Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1934 / 5-6. szám - Sajtószabadság - mind a vérpadig
Nem. Elég volt már az összezsugorodási folyamatból. Mert egyszer ezt is meg kell akasztani, máskép sohsem lehet építeni. Lebontani, az könnyű, csak sokszor helyrehozhataitlaan károkat okoz. Olyan jelszónak kellene már jönnie, ami a felépítést akarja, nempedig a leépítést. A gazdasági élet körforgása nem bir el további lebontásokat, lássák be, hogy nem spórolni kell, hanem termelni! A most napvilágot látót bankmérrlegektöl nem lehet elvitani, hogy a súlyos időket is nyereséggel élték át s saját tőkéik intaktak maradtak. Nem kell a mérlegvalódiságoí úgy felfogni, ahogy azt sokan hangoztatják, mert végül minden relatív. Ezt az optimizmust helyesnek tartjuk márcsak azért is, mert ez felel meg legjobban a belső politikai nyugodtságnak, az ország mai gazdaasági életének. AZ IDEGENFORGALOM ÉS AZ ÁLLAM. A Magyar Nemzeti Bank mult hó végén kiadott rendelkezése folytán meglehetős nagy könnyítéseket eszközölt a zárolt pengők belföldi felhasználásánál, amennyiben azt az ideérkező idegenek használják fel az ittartózkodás költségeire. Erre pár bank és az IBUSz igen ügyesen csekkfüzeteket bocsátanak ki, ennek közelebbi részleteit és technikáját még nem ismerjük, illetve, hogy milyen költségmegterheléssel jár. A tény az, hogy azok a külföldiek, akiknek itteni befagyott követeléseik vannak, módjukban áll valamikép azokat mobilizálni. Nem hinnők, hogy ez arányban áll egymással, vagyis a rendelkezésre álló követelések nagysága és ezeknek az értékesítési lehetősége. Mindenesetre nagyon élelmes megoldás abból a szempontból, hogy talán lesz valamilyen befolyása, hogy az ideérkező idegenek számát növelje. Hovatovább ma már nagyon divatos iparággá növi ki magát az idegenforgalom, sőt az egész országra kiterjedően, miután a vidéki városok sorjában alakítják meg helyi idegenforgalmi érdekcsoportjukat, tanácsaikat, amelyeknek célja mind egy: hozzájuk édesgetni az idegent. Ma még együtt fut ez az akció a vidéket illetően a külföldi és belföldi vendégvárással, amit nem tartunk helyesnek. Mert utóvégre, amikor például Kecskemét „Hírős hetet" rendez, akkor ennek a vonzóereje kell, hogy a belföldi lakosságra hasson főleg és nem a külföldire. Utóvégre legyünk tárgyilagosak, bennünket magyarokat érdekel, sőt kell is, hogy érdekeljen ez, de külföldinek nem nyújthat — élményt. Mert kell, hogy mi magyarok ismerjük meg egész országunkat. Ne feledjük el, hogy a magyar rónák színei legfeljebb művészi érzékkel és hajlammal rendelkező külföldieket — pl. festőket, írókat — érdekelhet, a többségét, a kispolgárokat nem tudja megragadni, lekötni. Ezeket csak a szórakozás érdekli, márpedig ennek egyik alapfeltétele a szállodakultura, amiről sajnos, vidéki viszonylatban beszélni nem is lehet. Téves tehát az az irány, amely mindenáron a vidéket is nagy mértékben bele akarja vonni a tulajdonképeni idegenforgalomba, pláne, amikor ezért a vidéki közületek anyagi áldozatokat is akarnak hozni. Van ebben valami kis nagyzási hajlam, túlbecsülése a dolognak, a lokálpatriotizmus túltengése, Tartarin de Tarascon tévedései magyar átiratban. Ezért áldozatokat hozni nem szabad. Amit eddig az idegenforgalom magáévá tett vidéki viszonyaiban, mint pl. Mezőkövesd, Hortobágy stb., ezek mind olyan eredeti, a nagy általánosságot érdeklő magyar különlegességek, amik mellett a többi magyar szépség — mert van még nagyon sok! — megbecsülése, felkarolása, látogatása maradjon meg egyelőre csak nekünk, magyaroknak, mert ezt csak mi értjük meg, csak mi tudjuk úgy felfogni, ahogy kell. Legjobb példa a Balaton, a magyar tenger sorsa, amely azért nem tud a külföldieknél népszerűségre vergődni, mert hiányzik az a szálloda kultúra, amely fellelhető bármelyik kis tiroli, vagy svájci tengerszemnél. Az