Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 15-16. szám - Az uj ügyvédi rendtartásról

vetemedett kicsapongásokra, mióta vagyonosak visszaéléseinek eszköze lett." Beöthy Ödön kifejti, hogy ,,a hazaszeretet ébrentartására érdek kell, ez az érdek pedig a közügyekbeni részvét joga." Nem érti, hogy a „dolgozó néposztály ép olyan értelmes és alkalmas ne lehessen magát kormányozni, mint a pamlagon heverő gazdag. A munkával karöltve jár a gondolat, míg a kényelmes pamlagon nyújtózó inkább csak álom üzésére vesz kezébe könyvet." Azt bizonyítja, hogy a jogok kiterjesztése nem jár forradalommal: ,,A forradalmi eszme nem sajátja az embeni nemnek. Ha előtör, mindenkor a hatalom visszaélései által csikartatik ki. Mindenki természeti ösztönénél fogva szereti az élet megszokott kényelmeit és az azokat biztosító társadalmi rendet." „A nép természeténél fogva nem hajlandó forrongásra. Adassék neki törvény előtti egyenlőség, szolgáltattassék igazság, vegyen mindenki részt a közterhekben, és a nép a státus nyugalmát háborgatni és a bizonyost bizonytalanért feláldozni nem fogja. Biztosabb, ha a népet jogokkal felruházzák és így érdekkel kötjük a dolgok fennálló rendjéhez, mert azon nagy része, mely az alkotmány sáncain kívül hagyatik, hacsak nem deportáljuk, mindenesetre itt marad és a rendetlenségnek gyúlékony anyagát képezi." Perczel Mór, Tolna vármegye követe történelmi példákkal világítja meg, hogy amíg a nagybirtok képviselte a törvényhozást, folytonos anarchiában volt az ország. Dicsőíti a köznépet: „Ha végig tekintünk a szegény magyar adózó nép útján, mely 300 éves harcok és nyomor között, török, tatár és labanc ellenség által kínoztatva, a feudális nagyurak örökös tusái és zsarolásai által sanyargattatva, nagy adót fizetve, mégis békén maradott s példátlanul szűz türelmet tanúsított: meg kell vallanom, hogy ez az erény magas önmegtagadást kíván." Szerinte Magyarország sajátszerű helyzete követeli meg a jogok kiterjesztését: „Mi egészen magunkra vagyunk hagyatva, magunkban kell bíznunk és folyton küzdenünk fenntartásunkért. Vannak a népek életében pillanatok, midőn a polgárnak utolsó filléreit is a haza perselyébe kell vetnie. Csupa csend és stabilitási elemek a hazát ilyenkor meg nem mentik. Erre lelkesedés, enthysiasmus kell. Hiszen alig vagyunk hat—hét millión, mi lesz belőlünk, ha a szám hiányát a lelkesedés nem pótolja? Szaporítsuk e számot, az érdekeltek számát. Adjunk mindenkinek, ki adózik és katonáskodik a hazáért, jogot, ennek ügyei elrendezésében. Honszeretet nem lehet igazság nélkül, jogokban részesítés ennek alapja." „Erősüljünk hát, míg az óra le nem folyt. Az egyesülés láncai által olvasszuk össze a széthúzó érdekeket, így nem kell félni az enyészettől." Pálóczy László a történelmi példák egész sokaságát hozza fel annak bizonyítására, hogy „midőn hazánk anarchia martaléka lett, mindig a nagyurak voltak ennek szerző okai." Magasztalja a jogegyenlőséget: „Nincs semmi leverőbb és lealacsonyítóbb, mint a semmiség érzete. Ellenben semmi sem emeli annyira a lelket és teszi azt képessé jóra, nagyra, nemesre, mint annak a tudata, hogy hazája és önügyei kormányzásában némi részt vesz. Ez ellen az szokott felhozatni, hogy a nép nem érett még. De ez így lesz ezer év múlva is és a jogok gyakorlatából kizárt nép ugyan soha meg nem érik a szabadságra, mely gyakorlatból áll és csak az által tanulható." Pázmándy Dénes, Komárom vármegye követe, az alkotmány