Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1934 / 5-6. szám - Kalózkodás a jogszabályok védelme alatt
Ezekről az igénykeresetekről a bíróság Is jól tudja, hogy túlnyomórészt alaptalanok, de minthogy az állított tényeket az igénylő perrendszerűleg bizonyítja, nem hozhat mást, csak feloldó ítéletet. Itt tehát hiba van. A hiba pedig az, hogy az idők folyamán a vonatkozó jogszabályok elavultak és nem az adós indokolt védelmét, hanem egyenesen a hitelező megkárosítását szolgálják. Nézetem szerint tehát elsősorban oly jogszabály alkotására van szükség, hogy legalább ott, ahol a közszerzeményi jog érvényesül, a házastárs igénykereseti joga korlátoztassék. Kimondandó volna továbbá az is, hogy oly tartozások ellenében, melyek a közös háztartás céljait szolgálták, a házastársnak igénykereseti joga ne legyen. Ugyanezen jogszabályt állapítanám meg mindazokkal szemben, akik az adóssal közös háztartásban élnek azon jogelv alapján, hogy aki a hitelező szolgáltatásának előnyében részesül, a szolgáltatás ellenértékének behajtását igény-keresettel meg nem akaszthatja. Az az igény keresetbei i jogalap, hogy a végrehajtást szenvedő csak használatul bírja a lefoglalt ingókat, akkor szokott előtérbe lépni, hogyha az cgyüttélő házastársak ellen egyetemlegesen marasztaló az ítélet. Ilyen igénypernek a sémája az, hogy az igénylő saját bútorait adja kölcsön (rendszerint egy egész életre) a házastársaknak és ezt egy vagy két tanú, valamint az igénylő eskü alatti vallomása igazolja. Ilyfajta kalózkodás ellen az előrelátó hitelező sincsen megvédve. Itt tehát oly jogszabály szükséges, amely kimondja, hogy az igénylő tulajdonjogát elsősorban közokirattal tartozik igazolni, hiszen magának az igénylőnek áll érdekében, ha tulajdonjoga komoly, hogy magát a végrehajtási eljárássl szemben már előzetesen megvédje. Közismert a lakbérleti jogból az a jogszabály, hogy a bérbeadónak törvényes zálogjoga kiterjed mindazon ingókra, melyek a bérlemény területén vannak tekintet nélkül arra, hogy ezek az ingók kinek a tuljadonát képezik. Háziúrral 6zemben tehát igénypernek rendszerint nincs helye. Ez a jogszabály a gyakorlatban tökéletesen bevált és így semmi akadálya nem volna annak, hogy bizonyos enyhébb formában, érvényesítési időhöz kötötten ez a rendelkezés bizonyos egyéb magánjogi tartozásokra is kiterjeszthető legyen. De térjünk vissza az árverésekhez. Tegyük fel, hogy igényperrel nem él senki, tehát árverést kérünk. Jogszabály, hogy az árverés alá kerülő ingók a becsérték kétharmadán alul el nem adhatók. Itt ütközünk bele az első akadályba. Az ingók magasra vannak becsülve, a megajánlott vételár nem éri el a becsérték kétharmadát és az árverés sikertelen. Magasra pedig azért van becsülve, mert a végrehajtó dija 6kála szerint igazodik a becsértékhez, ilyformán pedig nyilvánvaló, hogy a bírósági kiküldöttnek az áll érdekében, hogy legalább is a lehetőség határain belül, az ingókat magasra értékelje. E részben tehát elsősorban oly végrehajtási utasítás kellene, hogy a végrehajtó díja ne az ingók értékéhez igazodjék. A sikertelen árverés folytán a most fennálló rendelkezések érteiméljen a bírósághoz kell fordulni, szakértői becslést kérvényezni és az új becsérték alapján árverést tűzetni. Ha az árverés most sem sikerül, a becsérték újabb leszállítását kell kérni és így tovább. Az árverelés ezen módja csak pár éve van érvényben. Azelőtt az ingókat becsértéken alul, bármely áron el lehetett adni. Jóval kevesebb