt a következményt vonja maga után, hogy a külföldi áruhitelező új pénzügyi rendszerünknek papírpengőjét egyideig nem fogadja el teljesítésül. A régi, kipróbált aranyfedezetü rendszernek eszmevilágából meríthető ezzel az ellenvetéssel hamarosan végezhetünk. Egyszerűen arra a tényre hivatkozással, hogy a MNB Rt.-nak aranyfedezetű papírpengőjét — legalább is az 1931. évi bankzárlat óta — a külföldi hitelező a névérték alá mélyen lefokozta. Ez az ellenvetés tehát amenynyire nem érv az aranyfedezetü papírpénz mellett, épp oly kevéssé érv a nemzeti jövedelemmel fedezett papírpénz ellen. Külkereskedelmünknek, miként megszervezésének kérdése nem tartozik jelen p énzügyi reformtevezetnek eszmemenetébe. Ide csak annak a kérdésnek megvilágítása tartozik, hogy külkereskedelmi érdekeink szempontjából ellenezhető-e a nemzet felelősségére alapított pénzügyi rendszer? Minden erőnkkel és tervgazdálkodásunkkal külkereskedelmi mérlegünknek aktivitására kell törekednünk. A hitel kamatlábnak legfeljebb 2%-ban megállapítása, továbbá az energiáknak kihasználása következtében mindenféle termelési költség lényegesen kevesbedik. A hajófuvarozással lényegesen kevesbednek a kiviteli fuvarozási költségek. A tervgazdálkodásnak eszmeköréből vett csupán ezek a tényezők már nagy mértékben elősegítik külkereskedelmi mérlegünknek aktivitását. Mert export áruinknak versenyképességét ezek a tényezők okvetlenül javítják. Export áruinként természetesen külföldi valutában kapjuk a vételárat. Most már csak az van hátra, hogy ezt a külföldi valutát akár az export színhelyén, akár a határvámpénztárnál gyűjtsük össze. Az ekként összegyűjtött valutával ugyancsak a helyszínen arra kijelölt, vagy a határvámpénztár által fizetjük ki az import áruknak vételárát. Az importőrtől az import árunak vételárát pengőben beszedjük és belőle az export árunak pengőre átszámított külföldi eladási árát az exportőrnek kifizetjük. A külkereskedelmi forgalom megzavarására, továbbá az elzárkózásra alapított ellenérvek annyira alaptalanok, és annyira szalmaszál jelentőségűek, hogy a nemzeti öncélúság eszméjének magaslatán álló nemzeti pénzügyi önállóságnak intézményével: a nemzet felelősségére alapítót! Jegybankkal, a gazdasági élet altruizmusának ezzel a forrásával szemben komolyan számba sem vehetők. Annál kevésbbé, mert a fizetési mérleg passzivitásának megszüntetése egyik előfeltétele külkereskedelmi mérlegünk ativitásának és az aktivitása olymérvű fokozódásának, hogy megkezdhetjük az arany gyűjtést. De nem azért, hogy valamikor viszatérjünk az aranyfedezetü pénzügyi rendszerre. Hanem azért, hogy általa a nemzeti vagyont szaporítsuk, belőle az örök bizonytalanságba burkolt jövőnek eshetőségeire számítva, tartalékul nemzeti kincset gyűjtsünk. Az altruista pénzügyi rendszernek a nemzet felelősségére megalapítása után a társadalom hamarosan ráeszmél annak a ténynek igazságára, hogy a nemzet önmagával szemben erőszkoskodik az által, ha pénzének belső értékét, pénze egységének értékviszonyát az aranyhoz, a nincsenhcz, még hozzá törvény által rögzíti. Ráeszmél ennek a ténynek káros következményeire. Az aranyfedezetű pAnzügyi rendszerrel járó felelősségnek hallgatag viselése cs néma megadással szenvedése végre felnyitja a szemét annak az igazságnak felismerése is, hogy papírpénzének valutáris értékét nem az individuális kapitalista gazdasági rendszernek jelképében: az aranyban, nem ebben a kereskedelmi árucikkben, hanem egészen más, a nemzetnek vagyoni képességein jelül még politikai berendezkedésében és a nemzetnek öröklött, az aranytól független erkölcsi tényezőkben is kell keresni. A gazdasági, a politikai és az erkölcsi tényezőkkel kell a pénznek valutáris értékét szerves, intézményes kapcsolatba hozni. A nemzet felelősségére alapított Jegybank papírpénzének igazi valutáris értéke benne gyökerezik a nemzeti életnek politikai szervezetében, a társadalmi rend és jogbiztonságban. A fejlett nemzeti szellemű közműveltségben. Benne gyökerezik egyrészt a nemzet, másrészt ennek az ezeréven át könnyel és vérrel öntözött földnek elszakíthatatlan egységében, a magyar földnek termelőképességében, Istentől nyert természeti kincseiben. A magyar népnek törhetetlen hazaszeretetében, őseitől örökölt, ezerévnek zivatarai között megőrzött erényeiben, lovagiasságában, hősiességében, nyíltszívűségében, romantikájában. És kitéphetetlenül benne gyökerezik a világtörténelem legnagyobb szégyenével: a trianoni átokkal szemben is dacos örökké élniakarásában. Hagyjunk fel miruden arra irányuló reménységgel, mintha a mai aranyfedezetü pénzügyi rendszerrel és a bankkapitalizmusnak utilitarista hitelszervezetével legégetőbb és kevésbbé égető pénzügyi problémáinkat megoldhatnánk. Bárminő gazdasági természetű, sőt kultúrílis, avagy szociális reformot akarnánk is megvalósítani, mindig szembetaláljuk magunkat a fikcióra alapított rendszerrel és a hitelszervezetnek mohó utilitarizmusával. Minden reformalkotásnak ez a hitelszrevezet a legelső haszonélvezője. Pedig az altruista rendszerrel és hitelszervezettel a trianoni átok és a gazdasági világválság ellenére is, önerőnkből talpraállhatnánk. Önerőnkből, belső vagy külföldi kölcsönök felvétele és a társadalomnak legkisebb megterhelése nélkül megalkothatunk olyan nagyszabású és örökéletű nemzeti vállalatokat, amelyeknek megkezdésével már lényegesen csökkentjük, folytatásukkal pedig megszüntetjük a munkanélküliséget. Fellendítjük az elalélt forgalmat, fokozzuk a fogyasztási képességet, a köz- és magántartozásoknak tel-