Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1934 / 5-6. szám - Sajtószabadság - mind a vérpadig
KÖZIGAZGATÁS A vidéki autonómiák reformja — A vármegyék szerepe — Községi bürokrácia Egy vidéki város polgármestere és a munkanélküliség Abból az alkalomból, hogy a fövároi törvényjavaslat tárgyalása folyt, felmerült sokfelé az a kérdés, vájjon ezután sor kerül-e a vidéki autonómiák reformjára. Kikapcsolva most minden politikumot ebből a kérdésből, elvitathatatlan az, hogy igenis szükség van a vidéki autonómiák revíziójára is. De nem úgy és abból a szempontból, ahogyan azt sokan feltüntetni szeretnék. Ügylátszik, a kuruc-szellem ittmaradt csökevényei szülik még ma is az olyan kijelentéseket, amelyek nem tudnak tárgyilagosak lenni semmiféle olyan iniciativával szemben, amely a belügyi kormányzat részéről indul ki. Szó sincs róla, van ebben is valami ráció, mert például, amikor megkérdezték egyik öreg ellenzéki urat, hogy miért követ ellenzéki politikát, akkor megsúgta, hogy minden ellenzéki politikus húsz évvel fiatalabbnak látszik. Ideig-óráig lehet halasztani a szükséges reformokat is, azonban a rohanó élet megköveteli, hogy vele lépést tartsanak. Ez alól nem lehet kivétel a közigazgatás sem. Hangsúlyozzuk, itt most nem politikáról van szó, ellenzéki, vagy kormánypolitikáról, hanem tényekről. Tényekről, amelyek előttünk állanak, amelyek napról-napra súlyosabbá teszik a helyzetet. A pénzügyi kormányzat után az állam életében a beiügyi kormányzat tölti be e legfontosabb és legsúlyosabb szerepet. A múltból ittfelejtett kuruckodók még ma is ellenszenvvel figyelik a belügyi kormányzat ténykedéseit, a régi, idejétmulta cs. és kir. szellemet vélik felfedezni azokban és nem látják, hogy a magyar érdek, a magyar élet érdekeit szolgálják. Ha ismernék például Magyary professzor vádiratát a magyar közigazgatás hibáiról és bajairól, akkor máskép beszélnének, ha a reformok hírét hallják. De nem kell ilyen messzemenniök, csak nézzenek a saját fiókjukba, saját zsebeikbe és akkor könnyen meggyőződhetnek arról, hogy igenis szükség van sürgős és alapos reformra. Nem beszélve azokról a hihetetlen pénzügyi nehézségekről, amelyekkel ma a törvényhatósági joggal felruházott városok, megyei városok és községek küzdenek, nem beszélve arról, hogy az alkalmazottaikat alig tudják fizetni, viszont a munkálatok megszaporodtak, akkor maguk is belátják, szükség van reformokra. Igaz, ebből a szempontból sokan vanak az államosítás mellett, gondolván, hogy ezzel a legfontosabb részt, az anyagit megoldanák. De ez lehetetlen. Szó sem lehet arról, hogy az autonómiákat megszüntessék és mindent államosítsanak. Nevetséges megoldás lenne ez. Nem, a vármegyék autonómiájára a jövőben még nagyobb szükség lesz, mint volt a múltban, de egész más szempontból. Ha a múltban az „alkotmány bástyái" voltak, a jövőben a jó, gyors, olcsó és pontos közigazgatás bástyáinak a szerepét kell, hogy átvegyék. Közigazgatási szempontból a jövő útja kizárólag a decentralizálás fokozása lehet. Ezt kívánja a gazdasági élet és ezt kívánja a közületek pénzügyi helyzetének a megjavítása. A belügyi kormányzat szerepe kizárólag a helyes utak kijelölésére fog szorítkozni, a legfelsőbb ellenőrzésre és irányításra. A közigazgatás mai lehetetlen rendszerét egy modern, egységes rendszernek kell felváltania, amely kiküszöböli a jelenlegi hibákat. Sajnos, ez igen hosszú folyamat lesz, nem gyúrható át márólholnapra több évtized begyökerezett bürokrácia tengelykötő rendszere. Csak példakép említjük meg, hogy egyik megye alispánja mult év végén körrendeletben értesítette a községeket, hogy ebben az évben 80 darab új nyilvántartást kötelesek felfektetni, amely nyilvántartásokat több mint száz törvény és rendelet írja elő, amelyben a „kóbor cigányoktól" kezdve a „hét éven aluli, gyógykezelés nélkül elhaltakon" keresztül a „kiskorúak ingatlanának tűzbiztosításáig" a legválogatottabb „közületi megnyilvánulásokat" kell majd számon tartani. Az alispán kötelességét teljesíti ezzel, de aztán más lapra tartozik az, vájjon a községek funkcionárusai mikép bírják mindezt elvégezni. Miként más kérdés az is, hogy szükség van-e erre a nyolcvan nyilvántartásra, amelyek között szerepel 1876. évi rendelettől kezdve egész 1933-ig több, mint száz. Van ezek között a nyilvántartások között olyan, amelyik kizárólag az orvos, az állatorvos, a csendőrség hatáskörébe tartozik. Micsoda adminisztrációs munkahalmazat! Csak átfutva az elrendelt nyolcvan nyilvántartást, alig található benne olyan, amelyre nagyonnagyon szükség lenne, talán a legfontosabb közöttük — mai időkben — a „munkát kereső munkásokról" és a „munkást kereső munkaadókról" szóló, valamint az „útiköltségekről, amelyek be nem hajthatók" .. . Egy másik nagyon fontos jellemző momentum, amit itt kell megemlítenünk, egyik nagy városunk polgármesterének kijelentése, amely így szólt: „a munkanélküliség elleni küzdelem nem a helyhatóság, hanem az állam feladata." Hát szabad ilyesminek ma elhangzani?! Hát nincs szükség reformra az autonómiáknál? De van. Nemcsak az adminisztráció, hanem a mentalitás szempontjából is, mert amíg akad olyan polgármester ma Magyarországon, amelyik így indokol meg valamit, amikor a munkanélküliség kérdéséről van szó, addig a szellemben, az autonómiák szellemében is sok javítani való akad. Ez aztán már igazán az állam feladata. TÖRVÉNYHOZÓK LAPJA III. évf. 5—6. ez. 1934. március 16. Felelős szerkesztő cs kiadó: CSÁK ISTVÁN. Bethlen-nyomda rt. Budapest, VIII., Nap-utca 13. ezám. Felelős vezető: LOMBÁR LÁSZLÓ. 60