biztosítékát és erejét látja a jogok kiterjesztésében: „Minél több embert, minél több kezet kell bevenni az alkotmány sáncaiba, kik azt vész idején oltalmazzák, mit a föld megtenni nem fog. Ha a hont északról, vagy bármely más oldalról veszély fenyegeti, az 500 és ezer forintos holdak és szántóföldek nem kelnek fel annak védelmére, hanem a személyek és kardmarkoló kezek. In ultima analysi minden a kezek számtól és nem a vagyontól függ." A 48-as alkotmány keletkezésének ismertetett előzményeiből tehát világos, hogy az 1848. évi V. t.-c. megalkotása nemzeti szükség volt. A jogkiterjesztéssel egybe akarták forrasztani a nemzetet, megóvni belső rendjét és egységét, hogy kifelé egységesen védhesse meg hazáját és alkotmányát. Kossuth Lajos „Az alkotmány biztosításáról hozott törvények" című fejezetében (Iratai II. 182—183. 1.) nyíltan kimondja, hogy a jogokat ki kellett a népre terjeszteni, mert különben az a veszély fenyegette volna az alkotmányosságot, hogy „e téren a kiváltságos osztályok még csak rokonzenvre sem számíthattak volna a népnél, amellyel jogokat meg nem osztottak és melynek terheiben nem osztoztak". Ezért gondoskodtak arról, hogy „töredék helyett az összes nemzet őrködjék az ország jogai fölött, hogy legyen nemzet, mely számot teszen". A hazafias gond és aggodalom tehát nem a maradiságra, hanem a haladásra és jogkiterjesztésre ösztönözte 1848 nemzedékét. És e bölcs előrelátás megérdemli a dicsőítő szavakat: „A magyar nemesség emlékét 1848-ból oly dicsőség környezi, melyhez hasonlóra alig van példa a történelemben." (Kossuth Lajos: Iratai VIII. 336. 1.) K Az uj ügyvédi rendtartásról Anélkül, hogy érdemben foglalkoznánk a most. ismeretessé vált 'igazságügyi törvénytervezettel, amely már az első napon is óriási hírlapi polémia anyaggá fejlődött, néhány elvi kérdést akarunk csak lerögzíteni, amely talán minősíthető állásfoglalásnak részünkről, de mindenesetre bizonyos objeektivitással pártatlan fénymegállapításokra akarunk törekedni. így elsősorban is az a véleményünk, hogy ennek az egész új tervezetnek tulajdonképen maga az ügyvédi kar volt a kezdeményezője, akár tudatosan, akár tudatalatt, miután olyan sokszor és olyan formákban jelentek meg sirámok a pálya túlhalmozottságáról, az ügyvédi pálya nehézségeiről, oly sokszor fordultak írásban és szóban az igazságügyi kormányzathoz segítségért, hogy ennek a tervezetnek el kellett jönnie. Most lényegtelen a tény szempontjából az, hogy vájjon milyen áramlatok érvényesültek erősebben, vagy gyengébben, a tervezet elkészítésénél az ügyvédi kar részéről, de az tagadhatatlan, hogy voltak ügyvédi tanácsadók, illetve véleményezők is az érdekeltek köréből. Az első véleményhullámból igen ellentétes érzelmeket tudunk csak kihalászni, vannak, akik helyeslik és vannak, akik nem helyeslik. Tehát már nincs meg az egységes ellenvetés a tervezet ellen, amely minden esetben igazolja annak életképességét és létjogosultságát is. Tehát szükség van rá. S ez tagadhatatlan. Szükség van mindig újításra, javításra, az időhöz való hozzáidomításra minden törvénynél, így tehát nem maradhat ki a sorból az ügyvédi rendtartás, az 1874. évi XXXIV. t.-c. modernizálása sem. Álláspontunk nagy általánosságban az — most eltekintve a jelenlegi aktualitástól, tehát nemcsak erre a törvénytervezetre vonatkoztatva —, hogy ellene vagyunk minden olyan szabadságkorlátozásnak, amely a zártszám rendszere folytán az utóbbi években nemcsak a szellemi, 122