Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 1-2. szám - Megjegyzések A szénkartell árpolitikájáról cimü cikkre

nehezedtek a társadalombiztosítás terhei. Azonkívül a legtöbb bányászatnál bizonyos eddig megfizetett szolgáltatások ingyenesekké váltak. Ilyképen az egyes munkáskategóriáknál a bérteher emelkedése a vállalat által viselt társadalombiztosítási hozzájárulás nélkül 25—98 százalékkal, azzal együtt 39—138 százalékkal, átlagban 70 százalékkal emelkedett. Hangsúlyozzuk, hogy ezen fokozódó terheket nem emeljük ki panaszképen. A bányász bére hazánk viszonyaihoz képest szerényebb keretekben mozog, mint a külföldön, a bányász munkájának különlegessége sem hagyható figyelmen kívül és sajnos, a bányásznak nincsen is meg a teljes kereseti lehetősége, mert a nehéz piaci viszonyok következtében a legtöbb bányán az év legnagyobb részében hetenként csak 3—4 munkanapot dolgoznak. Az az érv, hogy a munkabér drágulását és a szociális terhek növekvését a gépi jövesztőüzem kiegyenlíti, egy merőben doktriner megállapítás. Magyarországon a legnehezebb megélhetéssel éppen az a bányászat küzd, ahol a gépi munkát a legtökéletesebben vitték keresztül. A mi bányászatunkban a géppel jövesztett szén az egész termelés jelentéktelen hányadát teszi ki. A legjobban bevált fejtökalapácsok inkább a darabosabb kihozatali, mint az olcsóbb termelést szolgálják. A gépi jövesztés pénzbe és pedig sok pénzbe kerül: üzembentartásban, invesztícióban, fenntartásokban, tartalékokban és pótlásokban. Alig van egy-két üzem, mely azzal dicsekedhetik, hogy a gépüzemrnel megtakarításokat ért el. A gépi jöveszíőüzemnek alig van jelentősége vastag telepekben, pl. Tatabányán, ellenben van jelentősége ott, ahol segítségéve' vékonyabb telepek fejtésre érdemesekké válnak, ha nem is olcsóbb kerüloköltségek mellett. Természetes, hogy a gépi meghajtás rég bevált alkalmazásaiban, pl. a szállításnál kezdettől fogva használatban van, ennélfogva ez újabb időben bekövetkezett változást, vagy könnyítést nem jelent. Másik drágító faktor a megnehezedett anyag, elsősorban a bányafának beszerzése. Azelőtt Nagymagvarország szolgáltatta nekünk tetszésszerinti mennyiségben a bányafát. Ma idegen valutával, jórészt idegen vasutak igénybevételével kell azt rendeltetési helyére szállítani. Az adók és szociális terhek emelkedése nem koholt, hanem valósággal létező drágító faktor, melynek hatását mindenki saját testén érzi. Talán elegendő, ha megemlítem, hogy a tatabányai szénbányaüzemet terhelő adók és illetékek összege, mely 1913-ban 142.138.06 aranykoronát tett ki, 1933-ban 1,021.074.84 pengőnek megfelelően 880.236.92 aranykoronára emelkedett. A szociális terhek emelkedését már figvelembe vettem a bérnél, nem hallgathatom el azonban a negyedik nagy drágító faktort: a kihasználatlanságot, mely a nagy bányaműberendezéseit alig 60—65%-ban engedi teljesítőképességüknek megfelelően igénybe venni, vagyis nem engedi meg az ezek teljes kihasználása mellett elérhető olcsóbb költség elérését. A cikkíró bizonyos aránytalanságot lát a kalorikus érték és szénár között. Lehet, hogv nem tudja, hogy nagy szénfogyasztó közüzemeink kalorikus alapon állapítják meg és veszik át a szenet. Nekünk semmi kifogásunk nincs az ellen, hogy a szénár a szén kalorikus értéke alapján