is volt az árverés. Ebből folyik a régi bevált eljárási rend visszaállításának szükségessége, mert az adósvédelmet oly messze vinni nem lehet é nem szabad, hogy a behajtás egyenesen meghiúsíttassék. Az apró kalózkodás eszközeihez tartozik például a vörös cédula és a ciánozás is. Nem tudom, kell-e ezeket az abuzusokat bővebben ismertetnem. A vörös cédula az a bizonyos ragályos betegséget jelző és a lakás ajtajára elhelyezett figyelmeztetés, hogy oda belépni legalább ia veszélyes. Egy ilyen cédula az árverés résztvevőit rendszerint szét is ugrasztja. De szolgálatába állítja magának a megszorult adós a ciánozás intézményét is, ha az árverés megtartását elkerülni óhajtja, amennyiben pontosan az árverés napján véli lakását a felesleges bogaraktól és egyéb alkalmatlan egyedektől megtisztítani. Dehát ezeket a módokat is csak egyszer-kétszer lehet az árverés elodázására felhasználni. Az adós, mikor már semmiképen sem tud kibújni, döntő lépésre határozza magát. De olyképen, hogy először adós marad a lakbérrel, aztán ezen a pénzen a végletekig leszállított becsértékben saját maga, de más nevében megveszi a saját bútorait. Az elsőbbséggel bíró háziúr megkapja az árverési vételárból a ki nem fizetett bérösszeget és a hitelező követelését véglegesen elvesztette. Az újabb foglalás ellen pedig már árverési vétel címén ad be igénykeresetet az, aki az adós nevében az ingókat megvette. Egy ily árverési jegyzőkönyv közokirat, melynek ellenében az adós tulajdonjogát nem lehet bizonyítani. Az ilyen kalózkodás ellen védekezni kell. Jogszabályként kellene kimondani, hogy amennyiben az árverésen elkelt bútorok tovább is végrehajtást szenvedő birtokában maradnak, az árverési jegyzőkönyv' a tulajdonjogot nem igazolja és az a vélelem, hogy azokat végrehajtást szenvedő visszavásárolta, mellyel szemben az igénylőnek kell igazolni keresetének jogalapját. Ezen egyes kiragadott példákból meg kell tehát állapítani, hogy az átmeneti célt szolgáló adósvédelem intézményessé válása tönkreteszi a hitelt és ezzel az egész gazdasági berendezkedést. Ha az adóst védelemben kívánjuk részesíteni, ez csak moratoriális jellegben képzelhető el, de semmiesetre sem úgy, hogy a jogszabályok védelme alatt egyenesen jogi kalóz-nemzedékeket nevelünk fel. A gabonaértékesítés kérdése Irta: FEHÉR ANDOR dr. Az utóbbi időben a köztudatba belevetett problémák közül a legellentétesebb állásfoglalásokat ép a gabonaértékesítés kérdése váltotta ki. Méltán tarthat igényt ez a kérdés a legnagyobb érdeklődésre, mert ez a kérdés nálunk nemcsaak a szűken vett mezőgazdaságnak, hanem épp úgy az iparnak is, jobban mondva a gazdasági szabadságnak, vagy megkötöttségnek a kérdése. A vita alapjául az a tervezet szolgál, amelyet az OMGE és az Országos Mezőgazdasági Kamara kiküldötteiből alakított 10 tagú bizottság terjesztett a napokban Kállay földművelésügyi miniszter elé, s amely a gabonaértékesítés problémáját hatalmas elgondolású kereskedelmi vállalkozás útján óhajtja megoldani. A tervezet szerint a mezőgazdasági érdekeltségek egy kereskedelmi részvénytársaságot alapítanának, amely részvénytársaság az államtól kizárólagossági jogot nyerne a búza-, rozs- és az ezekből őrölt lisztfeleslegek megvásárlására és értékesítésére. E részvénytársaság teljes mértékben magántársulási jellegű lenne, de ép oly monopolisztikus hatalommal felruházva, mint pl. a Magyar Nemzeti Bank, amellyel egyébként a későbbiekből láthatólag amúgyis szoros kapcsolatba kerülne. 51