Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 7-8. szám - Az új költségvetés

hogy a pengő értékét a külföld értékelésének a színvonalára süllyessze le. Nehéz ebből a szempontból az objektív kritika, miután sokan inkább politikumot visznek bele. Nagyáltalánosságban már meg van erre is a séma, miután több állam túltette magát ennél a pontnál az ortodox fináncfelfogáson és keresztülvitte pénzegységének a gazdasági élet kívánta devalvációját. Nálunk erre eddig szükség nem volt, de ez még nem jelenti azt, hogy nem lesz-e szükség rá a közeljövőben. Az bizonyos, hogy belátható időn belül olyanmérvü javulásra számítani nem lehet, amely javulás képes lenne kiegyensúlyozni mindazokat az óriási eltolódásokat, amiket pénzügyi viszonyainkban egyrészt a trianoni erőszakosság, másrészt az egész világra kiterjedő, évek óta tartó általános gazdasági válság okozott. Épp a pénzügyminiszter úr komoly szavaiból merítünk, amikor a költségvetés hibájának rójjuk fel azt, hogy még mindig nem látjuk a megvalósítását azoknak a fontos, épp a nemzeti erőkből, életből fakadó társadalomszervezési követelményeknek, amik csakis most, csakis ezekben az átmeneti időkben valósíthatók meg, sőt kell, hogy megvalósuljanak. Ez ugyan kormányzati programm kellene hogy legyen, de ennek, mint szerves része egy állami büdzsének, ilyenkor kellene számvetésieg is a közvélemény elé kerülnie. Mielőtt erre rátérnénk, le kell szögeznünk azt az álláspontunkat, amit már fenntebb is jeleztünk, hogy a költségvetés ilyenmérvü keretének további fenntartása kizárja a pengöértéknek a fenntartását. Komoly közgazdasági szakemberek véleménye szerint csonkaországunk ezeket a terheket nem birja el. Mert akkor, amikor a nemzeti jövedelmeknek a felét éri el a közteher, akkor a közterhek lebontásának sokkal nagyobb tempóban kellene folynia. Ha ezt nem tudják keresztülvinni, akkor nem állhat be organikus javulás. Épp így nélkülözzük azt a határozott iránymegjelölést, amire ugyancsak ilyenkor nyílik alkalom. Vagyis a végleges nyilatkozatot abban az irányban, vájjon leköti-e magát a kormány a teljes gazdasági szabadság mellett, leszámítva a feltétlenül szükséges reguláló intézkedéseket, avagy mindjobban igyekszik kieépíteni a kollektív gazdasági irányzatot. Ez nagyon fontos a kritika szempontjából, miután ha az utóbbit választja, akkor a költségvetés személyi terhei a jövőben csak emelkedni fognak, nem is kell számítani annak további csökkentésére, mert az újabb és újabb szervek beállítása növeli az alkalmazottak számát is. Azonfelül ezzel tovább sorvasztja a kereseti lehetőségeket és így az adózóképes réteget is, ami szintén a keretek emeléséhez vezet. A kritikának is könnyebb dolga lenne, mert fel tudná vetni határozott formában, hogy mely irányzatot tartja helyesnek a köz szempontjából. Mindezek hiányzanak a büdzséből. A látszat az, hogy a kormány ragaszkodik a régi közgazdasági szabályokhoz, úgyszólván a sokat ócsárolt liberális gazdaságpolitika híve, csak egyes vonatkozásokban, mint amilyen az agrárkérdés, igyekszik a kötött formákat meghonosítani. S nem találunk egy fix határvonalat ezen a téren. Gazdavédelmi intézkedések, az agrártermékek árainak mesterséges emelése mindmind az intervenciós, kollektív gazdasági irányt képviselik, azonban a pengöérték merev fentartásával, a költségvetési terhek fedezésénél is az ortodox fináncpolitíkát követi. Olyan disszonáns a vonalvezetés, hogy nehéz komoly kritikát gyakorolni. A társadalomszervezés új útjain pedig egyáltalán nem haladunk előre. Most térünk rá arra, amit az előbb a költségvetéssel kapcsolatban szükségesnek tartottunk volna felvenni. A nemzet jövője szempontjából létkérdés a birtokpolitika újabb szabályozása, ennek keretén belül pedig az olyan rég hangoztatott telepítés kérdésének a megoldása. Hiába vannak sürgősebb kérdések, mint amilyenek a külpolitikai problémák, a termésértékesítés stb. mégis nagy hibának tartjuk, hogy a költségvetésben nem látjuk nyomát ennek a kérdésnek. A beruházásokra felvett összeg oly csekély, annyira lokális értékű, anyira kifejezetten az üzemfenntartás költségeit reprezentálják, hogy az képtelen tartós gazdasági értéket fakasztani. A most általánosan hangoztatott gazdasági javulásban nem bízunk, ez csak átmeneti, minden tavasszal jelentkező bizonyos szükséglet befedezését jelenti, amely mindig hoz bizonyos begyújtást, de sajnos, épp az általános külpolitikai helyzet még mindig útját állja egy generális javulási folyamatnak. El sem képzelhető komoly javulás addig, amíg például nem sikerül egy elfogadható bázisra jutniok a nagyhatalmaknak a leszerelés kérdésében, amíg az esztelen fegyverkezési kiadásokat nem csökkentik. És így tovább, a nemzetközi problémák megoldatlan tömege áll előttünk. Tehát bíznunk a javulásban nem is szabad. Mert ha fennáll az, hogy a mélyponton túlvagyunk, akkor az is biztató lehet, de valószínű, hogy a javulási folyamat is évek hosszú sorára terjed ki, mint amilyen a leromlás is volt . A költségvetés tagadhatatlanul a takarékosság jelében készüli el, a cél mindenáron az volt, hogy kisebb legyen, mint az előző évi. De ha futólag megnézzük az előző évieket, akkor konstrukciójukban nem sok változást láthatunk. A különbség csak a számok óvatos, apró lefaragásában jelentkezik. A sajnálatos terhek még mindig fojtogatnak bennünket. A nagy nyugdíjteher és a személyi kiadások összegében is csupán 3.4 millió pengő csökkenés mutatkozik, egytized százalékkal kevesebb a tavalyinál. A beruházások százalékaránya egyenlő a mult évivel. II. A költségvetésnek legnagyobb és legsúlyosabb tétele a nyugdíjasok járandósága. A mostani költségvetésben ez a tétel, beleértve a közigazagtási és állami üzemekét (benfoglaltatik a nem állami alkalmazottak nyugdíjintézetéhez való hozzájárulás tétele is 11,556.700.— pengővel, a hadigondozottak ellátási díjai 17,735.000.— pengővel, valamint az egyéb kiadások címén felvett 4,454.078.— pengővel), összesen 239,553.000.— pengővel szerepel. Szándékosan emeljük ezt ki elsősorban, miután ebben az összegben szerepelnek a Trianon okozta menekült nyugdíjasok tétele is, ami körülbelül az évi deficitet egymaga teszi ki. Ha tehát ennél a kérdésnél próbálnának egy olyan megoldást keresni, amely logikus s igazságos lenne, akkor lényegében lehetne az egész költségvetésnek, valamint ennek nyomasztó hatását az egész ország gazdasági életére csökkenteni. 62