Törvényhozók lapja, 1935 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1935 / 1-2. szám - Magyarország és a Kelet. 1. [r.] Viszonyunk Törökországhoz

Magyarország és a Kelet Irta Medriczky Andor dr. I. Viszonyunk Törökországhoz Élénk visszatetszést keltett a magyar közvéleményben Törökország külügyminiszterének genfi magatartása. Azok, akik nincsenek beidegződve a keleti politikára, diadallal mutatnak rá erre a tényre és már-már ajkukon volt a gúnyos kérdés: „Hogyan is állunk azzal a híres török-magyar barátsággal?" Ezért tartom szükségesnek, hogy Magyarországnak a közeikeleti politikával szemben elfoglalható állásfoglalását néhány kevésbbé ismert ténynek és szempontnak a megvilágításával elősegítsem. A török nemzet magyar barát. Ezt senki nem veheti tagadásba, akinek alkalma volt megismerni a török nemzet igazi lelkét és nem is lehet tagadásba venni már csak azért sem, mert a török-magyar vérrokonság kérdése is elősegíti az érzelmi kapcsolatot. Addig, amíg Törökország nem volt egy kis 14 milliós független állam, amely ehhez a függetlenségéhez csak véres harcok után tudott eljutni, mert hiszen köröskörül ellenséges gyűrűbe volt zárva, hanem Törökország jelentette az Oszmán birodalmat, amely minden „betegsége" ellenére is nagyhatalom volt, addig nem volt különösebb akadálya annak, hogy a török-magyar barátságot vitán felül álló ténynek állítsák be (Rákóczi, Kossuth emigráció). Az új Törökország azonban gyűlölködő ellenségek gyűrűjének a közepén alakult ki. Már a cári Oroszország legfőbb törekvése volt a Boszporusz és a Dardanellák megszerzése által közvetlen összeköttetésbe kerülni a Földközi-tengerrel. Ez a törekvés speciálisan orosz törekvés, amely elől még a szovjet-uralom sem térhet ki. Bulgária egyáltalán nem viseltetett barátságos érzéssel Törökország iránt a balkáni háború keserű tapasztalatai miatt. Görögország meg éppen halálos ellensége volt Törökországnak, hiszen a nemzeti újjászületés keserves harcait éppen a görögökkel szemben kellett megvívniok a törököknek, mert az entente-nagyhatalmak által támogatott Görögország még azt a kis török területet is elakarta foglalni, amely az Oszmán birodalomból a vesztett világháború után megmaradt. Törökország újjáteremtője és köztársasági elnöke, Gázi Musztafa Kemál pasa 1920-ban, szabadságmozgalmának a kezdetén a külföldi újságíróknak kijelentette, hogy bízik a török szabadságharc sikerében, mert maga mögött érzi azt a kimeríthetetlen tartaléksegítséget, amelyet számára három tényező jelent: 1. Szovjet Oroszország, 2. az ébredő Ázsia, 3. az iszlám vallás többszázmilliós tömege. A török szabadságharc fényes győzelmével végződő mudániai fegyverszünetet követték a lausannei béketárgyalások, amelyeknek az eredménye: a világháború után a nagyhatalmak által Törökországra rákényszerített sévresi békediktátumot teljesen nullifikáló és a független Törökország érdekeinek megfelelően megkötött lausannei béke. Az ifjú Törökországnak óriási belpolitikai feladatokat kellett végrehajtania. Teljesen átgyúrni, átalakítani a török nemzet mentalitását. El kellett választani a nemzetet és az államot a mohamedán egyháztól, mint államvallástól, számítva arra, hogy ezzel évezredes tradíciót kell megszüntetni. Le kellett törni a mohamedán papság hatalmát, illetve meg kellett szüntetni a hithű mohamedán törökökre való nagy befolyását. Mindenekelőtt megszüntették a mohamedán egyházi törvénykezést: a seriátust, feloszlatták a dervis kolostorokat, illetőleg állami kezelésbe vették az egyházi vagyonokat és ilyen módon akarták a mohamedán törököket megszabadítani az egyébként konzervatív szellemű mohamedán vallásnak haladásellenesen is beállítható tendenciájától. Ennek a politikának legjellemzőbb kifejezését ugyanannak a kultuszminiszternek a szájából hallottam, aki a legfontosabb vallásügyi reformokat léptette életbe: Hamdullah Subhi bejtől, aki azt mondotta: „Eddig úgy volt, hogy ha egy török paraszttól megkérdezték, hogy milyen nemzetiségű, azt felelte, hogy: moszlim vagyok. Mi azt akarjuk, hogy ilyen kérdésre azt felelje: török vagyok. Tehát a nemzeti öntudatot akarjuk bennük kifejleszteni és a nemzeti érzést, a nemzeti közösség érzését akarjuk az addig domináló vallásos érzés mellé, vagy helyébe beleültetni minden török gondolkozásába." További belpolitikai reformok voltak: a nők egyenjogúsítása, a svájci polgári törvénykönyv, az olasz büntetőtörvénykönyv és a francia kereskedelmi kódex bevezetése, — mindezt az addigi vallásos jog helyébe. Kultúrális téren pedig a török köztársaság kormányzata azáltal is közelebb kívánta hozni Törökországot Európához, hogy eltörölte az arab írást, amelynek a megtanulása több esztendőt vett el minden írástudó török életéből és behozta helyette a sokkal könnyebben és rövidebb idő alatt megtanulható latin betűket, hogy ezáltal csökkentse az addig katasztrofális méretű 85—90% analfabétizmust. Gazdasági téren a török köztársaság kormányainak évszázados mulasztást kellett esztendők alatt pótolni. A független Törökország Kisázsiára és Tráciára szorítkozik. Ez a földterület természeti kincsekben igen gazdag, hiszen Kisázsia klímája a szubalpin klimától a szubtrópikus klímáig variálódik. Azonban ezeket a természeti kincseket évszázadokon át vagy nem használták ki egyáltalában, vagy pedig csak rabló gazdálkodást folytattak. A semmiből kellett megteremteni a török ipart és hihetetlen gyors tempóban megteremteni Törökország új vasút- és úthálózatát, meg kellett szervezni a török mezőgazdaságot, az állattenyésztést, mert ez az országnak nemcsak belső ellátása, hanem külkereskedelme és iparának mezőgazdasági nyerstermékekkel való bőséges ellátása érdekeit is szolgálta. Korlátozások, előítéletek nélkül, csakis a tudományos tárgyilagosság által irányítva, vaskézzel kellett mindezeket a belpolitikai reformokat másfél évtized alatt Törökországnak elvégeznie. Egészen nyilvánvaló és érthető, hogy ilyen kolosszális belső feladatok keresztülvitele csakis egészen nyugodt külpolitikai atmoszférában lehetséges. Törökországnak külpolitikája az állandóan hangoztatot béke és a szomszédokkal való barátság jegyében alakult. Többízben közvetlen közelről fenyegette a háborús veszedelem. A mosszuli kérdés, a kurd felkelés és különböző határincidensek Sziria felé, Perzsia felé, az afgán forradalmak stb. többször olyan éles helyzeteket teremtettek, hogy már-már tüntető felvonulásokkal igyekezett a törökség kifejezésre juttatni valamelyik aktuális 3