Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 19-20. szám - Pénzügyi rendszerünk és hitelszervezetének reformja

A pénzforgalmat a gazdasági élet által megkövetelt arányban a törvényes árszínvonalnak akár emelkedése, akár sülyedése esetében tehát nem szabályozhatja, holott az alapszabály 1. cikke a pénzforgalomnak szabályozását szintén feladatául állapította meg. Pedig a szabadforgalmi árhoz alkalmazkodásnak épen semmi hátránya sem volna. Mert az alkalmazkodás a papírpengő és az arany közötti értékviszonynak természetes, számtani változását nem vonná maga után. Egy pengőnek, a pénzegységnek értéke akkor is 0.26315789 gr. aranynak felemelkedett értékével volna egyenlő. Miből folyik, hogy a szabadforgalmi árhoz alkalmazkodva, ennek emelkedésekor több papírpénznek kibocsátásával, aminek sülyedésekor a papírpénznek arányos bevonásával minden zavar nélkül szabályozhatná a gazdasági életnek pénzforgalmát. Mint káros következményre, már csak a szemléltetés okául — ismételten is — rá kell mutatnom arra az esetre, hogyha pl. a magyar állam, vagy Debrecen város, vagy Somogy vármegye a MNB Rt. eszközeit (papírpénzét) pl. egy millió pengő erejéig „igénybe venni" kívánnák és evégből az alapszabály 50. cikke értelmében előzetesen beszolgáltatnák az egymillió papírpengőnek „ellenértékét": a jelenlegi 24%-os fedezeti aránynak pontos megtartásával 240.000 pengő értékű aranyrudakat, amelyeket a szabadforgalomban kg-ként pl. 6200 pengőért vásároltak meg: ennek ellenére a nevezett közületek az alapszabály 50. cikke ellenére sem kaphatnák meor az egymillió papírpengőt. Egyszerűen azért, mert a MNB Rt. csak a törvényes pénzlábon: kg-ként 3794 pengővel válthatná be a nevezett közületek által a szabadforgalomban kg-ként 6200 pengőért nagy nehézségekkel összevásárolt aranyat. A 3794 pengős alapon kiszámított aranyértéket tekintheti a MNB Rt. annak a 24%-os ellenértéknek, aminek megfelelően aztán az egymilliónál jóval kevesebb névértékű papírpengőt adna a nevezett közületeknek. Az egymillió papírpengőnek a saiát Jegybankunktól belvételére irányuló közület1! számítás tehát igen nagy csorbát szenvedne, mert az általuk 6200 pengős kg-kénti egységáron összevásárolt aranvnak minden kg-ján veszítenének 6200—3794—2406 pengőt. Az aranyértéknek, továbbá a pénzegység és aranyérték viszonyának törvényben megrögzítésének ez a most ismertetett káros következménye az alapszabály 50-ik cikkének tarthatatlanságát erősen indokolja. De vizsgáljuk meg az értékviszonyok törvényes rögzítésének következményeit a papírpengő kibocsátásnak szempontjából is. A MNB Rt., mint az heti kimutatásaiból megállapítható: valóságos aranyfedezetkészletét kg-kánt mindig 3794 pengővel értékeli. Ez a törvényen alapuló hivatalos értékelés. Ezzel szemben a szabadforgalmi ár pl. 5100 pengő. Természetes, hogyha a valóságos aranykészletét ennek a szabadforgalmi árnak alapján értékelné: bankjegykibocsátási képessége is emelkednék, a gazdasági életet a fedezeti aránynak pontos megtartása mellett, tehát infláció nélkül, jóval több forgalmi eszközzel láthatná el. Ennek a tényállításnak helyességét a MNB Rt. heti kimutatásai szemléltetően bizonyítják. így — csak példaként — az 1933. április 30-iki kimutatás szerint a papírpengő kibocsátási képesség következőkép alakult; A színarany fedezetkészlet értéke a finom kg-kénti 3794 pengős hivatalos értékelés szerint 1933 április 30-án volt — — 96,568.898 P. az arannyal egyenértékűnek minősített devizáké és valutáké — — — 17,273.004 P. az alapszabály 85. cikke szerinti ú. n. törvényes fedezetkészlet értéke — 113,842.000 P. Ezt az értékösszeget a második öt évre megállapított fedezeti aránynak megfelelően 24%-nak véve, a papírpengő kibocsátásának legfelső határa 474,350.000 P. volna. Ezt azonban korlátozta az alapszabály 85. cikke értelmében a Bank akkori, azonnal lejáró tartozásainak összege — — 56,306.773 P. és az államnak a Bankkal szemben fennállót 51,114.707 P. tartozása közötti különbözet: — — 5,192.000 P. aminek levonása után a MNB Rt. 1933 április 30-án kibocsáthatott — — — 469,158.000 P-t, kibocsátott pedig — — — — — 357,392.000 P-t, és így a törvényes fedezeti aránynak pontos megtartásával és a színaranyfedezetnek 3794 pengő hivatalos, értékelésével még kibocsáthatta volna a többletet, vagyis — — — — 111,766.000 P-t. Azonban a színaranynak szabadforgalmi ára a példaként mondott napon: 1933. április 30-án nem a törvényesen megállapított 3794, hanem 5100 pengő volt. Hogyha aztán ezt a szabadforgalmi értékelést vesszük a számítás alapjául, akkor a papírpengő kibocsáthatásának szempontjából az eredmény következő: Színarany fedezetkészletnek szabadforgalmi értéke 1933. április 30-án 119,810.000 P. devizák és valuták értéke — — — 17,273.000 P. a törvényes fedezetkészlet értéke — 137,083.000 P. Ezt az értékösszeget 24%-nak véve, a paptrpengő kibocsátásnak legfelső határa _______ 572,013.000 P. volna. Ebből levonva a Bank azonnal lejáró tartozásai és az államnak adóssága közötti fenti különbözet — — 5,192.000 P. a színarany fedezetnek szabadforgalmi értékelése alapján kibocsáthatott volna a törvényes fedezeti aránynak pontos megtartásával _____ 566,821.000 P. kibocsátotta pedig a fenti — — — 372,392.000 P, vagyis _______ 209,429.000"P~ ve! kevesebbet. Tudnunk kell pedig, hogy abból a kibocsátott 357,392.000 pengőből, illetőleg a mindenkor kibocsátott papírpénzből legfeljebb ha a felerész forog (őrült sebességgel) a 8 és félmilliónyi lelket számláló, 65%-ban agrár társadalmunk kezén. A többi a közületi és bankpénztárakban, meg a külföldön van elreteszelve. A színarany fedezetnek a hivatalos árjegyzés alapján kimutatott papírpénz kibocsátási lehetőség és a tényleges kibocsátás közötti (111,766.000 P) a papírpénz indokolatlan visszatartásának: a deflációnak ténye. Még sokkal erőteljesebb, valóságos vasmarokkal szorított deflációval állunk szemben a színaranyfedezet szabadforgalmi értékelésének mellőzése miatt. Mert ez esetben a visszatartott papírpengő mennyiség majdnem 210 millió. Előbbi eset149