állam kihangsúlyozott szerepe tehát az idegenforgalom szabályozásánál, mely utóbbira — őszintén szólva nem tudjuk, miért van szükség! — arra kellene kizárólag irányulnia, hogy megjelölje azokat a helyes elveket, amelyeket követni kell ezen a téren. Az államnak nem lehet más szerepe az idegenforgalomnál, mint az utazási kedvezmények megadása, a vízumok eltörlése, a vonatok modernizálása és a nagy külföldi utazási irodáknak magyar propaganda-anyaggal való ellátása. A többi részét, ami az üzleti vállalkozás keretébe tartozik, teljesen át kell engednie a magánvállalkozásoknak, nem monopolizálni kell az idegenforgalmat, hanem támogatni. Nem kellenek tehát idegenforgalmi tanácsok, szervek, kormánybiztosok, stb.-ik, hanem hallgassák meg az élelmes szállodásokat és vendéglősöket, külföldi vállalkozókat, ezeknek a munkáját támogassák olyan kedvezményekkel, mint amilyen kedvezményeket nyújtottak a múltban és nyújtanak a jelenben is akármelyik ipari válalkozásnak. Az idegenforgalmat ma úgy kell tekinteni, mint egy új iparágai, amely igen fontos része a gazdasági életnek, de amelyben kizárólag az egyéni kezdeményezés tud értéket, hasznothajtó értéket produkálni. Ha engedik érvényesülni és nem kötik meg IBUSz-féle monopóliumokkal, mely utóbbiak sorsa nagyon tanulságos lehetett ép az utolsó pár hónapban a kormányzati tényezők előtt. Nyújtsanak adókedvezményeket az idegenforgalmi iparosnak, részesítsék prémiumokban minden behozott külföldi koponya után (természetesen élők!), majd meglátják, hogy minden kormánybiztos nélkül mit tud produkálni ez az új iparág, amely egyelőre a bürokrácia közigazgatási lombikjaiban desztillálódik „az illetékes faktorok anyagfelülvizsgáló laboratóriumában", ahova „idegeneknek tilos a bemenet!" A TELEFON LEGENDÁJA. Hónapok óta tart a közvélemény rohama a telefondíjak leszállítása érdekében, ma már a hivatalos körök is magukévá tették ennek szükségét, de mégsem tudják tető alá hozni. Egyelőre érthetetlen okai vannak ennek és ma már biztos, hogy meglesz, csak időbe telik. Érthető ez is, mert a postaszolgálat úgyszólván az egyetlen hasznot-kimutató vállalkozása ma a közületnek, s amíg nem győződik meg teljes egészében arról, hogy a díjleszállítás nem jár veszteséggel, addig nem tud definitív intézkedést tenni. A tárgyalások állandóak ebben a kérdésben, a postavezérigazgatóság már rég proponálta a díjleszállításokat, de a pénzügyminisztérium még nem végezte el a felülvizsgálat munkáját és addig nem adja beleegyezését. A költségvetés egyensúlya óvatossá teszi a pénzügyi kormányt és nem mer belemenni kalandokba, ami igen helyes és természetes. Utóvégre ma egy fix tétellel számolhat — a mai bevétellel — kockázatos tehát leszállítási kísérlettel megpróbálni a mai bevétel nívóját — emelni. Jólehet a külföldi példák, így az ausztriai is, élénken igazolják ennek a teóriának a helyességét. De van közelebbi példa is, a Beszkárt kisszakaszjegye. Ügy hisszük, hogy végül is rá kell térni a kísérlet útjára ebben a kérdésben és próbaidőre lényeges leszállítást eszközölni. Van más két oka is ennek a húzódozásilak, mégpedig az eddigi előfizetők, akik még a régi díjai fizették meg, s a torlódás esetén az anyagbeszerzés. Nem rendelkezik ma még a posta annyi készülékkel, amennyire szükség lenne például a belépési díj eltörlése esetében az új telefonelőfizetők részére. Humoros, de így van, tudják jól, hogy nagyon sokan jelentkeznének és ennek a sok jelentkezőnek a kielégítése nagyon sokba kerülne. Az új invesztíciókra nincs fedezet. Pedig jutna egy kis munka a gyáraknak is. Sajnos ma ilyen fordított világot élünk. Az összeszűkített kereteket nem szabad kitágítani még akkor sem, amikor tudjuk jól, hogy az hasznot, éltető erőt öntene a gazdasági élet néhány erecskéjébe. S akkor még nem is beszéltünk arról az óriási közvetett éríéknöveke58