állapíttassák meg, sőt ezt tekintjük a fogyasztó részére az egyedül egészséges állapotnak. Ha a szerző a mai éles konkurrencia mellett erős eltéréseket tapasztal, ezek többnyire aláértékeléseket fognak jelenteni a kalorikus értékhez képest. Itt csak egyre kell még rámutatnom: cikkíró nem egyszer a porosz szén szerepét emeli ki, hangsúlyozván, hogy ennek a versenyzésekor a magyar szén tonnája 5_7 koronára szállott le. Eltekintve attól, hogy a hivatalos statisztikai adatok szerint ez a megállapítás téves, egy föltétlenül elfogulatlan szakértői megállapítás szerint (Ordódy János min. tanácsos a tüzelő berendezések 1931. évi kiállításának katalógusában) 6800 kalóriás idegen (porosz) szén 1000 kalóriája 104 fillérbe kerül, míg a tatabányai darabos szén 1000 kalóriája 83 fillérbe. A szerző a továbbiakban elismeri a magyar szénbányászat különleges nehézségeit, de a kérdést egyszerűen úgy intézi el, hogy hajlandó ezek létezését egyeseknél elismerni, míg másoknál teljesen tagadja. Hazánkban találhatók — azonban éppen alacsony kalória értékű — szenek, melyek egyszerű és olcsó műveléssel fejthetők, ilyenek vannak pl. a borsodi és salgótarjáni medencében; ezek bizonyos körzetben még olcsóbban is értékesíttetnek, mint ahogy a cikkíró írja. Általában — szerencsére — nálunk a kisebb kalóriás szenek olcsóbban fejthetők, mint a nagyobb hőértékűek. Természetszerűleg teljesen hamis következtetés volna az alacsony kalóriájú könnven jöveszthető barnaszenekből az összes barnaszén átlagos termelési költségére következtetni, mint azt a szerző teszi, mert az átlagos termelési költség esetleg sokkal magasabb. Nem áll az, amit szerző ezzel kapcsolatban mond, hogy a MÁK 200 pengőnél is jóval magasabb átlagárat ért el, ellenben tény az, hogy 200 pengőnél számottevőleg kisebb az értékesítés átlagára (természetesen fuvar nélkül, ab bánya számítva). Sehogy sem tudjuk megállapítani, hogy honnan veszi cikkíró úr a tatai szén átlagvastagságára és fejtési szeletvastagságára vonatkozó teljesen téves adatokat. Cikkíró úr úgylátszik arról sem tud, hogy az iszaptömedékelés pénzbe kerül, sőt óriási invesztíciókat is igényel (51 km. csővezeték!) s annak alkalmazásában tulajdonképen egy elkerülhetetlen teherről van szó, melynél az üzembiztonságot a szén drágulásával kell megfizetni. Miért foglalkozik a vízveszély kérdésével, ha nem tudja, hogy Tatabányán is voltak vízbetörések s hogy ez a bánya annyira vízveszélyes, hogy minden eshetőséggel szemben a 12.000 lóerőt meghaladó szivattyúberendezéseket kell készenlétben tartania. Nem áll az, hogy a legvastagabb telepek a legkedvezőbbek, ellenben áll az, hogy a tömedékeit nem igénylő 1.5—2 m. vastag telepeket szoktuk teljesítmény, fafogyasztás és mellékköltségek tekintetében a legkedvezőbbeknek tekinteni. Ha a t. cikkíró a nem létező szénkartell árpolitikáját akarta támadni, kétségtelenül nem helyes metódust választott és igen rosszul informáltatta magát, amikor igazát csaknem egytől-egyik megcáfolható adatokkal próbálta alátámasztani. De semmivel sem indokolható és objektív szempontból nézve teljesen érthetetlen, hogy éppen az én műszaki vezetésem alatt álló tatai bányászatot szerepelteti az alaptalan rekriminációi tárgyává tett helyzet bűnbakjaként. Ha egy pillantást vetünk a szénárnak hivatalosan 6